TEK;ukrán pénzszállítók;aranykonvoj;

Vakvágány

Ne legyen igazam, de Hajdu János ex-TEK-főigazgató meggyanúsítása mintha abba a sorba illeszkedne, hogy valakik az ügyészségen megpróbálják elmaszatolni a csillagmagasra vezető ukrán konvoj ügyet. Mindenekelőtt: ugyanaz az ügyészség jár el, amely 16 éven át rutinosan nézett félre sokszor, és jó eséllyel most is azt tenné, ha április 12-én más a választás kimenetele. A másik: az ügyben több lehetséges gyanúsított-jelölt felmerült – köztük O. Viktor Mihály (63) exminiszterelnök neve is. Ha minden úgy igaz, ahogy látszik, akkor a magyar állam a hírszerzés, az adóhatóság, a politikai vezetés, a teljes Fidesz-KDNP frakció és a köztársasági elnök igénybevételével egy sima rablást követett el Ukrajnával szemben.

Ebből a láncolatból sikerült a végrehajtó TEK vezetőjét elővenni, méghozzá azzal a vérbő gyanúval, hogy az előállított hét ukránról Hajdu akkor sem engedte levenni a bilincset, amikor azok már csak tanúk voltak -  nos ez már úgy hangzik, mint egy vicc.

Ez a meggyanúsítás leginkább arra jó, hogy félrevigye, netán kisiklassa az ügyet. Láthatóan a ringbe kockázat nélkül beengedhető Hajdu Jánost vették elő ehhez. A fent felsorolt öltönyösöknél előfordulhat ugyanis, hogy megrogy a térdük, ha kicsit megkocsikáztatja egy meseautó és még azt is bevallják, hogy ők az angol anyakirálynő. Az aktív kommandósként félezer éles bevetésen részt vett Hajdu ellenben finoman szólva sem megtörhető, várhatóan nem fog rávallani senkire.

Különösen, ha nincs miről. Az ugyanis továbbra is érthetetlen, hogy ha Orbánék egy provokációra készültek Ukrajnával szemben, akkor ebbe miért kellett volna beavatniuk az amúgy az elfogást végrehajtó TEK vezetőjét? A felderítést az alkotmányvédelem végezte, a feljelentést és a konvoj lekapcsolását az adóhatóság rendelte meg. A TEK-nek, mint ezer más esetben is, annyi dolga volt, hogy kimenjen és végrehajtsa a rajtaütést. Ha esetleg Hajdú közben túlkapást követett el, sanyargatta az ukránokat, az más kérdés, az önmagában büntetendő lehet, de az alapügyhöz, az összeesküvéshez annak semmi köze.