Kis túlzással egyenesen a jeges fürdőből, vacogva érkezett Stollár Fanny interjúra szombati vegyespáros mérkőzése után, amelyen partnerével, a négyszeres Grand Slam-győztes Mate Paviccsal 3:6, 7:6, 6:4-re legyőzték a Hugo Nys, Quinn Gleeson monacói-amerikai duót.
„Bele kellett jönni az elején a játékba, nehezek voltak a körülmények, mert nagyon fújt a szél. De jól jött ki a lépés, valahogy a végén épp a döntő szettben tudtunk először brékelni az egész mérkőzésen” - nyilatkozta Stollár Fanny.
3:3-nál négy bréklabdához jutott az ellenfél a 27 éves teniszező adogatásánál, de sikerült kibekkelni, majd ezután 4:4-nél elvenni a rivális szerváját. Innen a magyar-horvát duó gyorsan lezárta a mérkőzést.
„Annyira nem izgultam az ellenfél bréklabdáinál, próbáltam behozni a szervámat, a hálónál a partnerem pedig megoldja a helyzetet. Necces gém volt, de épp utána jutottunk előnyhöz” - fogalmazott.
Elmondta: a döntő játszmában kicsit meghúzta a hátát 3:3-nál, de próbál pihenni, regenerálódni a vasárnapi kihívásokra. A női párosok mezőnyében a Udvardy Pannát és Isabelle Haverlagot búcsúztató Julija Sztarodubceva, Peyton Stearns kettős lesz Stollár és partnere, Asia Muhammad ellenfele, míg vegyespárosban Mate Paviccsal az Evan King, Gabriela Dabrowski duóval meccselnek majd.

