Nincs bajom a melegekkel, de minek mutogatják magukat – az elmúlt évtizedekben ennek a mondatnak számtalan változatát hallhattuk, leggyakrabban a Pride kapcsán. Csakhogy ez az érvelés több ponton is sántít. Ha valakit zavar, hogy egy egyenlő jogokért kiálló kisebbség évente egyszer felvonul az utcán, akkor valójában mégiscsak van valami baja vele. Éppen ezért most nem az elfogadás vagy az egyenlő jogok felől közelíteném meg a kérdést, hanem egy másik szempontot hoznék be, kicsit ezeknek az embereknek üzenve. Az 1950-es és 60-as évek Amerikájában több államban a homoszexualitás még bűncselekménynek számított. A rendőrség rendszeresen tartott razziákat olyan klubokban, amelyekről köztudott volt, hogy az LMBTQ-közösség tagjai látogatják őket. A razziák gyakran letartóztatásokkal végződtek. 1969. június 28-án azonban New York Greenwich Village negyedében a Stonewall Inn vendégei megelégelték a folyamatos zaklatást, és szembeszálltak a rendőrökkel. Az esemény zavargásokba torkollott, de egyben egy új korszak kezdetét is jelentette. Emberek ezrei álltak ki nyilvánosan önmagukért és az egyenlő bánásmódért. A világ számos pontján ezért rendeznek Pride-felvonulásokat 1970 óta.
Nem pusztán demonstrációról van szó, hanem egy történelmi eseményre való emlékezésről is. Főhajtás azok előtt, akik egy olyan korban vállalták önmagukat, amikor ezért komoly retorziók érhették őket.
És talán itt érdemes megállni egy pillanatra. Rengeteg olyan ünnepünk, megemlékezésünk van, amely mögött történelmi vagy kulturális hagyomány áll. Március 15-én és október 23-án a szabadságért küzdő elődeinkre emlékezünk. A karácsonyt és a húsvétot pedig sokan akkor is megünneplik, ha nem vallásosak. A lényeg, hogy mindenkinek más szimbólumok fontosak – van, akinek a Pride, másnak Jézus feltámadása –, de mind legitim, és mellettük létezhetnek közös szimbólumok is, amelyek összekötnek minket.