Hollandia;halálos áldozatok;diákok;kerékpárosok;autós ámokfutó;belehajtás;

Ámokfutó autós hajtott kerékpározó diákok közé Hollandiában, hárman meghaltak

A rendőrség egy gyanúsítottat őrizetbe vett, de egyelőre nem erősítette meg, hogy ő vezette-e a balesetet okozó járművet.

Három ember, köztük két gyermek életét vesztette, további négy gyermek pedig súlyosan megsérült, miután egy személyautó csütörtökön egy iskolai táborban részt vevő kerékpáros csoportba hajtott a hollandiai Zeeland tartományban található Vogelwaarde közelében – közölték a helyi hatóságok. Az NlTimes hírportál tájékoztatása szerint a baleset délben történt. A jármű egy iskolai táborozás keretében kerékpározó, 14 gyermekből és két felnőttből álló csoportba hajtott bele.

A sérülteket a rotterdami Erasmus kórházba, valamint két belgiumi egészségügyi intézménybe – a genti és az antwerpeni egyetemi kórházba –  szállították. A túlélő kísérő és a gyermekek pszichológiai és egyéb támogatást kapnak, a segítségnyújtást a hozzátartozókra is kiterjesztik. A rendőrség egy gyanúsítottat őrizetbe vett, de egyelőre nem erősítette meg, hogy ő vezette-e a balesetet okozó járművet. A hatóságok szerint az érintett pontos szerepét még vizsgálják.

A helyszínen készült felvételeken egy BMW márkájú személyautó látható az út menti töltésen, eleje súlyosan megrongálódott, szélvédői betörtek, a tetőn pedig szintén sérülések láthatók. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. A hatóságok arra kérték az esetleges szemtanúkat, hogy jelentkezzenek. Az utat mindkét irányban lezárták. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentőegységek: több mentőautó, tűzoltóegységek és helikopterrel érkező traumacsoportok is részt vettek a mentésben.

A hatóságok a beavatkozásban részt vevő szakemberek számára is pszichológiai támogatást biztosítanak.

Rob Jetten holland miniszterelnök közösségi oldalán azt írta, hogy a Zeelandból érkező szörnyű és megrázó hír árnyékot vetetett a mai napra. – Aminek minden gyermek és minden általános iskola számára örömteli eseménynek, az iskolai tábornak kellene lennie, rémálommá vált – fogalmazott. Hozzátette, hogy együtt érez a sérültekkel, a halálos áldozatok családtagjaival, Hollandia osztozik a gyászukban

John Healey a döntést azzal indokolta: a brit fegyveres erők nem kapják meg azt a finanszírozást, amelyre a jelenlegi világhelyzetben szükségük lenne.