Évtizedeken át figyelte álmélkodva legalább egy fél ország, hogyan válik néhány hatalomvágytól és pénzéhségtől fűtött, a hatalomtechnikában való jártasságtól eltekintve viszonylag szerény képességű politikai kalandor foglyává. A XXI. századi Pásztorok, akikről még azt sem lehet elmondani, hogy „mindenkinél jobban futottak”, a Pál utcai fiúk millióit teperték le sikerrel, majd miután az összes golyót einstandolták, jókora rombolást rendeztek a magyar grundon.
Szijjártó Péter az iparpolitikában és a Covid járvány idején okozott helyrehozhatatlan károkat, Lázár János a vasúti közlekedés katasztrofális állapotáért felelős, Kubatov Gábor a választási csalások specialistájaként jeleskedett, Rogán Antal a média és a titkosszolgálatok einstandolását irányította, Deutsch Tamás az Európai Parlament egyetlen idegen nyelven sem tárgyalóképes diplomatájaként híresült el.
Ezek a „fiúk” - az egy évet vállaló, de így is elvétve megjelenő Lázár János kivételével - nem véletlenül maradtak ki az új parlamentből. Valamennyiükkel szemben súlyos bűncselekmények gyanúja merült fel, ami ellen, ha igaznak bizonyul a sejtés, a mentelmi jog sem nyújt védelmet. Helyettük Orbán Viktor az államkassza kirámolásával nem vádolható munkatársait küldte az Országgyűlésbe.
Csakhogy ez sem segít. Bruti brutálisan buti megjegyzései Juhász Hajnalkának, a KDNP alelnökének külleméről felháborodást keltettek, de ez még nem jelenti, hogy a parlamentbe küldött NER képviselők alkalmasak lennének a Fidesz-KDNP életben tartására. A leépülésnek ebben a stádiumában a beszédkészség, a találékonyság már kevés. A párt húszéves regnálásának árnyoldalai oly nyilvánvalóak, a bűncselekmények és hibás döntések lajstroma olyan hosszú , hogy az elvándorlás (Závecz Research: Budapesten a párt támogatottsága 8 százalékra csökkent) megállíthatatlannak tűnik.
A korához képest voltaképp kellemes külsejű és jóbeszédű Juhász Hajnalka adekvát érvek hiányában viszonylag simán alulmaradt Magyar Péterrel folytatott parlamenti összeszólalkozásában. Igaza volt abban, hogy a kormányfő belekiabált a felszólalásába, és a személyeskedéstől sem fogta vissza magát, de a vita érdemi részét illetően – az ellenzék heteken át próbált belekapaszkodni abba, hogy a Tisza más magyar érdekek beáldozásával hozza haza az uniós pénzeket – tények és érvek nélkül maradt.
A miniszterelnöki iroda előtt június elején tartott ezer vagy ötezer (teljesen mindegy) fős tüntetéshez hasonló megmozdulás nem változtat az erőviszonyokon. Ki emlékszik ma már arra, hogy 1992. október 23-án egy tucat szélsőjobboldali ellentüntető még Göncz Árpádot is képes volt elnémítani? Régen volt. Az új miniszterelnök új stílust hozott a magyar közéletbe, ami a nyilvános szereplésekre is hat.
Hogy ilyen körülmények között mi vár az új ellenzékre és Pásztoraira, az ma már nyilvánvaló: a gyors összeomlás. Ami egyáltalán nem biztató fejlemény egy olyan ország számára, mely az utolsó nyolcvan évben az egypártrendszerek miatt súlyos erkölcsi és anyagi károkat szenvedett.
A szerző újságíró.
