A katolikus meghatározás szerint a tisztítótűz – latinul purgatórium – a halál utáni tisztulás helye, amely közbülső állapotnak számít a földi élet és a mennyei boldogság között. Ha ugyanis nem a tökéletes szentség állapotában halunk meg, akkor tisztulás vár ránk. Ez nem rövidített pokol, noha tényleges szenvedésekkel jár együtt, hanem átmeneti helyzet, ahonnan a dicsőséges életre jut mindenki – magyarázta témába vágó ismertetőjében a Magyar Kurir katolikus hírportál.
Ám legyen. Ha viszont ebből indulunk ki, akkor hiába hívunk segítségül merész képzettársításokat, nem könnyű meggyőző érvet találni arra, Magyar Péter miért éppen Tisztítótűz műveletnek nevezte el azt az alkotmánymódosítási csomagot, amelynek deklarált célja, hogy idehaza „többé ne épülhessen ki a politikai és gazdasági hatalom összefonódására épülő rendszer”.
Az Orbán-rezsim elzavarása után Magyarország a purgatóriumba került volna, ahonnan a Tisza-kormány ténykedésének köszönhetően kiszabadulunk, hogy aztán elnyerjük a mennyei boldogságot? Kissé fejvakarós értelmezés lenne, nem is szeretnénk erőltetni. Hajlunk arra, hogy nem teológiai megfontolások vezették Magyar Pétert a névadáskor, hanem az: úgy találta, hogy a „tisztítótűz” kifejezés jól hangzik. Hangulatában egyszerre fennkölt és elszánt, olyan hatást kelt, hogy a „művelet” jóvoltából az ország végre lekaparhatja magáról az elmúlt tizenhat évben vastagon rárakódott mocskot.
Persze, az elnevezésnél lényegesebb a tartalom. A Tisza Párt felsorolása alapján a Tisztítótűz legfontosabb elemei: létrejönne a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -Védelmi Hivatal, tizenkét évben maximálnák az országgyűlési képviselői mandátumot, 70 éves felső korhatárt vezetnének be az alkotmánybíróknak, megszűnne a köztársasági elnök jelenlegi megbízatása, erősödne a bírói függetlenség és a bírák szerepe a bírósági vezetők kiválasztásában, csökkenne a kétharmados döntésekhez kötött ügyek száma, átláthatóvá válna a közvagyon útja, megszűnnének a közpénzek elrejtését lehetővé tevő szabályok, felülvizsgálnák az önálló szabályozó szervek működésének alaptörvényi kereteit.
A felsoroltak között vannak pontok, amelyek első hangzásra – elvileg legalábbis – teljes mértékig támogathatók, de vannak olyanok is, amelyek önmagukban csak félmegoldást jelentenek. Örvendezhetünk például azon, hogy a Fidesz kiszolgálását hivatásának tekintő, a nemzet egységét halványan sem megtestesítő Sulyok Tamást kirakják a Sándor-palotából, de addig, amíg nem tudjuk, kit jelöl utódjának a Tisza, korai lenne pezsgőt bontani. Ugyanez érvényes az Alkotmánybíróság új elnökére is.
És vannak pontok, amelyek vitára késztetnek. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) állásfoglalása szerint lehet beszélni a képviselők cikluskorlátozásáról, de nem most van itt az ideje döntést hozni. Főként, hogy a parlament folyamatos megújulásához más, enyhébb eszközöket is számításba lehet venni. A képviselői mandátum tizenkét évben történő korlátozása a képviseleti demokrácia működését, a választópolgárok döntési szabadságát és a politikai verseny feltételeit alapjaiban érintő alkotmányos kérdés. A Tiszának – hangsúlyozta a TASZ – azt is bizonyítania kellene, hogy nem hatalmi eszközként használja az alkotmányt, a korlátozással nem a Fidesz gyengítése az elsődleges célja.
Szép dolog, hogy a kormány úgynevezett társadalmi egyeztetésre bocsátotta az alkotmánymódosítási pakkot. A szándék komolyságát azonban rögtön megkérdőjelezte azzal, hogy minderre csupán öt napot adott.
Joe Klein Az elveszett politika című könyvében mottóként idézi az 1989-es New York-i polgármester-választás idejéből Edward I. Koch szállóigévé vált mondását: „Ha tizenkettőből kilenc kérdésben egyetért velem, szavazzon rám! Ha tizenkettőből mind a tizenkét kérdésben egyetért velem, forduljon pszichiáterhez!”.
Senki se várja tehát, hogy Magyar Péter összes bejelentésével, a Tisza-kormány összes intézkedésével mindig és maradéktalanul egyet fog érteni. Érdemes inkább az arányokra figyelni, azokra viszont nagyon.