Némi nosztalgiával néztem a képeket a Fidesz csütörtöki tüntetéséről. (Bocsánat. Fidesz, KDNP és az utóbb csatlakozott CÖF. A KDNP az önálló tüntetést még nem fontolgatja, de a majdani önálló indulást igen – mint aki korábban „halkan belelépett” valamibe, csak úgy, véletlenül, „s most tüszköl, fintorog”, ld. Karinthyt a szegény kis szimbolista klapec nyöszörgéseiről. Lehet, Orbán sem a Fidesszel indul, legalábbis ő nem volt ott. Vagy ha volt függöny, talán amögül leskelődött, mint egyszer a parlamentben. Bayer Zsolt viszont jelen. Kellett valaki, aki hitelesen képviseli a kulturáltabb beszéd iránti igényt.)
Nosztalgiával néztem, mert ismerősek voltak a jelszavak, és a résztvevők arcán az önbizalom is. Kismillió ellenzéki tüntetésen éltem át én is. Nem függ attól, hogy a tüntetőknek igazuk van-e.
Nem is strapálom magam azzal, hogy felsoroljam: miért komikus, ha a Fidesz védi a jogállamot azokkal szemben, akik nem hibátlanul, de mégiscsak éppen helyrehoznák azt. Mintha Matuska Szilveszter kérlelhetetlen szakmai kritikával illetné a biatorbágyi viadukt újjáépítésére vállalkozókat.
Nosztalgiám az ismerős skandálások hallatán hágott tetőpontjára. Már miért ne pont a jelszavainkat lopnák? „Nem hagyjuk!” „Nem félünk!” (Egy gonosz kommentelő szerint ezt rosszul hallottuk, valójában azt skandálták: „Elférünk!” Ami roppant igazságtalan élcelődés: nem volt baj a létszámmal, megfelelt egy tisztes közepes méretű eseménynek a szokásos ellenzéki rendezvények sorában.)
És a kedvencem: „Mocskos Tisza”, ami Jámbor András szerint a kreativitáshiány citromdíját érdemli. Nincs igaza. Szerintem ez akkor lesz esedékes, ha a „Macskás Fadísz” tiszás megfelelője is elhangzik. Jó, ehhez kell némi nyelvi lelemény, de szerintem előbb-utóbb rálelnek a „Macskás tüsző”-re. (Kezdők kedvéért: a tüsző övön csüggő erszényt jelent.) Ha bevonnák Kósát, jöhetne a „Macskás tuszi” is, de a jelek szerint ők sem igénylik eléggé az idősebbek tapasztalatait. Fáj ez nekem.
Épp szegény Áder idézte fel óvatlanul az Alaptörvényükbe is bekerült tételt, amit mi is szoktunk citálni: „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom kizárólagos birtoklására.” Milyen igaz. Csak az a kár, hogy a demonstráció szervezői és szónokai közül többen támaszai és részesei is voltak Orbánék kizárólagos hatalmának.
Egyszer régen maga Áder is – akit nem mosnék össze a szervilis és velejükig korrupt Fidesz-vezérek átlagával – látott veszélyt Orbánban. Emlékszünk, egy kisebb párton belüli szervezkedésben ő lett volna az alternatíva a nagyfőnökkel szemben, és vállalta is a szerepet. Sajnos később mást is vállalt: a szégyenletesen bonyolított köztársaságielnök-választáson a szavazólapok ellenőrzését, majd elnökként olyan törvények aláírását, amelyekre talán egy korábbi Áder is morgott volna. Van, aki szerint most azért tolták a hozzá nem illő szerepbe, mert a Fideszen belül ismét Orbán alternatíváját, utódját keresik.
Ha a tüntetésnek olyan célja is volt, hogy Orbán utánra vagy mellé alkalmas vezetőket keressenek, hát jelentem: a szerencsétlen, trianonozó fiatalasszony nem az. Osztie atyát sem nevezném egy „Kapisztrán János hasonmásai” versenyre.
De volt egy beszélő, aki már az új rezsim elhibázott lépése miatt kerülhetett színpadra. Szakács Istvánt én nem merném Pottyondi Edinához hasonlóan „félkegyelműnek” vagy „fideszhülyének” nevezni (minimum háromnegyed-kegyelműnek saccolom, és mentális képességeit sem hoznám bizonyítékok nélkül közvetlen össszefüggésbe pártjával). De abban egyetértünk, hogy nem vele, hanem a „fideszbűnözőkkel” kellene a rendőrségnek foglalkoznia. Ha nem titkolnak előlünk valami tényt, akkor ez nem csak oktalan aránytévesztés. Olyan veszély a szólássszabadságra, amelynek soha többet nem szabad gyakorlattá válnia. Ostoba, ellenszenves Fb-hőzöngésekért – ha azok senkit nem félemlítenek meg, és semmilyen valóságos terrorcselekményt nem készítenek elő – tilos bárkit vegzálni, még ha a Fidesz idején ez többekkel előfordult is.
A hülyéket kiröhögjük, és nem megbilincseljük. Kár volt.
Az viszont roppant örvendetes, egyesek milyen gyors tanulási képességeiről tett tanúbizonyságot a demonstráció. Agyuk, mint a szivacs, most percek alatt mindent magába szívott, amit korábban nem tudtak a jogállamiságról! Pedig korábban gyakran maguk maszatolták össze, bizonytalanították el a jogállam határait. Orbán 2020-ban a Kossuth rádióban oktatta ki népét: „erre nincs objektív mérce”. Az éles fideszes retorikától tartózkodó Áder a 2019-es EP-kampányban maga sem idegenkedett némi aláfestő zenével szolgálni ehhez a fő szólamhoz. „A jogállamiság fogalma nem mindig egyértelműen meghatározott” – mondta –, legalábbis a kárhoztatott Unióban. Azt felejtette el hozzátenni, hogy vannak viszont egyértelmű kritériumok, amelyeket a Fidesz két lábbal tapos.
Naná, hogy Deutsch Tamás valóságos vízárral próbálta tovább hígítani a „jogállam” jelentését: „ez „gumifogalom”, „politikai fegyverként” használják.
Jézusom, csak nem?! Van ilyen, hogy valaki politikai fegyverként forgatja a „jogállam” szót, miközben egészen más fontos neki?
Alig tudom elhinni. A következő tüntetésen meglátjuk.