Ferencz Orsolya (volt parlamenti képviselő és űrkutatási miniszteri biztos) az április 12-i Fidesz-kudarc után azt nyilatkozta, hogy álláspontja szerint az ő politikai közösségében nem lehet igény és vágy a megmagyarázhatatlan mesés gazdagodásra, a nepotizmusra, a kontraszelektált megélhetési karrierjobboldaliak tucatjaira, falkáira. Tőlük igenis el kell végre búcsúznia a Fidesznek. Június 12-én – facebook oldalán „Nem erre vártunk” cím alatt – így folytatta: „ideje végre megszabadulnunk az árnyékoktól, kinyitnunk az ablakot és beengedni a friss levegőt, visszatérve azokhoz az örök morális alapokhoz, amiket egy pillanatra sem lett volna szabad elhagynunk.”
Bejegyzésével sokan egyetértettek, de többen azt kifogásolták, hogy a politikus asszony nem nevez meg személyeket és konkrét eseményeket, akik miatt és amelyek következtében a Fidesz-KDNP szövetség hatalmasat bukott.
Május elején az egykori sportriporter és államtitkár, Menczer Tamás a képernyőn sírdogáló milliárdost, Balásy Gyulát nevezte minden baj okozójának, ily módon: „Balásy Gyula miatt vesztettünk, és itt a konkrét személy mellett a jelenségre is gondolok.” Menczer - szokása szerint – nem cizellálta az ügyet. Kijelölte az egyetlen bűnöst: a választási kudarcért a Balásy nevű fickó az az egyszemélyi felelős. Ezt követően az egyik hírportálon összeállítottam egy politikai csodacsapatot, hozzáfűzve néhány megjegyzést, amelyet – tekintettel a foci világbajnokságra - most labdarúgó nyelven közlök.
Kezdjük Kövér László csapatkapitánnyal, aki másfél évtizeden át mérgezte az öltözői légkört. A folyamatosan alibi játékot produkáló Gulyás Gergellyel folytatom, de nem hagyható ki az együttesből a bundázó és orosz érdekeket képviselő Szijjártó Péter sem. A csapat egyik leggyengébb tagja a dúsgazdag, Bobó becenevű honvédos bekk (Szalay-Bobrovniczky Kristóf exminiszter), akinek négy év alatt nem volt egy épkézláb passza és felszabadító rúgása sem. Felesége (Szentkirályi Alexandra) partvonal melletti állandó visításával zavarta a játékot. Az ügyetlen Deutsch Tamáson a gatya is meg a mez is lógott, és abszolút gólképtelen volt. Kósa Lajos és Tállai András néha beszólt valami hülyeséget a cserepadról, amin aztán a publikum vagy sírt, vagy nevetett.
Németh Szilárd túlsúlya miatt már a keretbe sem nagyon került be. A gazdaságot szétziláló Nagy Márton nem látott a pályán, állandóan öngólokat lőtt, aztán ünnepeltette magát. Az állandóan bólogató Semjén másfél évtized alatt fejjel egyetlen gólhelyzetet sem volt képes értékesíteni. A végére hagytam az egyik ígéretesnek tűnő befejező csatárt (Lázár Jánost), aki viszont hamar rájött arra, hogy az ingatlanbiznisz jövedelmezőbb, mint a kispályás labdarúgás, és nem is kell megizzadni a sok futkározástól. Az építés meg a közlekedés sohasem érdekelte igazán.
És természetesen nem hagyhatók ki a felsorolásból, azok a személyek, akik hol az egész pályás letámadást (Soros, az EU, Ursula von der Leyen ellen stb.), hol pedig a betonvédekezést, a catenacciót (Ukrajna, migráció) javasolták. Rogán, Orbán Balázs, Bayer, Bencsik, Bohár – szinte végtelen a botcsinálta tanácsadók sora.
A „focializmusból” élő gazdasági parazitákat most nem említem, mert itt és most csak a politikus mezben tündöklő kétballábas játékosokat és a technikai személyzetet neveztem meg. A lista persze könnyen bővíthető, és ne legyen korlát, hogy a focipályán egyszerre csak 22 játékos tartózkodhat.
Magyarország különleges ország. Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését a sorsdöntő és tragikusan végződő ír-magyar meccs előtt (!) hosszabbította meg az Magyar Labdarúgó Szövetség, újabb öt évre. Nem vagyunk a világ első 48 legjobbja között (Katar, Curaçao és Haiti igen), de Rossi 2030-ig mégis bizalmat kapott, még a tragikus focizakó előtt. Jutalma a feltétel nélküli bizalom, plusz a zsíros kontraktus.
A felcsúti pártvezetővel is hasonló történt, csak fordított módon: előbb jött a történelmi méretű választási vereség április 12-én, majd ezt követően két hónappal (június 12-én) fölényes győzelem a Fidesz kongresszuson (ellenfél nem volt). Ami azonos és a lényeg: nem a siker számít, hanem a vakhit és a stratégiai nyugalom. Orbán és Rossi helyében én sem idegeskednék. A helyük stabil. De hogy a csapataikkal mi lesz?
A szerző közgazdász.