Szédítő hagyományai vannak a Royal Academy of Arts évente ismétlődő Summer Exhibition-jének, melyet az intézmény alapítását követő év, 1768 óta kivétel nélkül mindig meg tudott valósítani a tekintélyes intézmény. Ahogy erről a tárlat sajtóbejárása alkalmából tartott beszédében a most debütáló új kiállítási titkár, vezérigazgató Simon Wallis is beszámolt, az eseményre elengedhetetlen szükség van az intézmény finanszírozása szempontjából. A nemzeti gyűjteményektől, a British Museumtól vagy a National Gallerytől eltérően az RA nem részesül semmilyen állami támogatásban, működését tanfolyamai, kiállítási jegyárai és kulturális mecénások felajánlásai biztosítják. Az idei seregszemlére a zsűri a benevezett 16-18 ezer munkából 1851-et választott ki, az Akadémia tagjainak, illetve neves bel- és külföldi alkotókon kívül igen jelentős arányban amatőr képzőművészek próbálkozásait. Minden egyes metszet, festmény, kisplasztika, építészeti makett és egyéb művészeti produktum be van árazva és a befolyt összeget az Akadémia programjaira fordítják.
Az idei kiállítás szellemi atyja, főkurátora egy a "különc" állandó jelzővel illetett 50 éves akadémiai tag, Ryan Gander, akinek provokatív alaptermészete nem könnyíthette meg a hatalmas munkát. Az egy gyermekkori súlyos csontbetegség miatt tolókocsiba kényszerült konceptuális alkotó, mondhatni ebben a műfajban a legünnepeltebb brit művész, a Nyári kiállítás megnyitása alkalmából elmondta, Északnyugat-Angliából, "a középosztályba törekvő munkásosztálybeli környezetből" érkezett, ahol nem sok szó esett a londoni múzeumok és galériák világáról. 15 éves korában átélt azonban egy "sorsfordító pillanatot". Művészettörténet tanára elvitte a Royal Academy Summer Exhibition-jére. Még ma is emlékszik a vonatutazásra, majd ahogy a pályaudvarról eljutottak a Piccadillyre, még azt is felidézte, milyen trikót viselt és a Velvet Undergroundot hallgatta a Walkman-jén. A nap végén ezt mondta tanárának: "Egy szép napon jelentkezni fogok, hogy részt vehessek ezen a kiállításon". A közösségi csatornák tapasztalatához hasonlítja azt az élményt, ahogy most koordinátorként több ezer, nagyon különböző érdeklődéssel és a világról vallott nézettel rendelkező, már befutott és önjelölt művész munkáit kellett előbb értékelni, kiszűrni, majd egységbe önteni.
Gander olyan, a Royal Academy kontextusában sokkoló kijelentésekre ragadtatja magát, mint hogy "érdektelen, hogyan néznek ki dolgok", vagy ahogy a Nyári kiállítás eredeti koncepciójával ellentétes megsemmisítő véleményt alkot a festményekről, mondván, sztereotípia azt hinni, hogy a festőnek tudnia kell rajzolni, vagy hogy tisztában van a művészet történetével. Őt sokkal inkább ragadtatja el a múzeumokon kívüli világ. "Ha az ember kinyitja a szemét és az elméjét, több abszurditást, csodát, örömteli véletlent, izgalmat tapasztal csak ahogy a buszmegállóhoz gyalogol minden nap, mint egy galériában. Az élet csodásI".
A Summer Exhibitiont mindig egy vezérfonal hatja át, ami idén, Gander által is bevallottan nyelvújító szóval az "interconnectedness", összekötöttség. A koncepció célja a teljesen eltérő absztrakt, vagy akár logikátlannak tűnő dolgok közötti váratlan, szerencsés találkozások és asszociációk feltárása. A kiállítótérben ez úgy valósul meg, hogy lebontja a hagyományos művészeti kategóriák közötti határokat. Az építészet, grafika, festészet és szobrászat-kisplasztika nem külön-külön termekben kap helyet, hanem ömlesztve, finomabban fogalmazva "teljesen integrálva", egymást megszólítva. Ryan Gandernek az Akadémia művészeti folyóiratában kifejtett reménye szerint ez a rendhagyó elrendezés azt üzeni a nézőknek, hogy a történelmileg jelentős műalkotások "elsősorban kognitív, gondolati, és csak másodsorban retinális, vizuális élmények". A főrendező újítása, hogy minden teremben kétméteres magasságba applikált egy horizontális vonalat, melyek alá és fölé, szerinte rendezettebben helyezték el az irdatlan mennyiségű anyagot.
Még be sem kell lépni a Burlington House-ba, a Summer Exhibition idei kiadása remekül kezdődik, az Annenberg Udvaron Ugo Rondinone szívárványszínű, The Song is You installációja próbálja felvidítani a mostanában meglehetősen levert britek hangulatát. Hasonlóan felemelő az első terem, tele "zöldségekkel", üvegházak, talpalatnyi veteményesek látványával, melyek közül kitűnik Jess Littlewood steppelt, megkapó kelkáposztája. Bob és Roberta Smith, valójában az akadémiai tag Patrick Brill művészi álneveként művészi feliratot is szentel a gondolatnak: Gardens are the new galleries, A kertek az új galériák szöveggel.
Az egyik fénypontnak tekinthető Grayson Perry Behold Humanity, Íme az emberiség című gobelinje, mely az ugyancsak provokatív és elgondolkodtató művész kiállása a mesterséges intelligenciával szemben, az emberi lélek védelmében, az ortodox kereszténység ikonográfiájának felhasználásával. Akadémiai tagok friss terméséről szólva nem maradhat említés nélkül a világhírű Antony Gormley kifejezetten e helyre készített 8,2 méter magas konstrukciója, a Hide, Elrejtőzés, egymásra rakott csomagolóládák halmaza, mellyel az emberi test térbeli formáit és belső tereit szimbolizálja. A Summer Exhibition-re összeállított választék hagyományosan gazdag állatábrázolásokban, de idén mintha háttérbe szorulnának a kutyák. Annál több viszont a macska, bogár, béka és madár. Az egyik legkedvesebb megjelenítés Laura Ford Trailchaser figurája.
Bár építészettel összefüggő munkákat több terembe is szétszórtak, az Előadóteremben különösen sok tervrajzot és makettet látni William Tucker Cat's Cradle II című, szó szerint Macskabölcső, valójában madzagjáték konstrukció társaságában. Látható például a Művészeti Akadémia jövő évben átadásra kerülő, Collections Gallery névre hallgató terjedelmes, Sir David Chipperfield tervezte új szárnyának modellje. Már a makett és mellékelt vázlatok alapján is több mint ígéretesnek tűnik Lord (Norman) Fosternak a közeli St James's Parkba megálmodott történelmi II. Erzsébet emlékhelye, fasorral, hidakkal, a királynő és férje, Fülöp, edinburghi herceg szobrával.
A nagy brit lapok, a The Times és a The Daily Telegraph kritikusai nem voltak elragadtatva a túlzsúfoltnak tartott termektől, a "megemészthetetlen masszától". Előbbi különösen bírálja a kortárs brit képzőművészet nagyasszonyának tartott Tracey Emin sokkoló, durva nyelvezetű festményét. Utóbbi leginkább Peter Liversidge Speaking Clock című hangszórójába köt bele, melynek ára 7500 font és ezért percenként bemondja az időt, - tanúsíthatom, tényleg irritálóan.
Infó: Summer Exhibition. Royal Academy of Arts, Burlington House, London Piccadilly. Nyitvatartás június 16-a és augusztus 23-a között keddtől vasárnapig 10 és 18, pénteken és szombaton 21 óra között. Belépődíj 23,50 font
