Portugália;kajak-kenu Eb;magyar aranyérem;

Kőhalmi Emese

A kajakos Kőhalmi Emese aranyérmet szerzett 1000 méteren a Portugáliában zajló Európa-bajnokságon

A magyar versenyzőnek a mostani már az ötödik Eb-címe, de ebben az egyébként nem olimpiai számban ez az első. A magyarok további két bronzérmet is szereztek a versenyen.

Kőhalmi Emese aranyérmet szerzett szombaton kajak egyes 1000 méteren a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, a szintén kajakos Varga Ádám és a vegyes kenu négyes pedig bronzérmes lett 500 méteren. A női kajak egyesek 1000 méteres számában, amely nem szerepel az ötkarikás játékok programjában, és amelyben tavaly Csikós Zsóka nyert, most a 2024-ben világbajnok Kőhalmi Emese képviselte a magyar színeket.

A Kovács Katalin Akadémia 24 éves versenyzője az elő- és a középfutamon keresztül jutott el a döntőig, amelyben remekül versenyzett. Mintegy száz méterrel a rajt után az élre állt és végig vezetve, magabiztosan diadalmaskodott. A hajrában a svéd Melina Andersson ugyan támadta, de sikeresen visszaverte ezt, kétszáz méterrel a vége előtt ritmust váltott és otthagyta skandináv riválisát. Kőhalminak ez az ötödik Európa-bajnoki címe, de ebben a számban az első.

Mondhatnám, hogy direkt akartam a 2-es pályára kerülni, de őszintén szólva az elő- és a középfutam nem úgy sikerült, ahogy terveztem – nyilatkozott a magyar szövetségnek a győztes. Kőhalmi Emesének az volt a terve, hogy egy erős rajt után a közepén visszaáll egy erős utazótempóra és a végén még kiadja, ami marad, s ahogy mondta, ezt pontosan sikerült megvalósítania.

 A Csorba Zsófia, Opavszky Réka, Kollár Kristóf, Fejes Dániel összeállítású magyar egység

Szombaton a szerencsének és egy jó hajrának köszönhetően két bronzérmet is szereztünk. Varga Ádám, a Ferencváros kétszeres olimpiai ezüstérmes, 26 éves kajakosa 500 méteren háromszoros címvédőként készült a rajtra, sokáig vezetett ezúttal is, de a végén elfáradt, s lemaradva a dobogóról a negyedik helyen végzett. A győzelmet nagy meglepetésre a 19 éves lengyel Alex Borucki szerezte meg, akit azonban utólag kizártak, így Varga előre lépett a bronzérmes pozícióba, az első hely pedig a cseh Josef Dostalé lett.

A nap utolsó döntője a verseny egyetlen vegyes száma, a kenu négyesek 500 méteres küzdelme volt. A Csorba Zsófia, Opavszky Réka, Kollár Kristóf, Fejes Dániel összeállítású magyar egység egyből a döntőben kezdett, mivel ebben a számban csak nyolc hajó nevezett, így nem volt szükség előcsatározásokra. A magyarok szinte végig a harmadik-negyedik helyen haladtak a fehéroroszokkal harcolva, s a végén jobban rúgták be a hajójukat a célba. Az élen spanyol, német volt a sorrend. Az Eb vasárnapig tart, a zárónapi döntők mindegyikében lesz magyar hajó. A finálékat az m4sport.hu oldalon lehet élőben követni.

A vasárnapi döntős program a magyarokkal, közép-európai idő szerint:

10.06: férfi C-1 500 m (Juhász István)

10.15: női C-1 500 m (Opavszky Réka)

10.40: férfi VL2 200 m (Suba Róbert)

11.37: női K-1 500 m (Csikós Zsóka)

11.46: férfi K-1 200 m (Balogh Gergely)

12.20: női KL3 200 m (Molnár Nikoletta)

12.36: női C-2 500 m (Kiss Ágnes, Nagy Bianka)

12.45: férfi K-2 500 m (Kurucz Levente, Fodor Bence)

13.01: férfi C-2 500 m (Fejes Dániel, Hajdu Jonatán)

13.19: női K-2 500 m (Ujfalvi Laura, Csikós Zsóka)

14.07: para vegyes K-2 200 m (Molnár Nikoletta, Kiss Erik)

15.37: női C-1 5000 m (Csorba Zsófia)

16.10: férfi C-1 5000 m (Adolf Balázs)

16.50: női K-1 5000 m (Kőhalmi Emese)

17.25: férfi K-1 5000 m (Varga Ádám)

A dél-koreai válogatott 2-1-re nyert a cseh csapat ellen a labdarúgó-világbajnokság A csoportjának nyitófordulójában.