Az Orbán-kormány bukása után több válságtanácskozást tartottak az ukrán pénzszállítók elleni akcióról a BM-ben

A tanácskozáson részt vehetett a TEK későbbi parancsnoka, Kovács András is, akkor még mint Hajdu János helyettese.

Saját hatáskörbe vonta az aranykonvojügy nyomozását a Központi Nyomozó Főügyészség

A hatóság közlése szerint nyomozás az ügy minden szálára kiterjed, függetlenül attól, hogy kit és mely szervezeteket érint.

Horváth Lóránt: Orbán Viktor meggyanúsítása lenne a következő érdemi lépés az aranykonvojügyben

Az Ügyvédkör elnöke szerint a rendelkezésükre álló iratokból Orbán Viktor közvetlen érintettsége egyértelműen megállapítható. Úgy véli, hivatali visszaélést, bűnpártolást és felbujtói felelősség lehetőségét is vizsgálni lehetne.

Menesztik a NAV bűnügyi igazgatóját

Távozik Domokos Ferenc helyettese, Szűcs Gábor László is.

Horváth Lóránt nagyon aggódna Orbán Viktor helyében, szerinte a volt miniszterelnököt elérheti az aranykonvojügyben zajló nyomozás

Egy ügyészségi feljegyzésben szereplő kijelentés arra utal, hogy az ukrán pénzszállítók elfogásáról a volt kormányfő dönthetett.

A Központi Nyomozó Főügyészség volt vezetője szerint Orbán Viktor adott utasítást az ukrán aranykonvoj elfogására

Közölte, olyan utasítást kapott, hogy a Legfőbb Ügyészség vezetőit tanúként sem lehetett megszólítani.

Előkerült egy újabb feljegyzés, amely arra utal, hogy Orbán Viktor döntött az ukrán pénzszállítók elfogásáról

A képviseletüket ellátó ügyvédi iroda szerint erről Szathmáry Istvánnak – a legfőbb ügyészi poszt jelöltje, Szathmáry Zoltán testvérének – már a választás előtt tudomása volt.

Lefoglalt ukrán pénzszállító autók a NAV telephelyén március 12-én

Bűncselekmény hiányában megszüntette a pénzmosás miatti nyomozást a NAV az ukrán aranykonvoj ügyében

Kiderült, hogy az ukrán pénzszállítók igazolt és jogszerű forrásból származó aranyat és bankjegyeket szállítottak, azokkal kapcsolatban bűncselekménynek még a gyanúja sem merült fel.

Az egyik lefoglalt pénzszállító a visszaadás előtt március 12-én

Hajdu János védője Orbán Viktor kijelentése után azt mondta, nehezíti az aranykonvojügy tisztázását minden pontatlan és hiányos nyilatkozat

Az ügyvéd közölte, a TEK korábbi vezetője nem követett el bűncselekményt.

Belső levélben figyelmeztette a Központi Nyomozó Főügyészség a legfőbb ügyészt, hogy az aranykonvojügyben az ő felelőssége is napirendre kerülhet

A Legfőbb Ügyészség szerint ez egy informális tájékoztatás, egyéni következtetés és vélemény volt, amelyet címzettként a szakmai főosztály is megkapott.

„Artikulálatlanul ordítottam” – Az ukrán pénzszállítók vezetője azt állítja, hogy megverték a TEK központjában

A bántalmazás közben egy injekciót is kapott. A kiabálás több tanúvallomásban is előkerül. 

Felmentették a NAV aranykonvoj ügyében érintett vezetőit

A bűnügyi főigazgató-helyettes és a Központi Nyomozó Főosztály vezetője sajtóértesülés szerint ugyan valamelyest próbált ellenállni a számukra nyilvánvaló jogsértések jóváhagyásának, több olyan szakmai hibát is elkövettek, amelyeket nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Lefoglalt ukrán pénzszállító autók a NAV telephelyén március 12-én

Felfüggesztette a NAV a nyomozást az ukrán aranykonvoj ügyében

Belföldön már elvégezték a lehetséges nyomozási cselekményeket, de az ügy lezárásához még az osztrák hatóság válaszára várnak.

Lefoglalt pénzszállító autók a NAV telephelyén március 12-én

Szakács István azt állítja, nem volt józan, amikor elkészítette azt a videót, amelyik miatt kihallgatták

Azt is elismerte, hogy másképp kellett volna fogalmaznia. 

Vakvágány

Havasi Bertalan szerint nem az ukrán pénzszállítók, hanem a közel-keleti háborús helyzet fokozódása miatt járt Orbán Viktor a TEK-nél március 5-én

Igaz, a sejtések szerint nem is akkor, hanem telefonon adhatta az instrukciókat Hajdu Jánosnak az aranykonvojjal kapcsolatban a volt miniszterelnök.

Havasi Bertalan - Korábbi felvétel

Több fültanú szerint Hajdu János éppen Orbán Viktorral beszélt, amikor a TEK rajtaütött az ukrán pénzszállítókon

Szorul a hurok, már vizsgálják a korábbi TEK-főigazgató telefonjának a tartalmát.

Hajdu János - Korábbi felvétel

Átvizsgálhatják Hajdu János telefonját, kiderülhet, hogy valóban Orbán Viktor irányította-e az ukrán pénzszállítók elleni akciót

A NAV, a TEK és az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai is Hajdu János ellen vallhattak.

Hajdu János - Korábbi felvétel

„Orbán Viktor nem alhat nyugodtan, lesz ő még gyanúsított az aranykonvoj miatt”

Ehhez azonban Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt le kell váltani.

Orbán Viktor: Aki minket meg akar félemlíteni, keljen fel hamarabb

Így kommentálta a volt miniszterelnök, hogy a Fidesz biztonsági igazgatójává nevezte ki az ukrán pénzszállítók ügyében meggyanúsított Hajdu János korábbi TEK-főigazgatót.

Orbán Viktor tiszás politikai leszámolást emleget, szerinte az aranykonvoj ügyben kihallgatott Hajdu János példakép

A volt miniszterelnök szerint az új magyar kormány az ukránok érdekében jár el.

Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját az ukrán pénzszállítók ügyében

Hét rendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúja áll fenn.

NER-es módszerekkel akarja a Tisza-kormány eltakarítani a NER-t?

Kockakőhöz aligha nyúlnak az élemedett korú fideszesek, ha Orbán Viktor csuklóján végül kattan a bilincs, inkább csak imára futja majd nekik a hőségben. Podcast.

Magas rangú szereplőtől kaphatott instrukciókat Hajdu János akkori TEK-főigazgató, miközben az emberei rajtaütöttek az ukrán pénzszállítókon

A nyomozás vizsgálja azt is, milyen szerepet játszott az akcióban a legfőbb ügyész.

Hajdu János - Korábbi felvétel

Orbán Viktor letartóztatását indítványozta az ukrán pénzszállítók ügyvédje

A sajtóban megjelent értesülésekre alapozva.

Laczó Adrienn: Orbán Viktor utasítására foghatták el az ukrán pénzszállítókat, a büntetőjogi felelőssége is megállhat az ügyben

Az egykori bíró úgy véli, hivatali visszaélés, de akár a terrorizmus gyanúja is felmerülhet. Valószínűnek tartja, hogy Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész megpróbálta megállítani a nyomozást egy olyan szinten, ahol az ő és a felette lévő állami vezetők felelőssége nem merül fel.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a  megújulást ígérő pártkongresszus előtt

Magyar Péter ultimátumot adott a legfőbb ügyésznek az aranykonvojügyben

Nagy Gábor Bálint csütörtök délután 3-ig kapott időt arra, hogy tisztázza a szerepét az ukrán pénzszállítók elleni akció miatt indított nyomozásban. A  Legfőbb Ügyészség negyed órával a határidő lejárta előtt közleményt adott ki arról, hogy a lejárta előtt a Legfőbb Ügyészség közleményt adott ki, gyanúsítotti kihallgatás iránt intézkedik.

Nagy Gábor Bálint - Korábbi felvétel

A Legfőbb Ügyészség leszögezte, hogy az aranykonvojügy teljes feltárására törekszik

És erről részletes tájékoztatást fog adni.

A lefoglalt készpénz és aranyrudak március 6-án

Magyar Péter bejelentette, azonnali belső vizsgálatot rendeltek el a NAV-nál és a TEK-nél az „aranykonvoj” ügyben

Egyben felszólította a legfőbb ügyészt arra, hogy haladéktalanul szólaljon meg az ügyben.

A NAV belső jelentése szerint törvénysértően járt el a Legfőbb Ügyészség is az ukrán pénzszállítók ügyében

„A bűncselekmény egyszerű gyanúja sem volt megállapítható.”

 Az ukrán Ocsadbank pénzszállító munkatársainak elfogása március 5-én a Terrorelhárítási Központ felvételén
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang