Az átváltozás robaja

„Az igazság az álmainkban, a képzeletben rejlik.” Eugène Ionesco megállapítása sok kérdést felvet. Ahogyan az 1959-ben írt Rinocéroszok című abszurdja is. A szerző a fasizmus és a tömegfanatizmus ellen emelt szót művében, amely egy képzeletbeli kisvárosban játszódik, ahol az utcán egyszer csak megjelennek a rinocéroszok. A dráma egy ideig tiltólistán is szerepelt. Megírását az is inspirálta, hogy Ionesco több barátja csatlakozott a szélsőjobboldali Vasgárdához. A rinocéroszok felbukkanása erőteljes szimbólum: első pillantásra képtelenségnek tűnik, miként az is elképzelhetetlennek látszott, hogy egy ideológia nevében emberek millióit üldözzék és gyilkolják meg. Mint tudjuk, ez nem maradt meg a képzelet szintjén.

Bocsárdi László, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapítója, aki később hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat, nyilván nem véletlenül választotta a két társulattal közösen színre vitt Rinocéroszokat. Bár korábban többször rendezett abszurd műveket, ez az első Ionesco-előadása. A produkciót beválogatták a debreceni Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába, ahol a szakmai zsűri a legjobb rendezésnek és a legjobb férfi főszereplőnek járó díjjal jutalmazta.

Az előadást a Csokonai Fórum Kóti Árpád termében játszották. Már az előtérben jól hallható volt egy ismétlődő, robajszerű hang, amely utólag könnyen beazonosítható: a rinocéroszok közeledését idézte. Bocsárdi Magor, zajokra és ritmusokra épülő zenéje fontos elemévé válik a produkciónak. Bartha József a kétfelé osztott nézőtér közé beékelt, kifutószerű díszlete önmagában is szembesítő erejű. Nem kínál menedéket sem a szereplőknek, sem a nézőknek. Olyan, mintha folyamatosan tükörbe kellene néznünk.

A játék egy hétköznapi kávéházi jelenetből indul, majd fokozatosan egyre abszurdabbá válik, míg végül szürreális, álomszerű végkifejlethez érkezik. Az előadás a konformizmusról, az alkalmazkodásról és az ellenállás lehetőségeiről beszél. Arról, hogy lehet-e nemet mondani arra, amit a többség természetesnek fogad el, vagy végül mindenkit magával sodor a tömeg. Létezik-e ellenszer, vagy mindenkit bedarál valami, ami ellen egyedül lehetetlennek tűnik a küzdelem?

Bocsárdi László rendezése miközben megőrzi és kiválóan használja az abszurd színház játékszabályait, filozófiai mélységekig jut el. Egyszerre nevettető és nyugtalanítóan drámai. A legjobb férfi főszereplő díjával elismert Kónya-Ütő Bence az egyetlen szereplő, aki nem válik rinocérosszá. Bérengerként végig ellenáll az átváltozásnak, és makacsul ragaszkodik ahhoz a hitéhez, hogy ami ellen teljes erővel küzdünk, az nem győzhet le bennünket.

Elsőként a Pálffy Tibor által emlékezetesen megformált Jean alakul át rinocérosszá. Utolsóként pedig Daisy, Bérenger szerelme, akit Göllner Boróka alakít, hagyja maga mögött emberi mivoltát. A többi játszó – Faragó Zénó, Pignitzky Gellért, Szakács László, Derzsi Dezső, Bartha Boróka, Tamás Boglár, Mosu Norbert László, Márton Lóránt-László, D. Albu Annamária, Barti Lehel-András és Pascu Tamara – egytől egyig hozzájárul ahhoz, hogy a produkció világosan és sokszínűen bontsa ki Ionesco kérdéseit.

A végén Bérenger egyedül marad. Körülötte mindenki rinocérosszá változott. Ő pedig a túlélés reményében babkonzervet eszegetve várja, mi következik. A jelenet egyszerre hat álomként és kegyetlen valóságként. A kérdés csak az, hogy a kettő közül melyik áll közelebb hozzánk.

Infó: Eugène Ionesco: Rinocéroszok. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös előadása. Rendező: Bocsárdi László. Országos Színházi Találkozó, Debrecen.