Az orbáni cenzúrahivatal (korabeli nevén médiahatóság) elnökéről írtuk egykor, hogy a NER egyik legkártékonyabb figurája – az állítás úgy volt csupán féligazság, hogy külön-külön minden szava igaz volt. A bukott rezsim és vezetője a valóságban abban volt a legtehetségesebb, hogy minden hivatal, intézmény és szervezet élére kimagaslóan kártékony figurákat sikerült állítania, Áder János és az általa vezetett Kék Bolygó pedig ebben a tekintetben sem tartozik a kivételek közé – sőt.
Ha van terület, ahol páratlanul negatív az egymást követő négy Orbán-kabinet mérlege, az a klímapolitika: egyszerre tagadták magának a klímakrízisnek a létezését, támogattak a globális színpadon a Trumphoz és Mileihez hasonló klímatömeggyilkosokat és játszották el közben a hazai publikum erre fogékony részének, hogy Magyarország azért nem tesz a gyakorlatban semmit az éghajlatváltozás megfékezéséért, mert olyan éltanuló, aki már rég megcsinálta a saját házi feladatát, azaz nem maradt egyéb tennivalója, mint hogy például Németországot kritizálja. (Mellékszál, de fontos: az a „minden”, amit megtettünk, valójában a magyar nehézipar és vele másfél millió ipari munkahely megszűnése volt a 90-es évek legelején, amit a Fidesz ezek szerint egyszerre minősít nemzeti tragédiának és Magyarország világraszóló környezetvédelmi teljesítményének.)
Áder János arra vállalkozott, hogy ennek a kétszínű, de minden megszólalásával a világ meg a hazai választók szemébe hazudó klímabohóckodásnak a hazai és nemzetközi arca lesz.
Nem ingyen persze: a rendszer másik visszataszító vonása volt, hogy Orbán Viktor a neki tett szívességeket mindig gavallérosan megfizette, mindannyiunk pénzéből. Áder szerelemgyereke, a Kék Bolygó Alapítvány ebben a szisztémában egyszerre működött az elnök szolgálatainak kifizetőhelyeként és a nem létező magyar klímapolitizálás Patyomkin-falvaként: az volt a feladata, hogy elbábozza, mintha lenne a vezetésben valaki, akit érdekel a Föld sorsa – ha már magát Orbánt olyan látványosan nem érdekelte.
S ha már eljött a mérlegkészítés ideje, vegyük számba, mit sikerült mindezzel elérni. Az „eredmény” ott látható egyrészt országszerte – a Kárpát-medence mára az aszálynak a Holdról is sárgálló félsivatagjává ált az egyébként sokkal zöldebb közép-európai régióban, anélkül, hogy a sorozatos kétharmadokkal és az EU vagonszámra ideküldött ingyenpénzével rendelkező Orbán-kabinetek bármi érdemit csináltak volna a kiszáradási folyamat megfékezése érdekében –, másrészt pedig a Béla király úton, Áder árnyas fák alá telepített, milliárdokkal megöntözött, klimatizált rezidenciáján, ahol egyelőre az általuk is előidézett katasztrófából szinte semmit nem érezni.
Amennyiben lesz elszámoltatás, a volt köztársasági és jelenlegi alapítványi elnöknek valószínűleg nem is az általa elköltött forintokról lesz a legnehezebb számot adnia, hanem arról az egyszerre hamis és kártékony ideológiáról, amelynek a nevében ezt az irdatlan összeget eltapsolták. Azok kedvéért, akik esetleg már nem emlékeznének:
Az a mondat, hogy „Magyarország klímabajnok”, személyesen Áder Jánostól ered, és egy 2019-es konferencián hangzott el.
Egy akkoriban készült felmérés szerint a magyar választói csoportok közül a Fidesz-szavazók voltak a leginkább klímaszkeptikusak, de még ők is intenzívebb fellépést vártak volna el a kormányuktól ez ügyben, mint amilyet megtapasztaltak. Innen sikerült mára eljutnunk odáig, hogy ugyanezek a szavazók (illetve közülük azok, akik még kitartanak) egyszerre képesek keseregni a katasztrofális hőség és vízhiány miatt, meg közben a mindezért bűnrészes Fideszre voksolni – pont ennek a lehetetlennek látszó feladatnak a kivitelezését bízta Orbán Áderre meg az alapítványára.