És ugyanaz a tökéletes táj, kétségtelenül az ország egyik legszebbje, és az egész északi parton, ahova rossz nyelvek szerint leköltözött Lipócia (hálistennek), szépen élő népek molyolnak az erdőkben megbúvó házak százaiban. És észveszejtő borokat készítő kisebb-nagyobb pincészetek, mint például Beőthy Jánosé.
A 3,5 hektáron biogazdálkodó, néha kicsit egy mogorva Mikulásra hajazó Janos von Beőthy is képes egy-egy nemzetközi színvonalú tételt produkálni, a sok jó fehér, pinot, syrah és küvé közül magam a legjobb pinot-kra hajazó Fekete Leánykától dobtam egy hátast; a kis csaj, a Fetească Neagră ősi erdélyi gyümölcsbombázó fajta, ha igaz, a Hunyadiak kedvenc bora volt, von Beőthy megfogalmazásában pedig tökéletes modern vörös. Modern bor alatt az olyan bort értem, ami egyfelől könnyed és gyümölcsös, jó ivású, másfelől nem lapos és üres, hanem igen tömör szövetű, és ezt a kettőt valahogy egyszerre lehet érezni a kortyban. A vörösök különben nincsenek jól, a (világ)piacon hullámvölgybe kerültek, a nagy, fekete borleveseket, amelyekben megáll a kanál és munka meginni őket, nem keresik a népek, akik nem azért isznak bort, hogy dolgozzanak vele, hanem épp' ellenkezőleg, nem dolgozni jöttek ide, kikapcsolni és szórakozni akarnak, a könnyű boldogságot keresik a kortyban. Amúgy is kevesebb bort isznak és az ágazatot változatos válságok szabdalják a gyenge vásárlóerőtől a filoxérát idéző amerikai szőlőkabóca terjesztette aranyszínű sárgaság nevű fitoplazma-fertőzésig; a Z-generáció nem iszik bort, valszeg inkább teker egy spanglit, és ami jelenség némely, a piac igényeinek megfelelni akaró termelőt az olyan perverziók felé visz, mint az alkoholmentes bor, ami egy borászati guminő.
Azért kaptattam fel a Csobáncra, mert Ercsey Dániel Szindbád borversenyre megy című könyvéről volt egy kis beszélgetés von Beőthynél. Ez most a legjobb borkönyv, mely túlmutat egy borkönyvön, és amellett, hogy hallatlanul szórakoztató, felmutat egy olyan mintát, paradigmát, attitűdöt, értékvilágot, ami a legfontosabb most itt, ebben a magyar világban. A könyv nem elsősorban a borról szól. Pontosabban nem csak a borról; a borról való hiteles, szakmailag hibátlan beszéd persze fontos, de sokszor uncsi szakmázásba csap át, a bor önmagában lehet tengermély, de igazából a kontextusával együtt érdekes. Mert a bor kultúra, méghozzá fantasztikus és csodálatos kultúra, a borvidékek mindig a legszebb tájak, a borászok érdekes és pozitív emberek, és nincs annak mása, mint üldögélni egy teraszon az alkonyatban, beszélgetni és borozni Csobáncon, vagy Toszkánában, vagy Provence-ban. Ercsey könyve borszakmailag is adekvát, de igazából inkább a kulturális kontextusról szól. A könyv jó stílusú, sokszor igen jó humorú, könnyen sikló mondatokban járja végig a szerző útjait. A szöveg a kultúra, a bor és a művelődéstörténet sziporkázó küvéje, fő sajátossága, hogy nem a szokvány occidentális tájakon barangol, hanem a végtelenül színes, nekünk otthonos és lepukkant és kócos közép-kelet-európai világban portyázik a balkáni kis országoktól kábé Örményországig; Dalmácia, Szlovénia, Lengyelország, Szlovákia, Észak-Macedónia, Moldova, Ukrajna, Románia, Bulgária borútjain, legfőképp a hajdani Monarchia otthonos világában. Az eredetileg geográfus szerző érzékeny bölcsészként az autochton szőlőfajták ismertetése és a kulináris élmények mellett részletes esszéisztikus passzusokat szán a haszid zsidóktól az istenhiten át a kolostorokig minden érdekes kulturális jelenségre, amivel összefut. Ami tán a legfontosabb: a könyv felmutatja és hangsúlyozza azokat az értékeket és attitűdöket, amelyekben meglehetősen szűkölködünk itt és most: alázat és tisztelet más kultúrák és nemzetek, főleg a szomszédaink iránt. Egy jellemző mondat: „A helyiek táncolnak, a vonatozás réme elől leszököm a tópartra egy üveg sörrel. Hamarosan a többség utánam iszkol, együtt sörözünk szerbek és románok, macedónok és olaszok az erdélyi hegyekben, a telihold alatt. Végül is, mi baj történhetne?”
A könyvből kirajzolódik a másik Magyarország, ahol nincs gyűlölködés, az egész ország olyan, mint a balatoni borvidék, a Balaton borrégió, amiben van vagy hat borvidék Csopaktól Somlóig, sőt Zaláig, és ma már mindegyikből kikerülnek világborok, mesés, ásványos, gyümölcsös, koncentrált olaszrizlingek. Ezeken a szépséges szőlőhegyeken szépen lehet élni, jó sokat kell dolgozni, de nagyon tisztességes eredményhányadokat lehet produkálni, amik aztán átalakíthatók mesés kulináris és kulturális értékekké-élményekké. Jóllehet a Balaton borrégiót jellemzően fehérboros területnek tartották valaha, ma már világszínvonalú vörösök is készülnek a smaragd Balcsi mindkét partján, melyeket tehát olyan mesebeli panorámájú teraszokon lehet a lassan leereszkedő alkonyatban kortyolgatni némi helyi sajtok és sonkák és végtelen beszélgetések mellett, mint von Beőthy terasza a Csobánc oldalában.
