Imponáló volt a miniszterelnök beszámolója az első 50 nap eredményeiről. Szorgalmas újságolvasóként persze már értesültem minderről. Az új állami vezetők érdemi gyakorlattal rendelkeznek, a Tisza gyorsan dolgozza le kezdeti elmaradását az új irányítókkal kapcsolatban.
Kétségtelenül igaz, hogy jobbára nem ezek az emberek álltak a pultoknál a Tisza-szórólapokkal, de ezt egyáltalán nem látom problémának. És írni is csak azért írok róla, meg hallottam egy beszélgetésben, hogy kevés a „valódi partizán”, és mi csak arra voltunk jók, hogy győzzenek. Kicsit ismerve a szereplő személyeket, annyi bizonyos, hogy a Tisza aktivistáinak jelentős része tisztes polgári foglalkozást gyakorol, fellépésük nem éhségmenet, hanem a lelkiismeret lázadása volt inkább. Ezért is csatlakoztak annyian hozzájuk.
Az aktivista körök, a Szigetek saját agendával is rendelkeznek, ha választási fellépésre (vagy jellegében hasonló megmozdulásra) lesz szükség. Ennél talán fontosabb, hogy a társadalom civil szöveteinek kialakulását segítik, mégpedig másokkal együtt, beleértve az önkormányzatokat, a közösségi feladatokat: kezdve az iskoláktól a rendelőintézeteken és a közbiztonságon át a parkosításig. És nem lenne bölcs dolog megfeledkezni a körzet parlamenti képviselőjéről sem, akinek felerészben az országért, idejének másik felében pedig a körzetéért kellene dolgoznia.
Az ő feladatuk, hogy a parlamenti frakción belül működőképes, sokoldalú és szervezett kommunikáció alakuljon ki, amelyben ideje van a belső megbeszélésnek, a szavazásnak, és ideje van a belső kritikának is. Magyar Péter szerepe a kormányváltásban kiemelkedő és vitathatatlanul az maradt utána is. Társainak arra is törekedniük kell, hogy a képviselők képesek legyenek a szavazáson túl, a mögöttes fórumokon önálló véleményt kialakítani. A fékek és ellensúlyok rendszere előbb-utóbb elgyengül, ha vele egyidőben nem működik egy belül is kiegyensúlyozott frakció, amely a mérete okán a rendszer fontos elemét képezi. Egy kis képviselői csoportnál ez nem különösebben érdekes, de kétharmadot meghaladó erőnél nagyon is az.
A héten történt, hogy egy képviselői kérdésre a miniszterelnök válaszolt, majd áttért egy másik ellenzéki képviselő bírálatára, ezzel eltért a szigorúan vett tárgytól. Kis idő után a házelnök, Forsthoffer Ágnes figyelmeztette, aztán még egyszer, majd lekapcsolta a miniszterelnök mikrofonját, aki pár pillanatig hangosítás nélkül folytatta. Később szóvá tette, hogy Forsthoffer Ágnesnek nem volt joga elvenni tőle a szót. A következő napon az igazságügyi bizottság elnöke kifejtette, hogy a házszabály nem tartalmaz ilyen lehetőséget. Vagyis, halandók nyelvére lefordítva, Forsthoffer önkényesen döntött.
Szeretném világossá tenni, hogy ezt a pár sort nem azért írtam, mert féltem a házelnököt a jogszerűtlenség veszélyétől (majd kiderítik, mi a pontos helyzet), hanem mert Magyar Pétert féltem a túlbeszélés következményeitől.
Az eset nagy feltűnést keltett, elszürkült elemzők keltek életre: íme itt a kormány vége, végre van miről beszélni. És bár a legkevésbé sincs itt a kormány vége, beszélni azonban nagyon is kell az ügyről.
Olyasmi, amit Forsthoffer Ágnes tett, nemigen fordult elő a magyar parlament történetében. Nagyra tartom a belső tartást, ezért gratulálok neki. A frakció belső működése azonban alighanem kritizálható, mivel (sejtésem szerint) nem vetették fel a Magyar Péter beszédekkel kapcsolatos gondolataikat. Páran szólhattak volna arról, hogy a kevesebb többet ér, és hogy a szó élét nem veszi el az ismétlések csökkentése.
Helyénvalónak tartom a NER parlamenti padhoz szögelését, a kemény kritikát, de Magyar Péternek több önmérsékletre lenne szüksége. Nem a kifejezéseket illetően, még ha ez tónus ismeretlen lett volna is korábban. Ez a legkevésbé sem érdekel, mert egyrészt nem igaz, volt ilyen hang, másrészt a választóknak vissza kell nyerniük politikai önállóságukat és bátorságukat, amiben Magyar Péter fellépései és szövegei segítenek. Az ismétlés, a helytelen retorikai tónus azonban csökkenti a hatást. A retorikai önmérséklet rengeteget tenne hozzá Magyar Péter természetes államférfiúi képességeihez és bámulatra méltóan gyors gondolkodásához.
Néha egy-egy megtorpanás jót tesz, és a házelnök intelmét ilyennek látom. A nép majd gyorsan elfelejti az ügyet. Mi azonban ne tegyünk így. Azt javaslom, hogy a képviselők belül igyekezzenek megfogalmazni, ha gondolnak valamit a miniszerelnök nyilatkozataival, az információk visszacsatolásával kapcsolatban. A házelnök alaposan rácáfolt a szerepét illető várakozásokra (nem véletlenül ő a legnépszerűbb politikus). Ha már egyszer a frakcióülésen nem kezelték a jelenséget (ami nyilván érlelődött egy ideje), a házelnök ott helyben lépett.
Mindenki meglepődött, Kövérhez képest hatalmas a felüdülés. És hát a Tisztelt Ház Forsthoffert (törököt) fogott, végre valahára.
A szerző közgazdász.
