Akkor most mi lesz? Az aktuális rendszerváltás kapcsán megszűnik az Orbán-éra hírmonopóliuma. De egyelőre mindenki csak arról ír, hogy mi nem lesz: hogy miképpen szűnnek meg sorra azok a fórumok, ahol az orbáni hazugságok teret kaptak.
Elképzelhető, hogy a meglévő szisztémát folytatva, valamiféle szűrési technikát alkalmazva kikerülnek a közbeszédből azok a tartalmak, amelyek eddig meghatározók voltak, és mint egy fekete selyemzsák, visszájára fordul a valamelyest átszínezett hírmonopólium: innentől a Tisza-kormány által képviselt álláspont kap meghatározó lehetőséget arra, hogy eljusson a közönséghez. Mindennek az az alapja, hogy az új kétharmad alkotja meg az új médiatörvényt, amelyben bármilyen változást érvényesíthet.
Valójában ha a most működő médiatérből kivonjuk a tényleg igazságtalan és torz hírmonopóliumot, akkor minden tartalom azonos eséllyel kerülhet be a közbeszédbe. Kivéve, ha a meglévő monopóliumot eredményező technikát egy másik, más előjelű monopóliumot eredményező technikára cseréljük ki.
Az lenne a természetes, ha a független szerkesztőségek maguk dönthetnék el, hogy mit képviselnek, mit jelentetnek meg, következésképp mit támogatnak, és mit ítélnek el. A kormányzati álláspont így meghatározóan közlöny jellegű megjelenést kapna. Maga az MTI is függetlenül működne, és olyan hírfolyamot közölne, amelyben ellenőrzött, megbízható tartalmak vannak, tekintet nélkül arra, hogy melyik politikai oldal ízlésének felelnek meg ezek a hírek.
Eleve szerencsés lenne, ha több távirati iroda versenyezne szolgáltatásaival a szerkesztőségek és a hírfogyasztók előfizetéséért.
Ehhez a konstrukcióhoz azonban forrás is kell, mert ellenkező esetben minden szerkesztőség tönkremegy: nem tud béreket fizetni, nem tud szolgáltatásokat igénybe venni, és gazdaságilag rövid úton ellehetetlenül. Széles körben most éppen ez történik, és ne tévedjünk, a közmédiában is ez jönne, ha megszűnne az állami finanszírozás.
Az 1990-es rendszerváltás előtt törvényben szabályozott hírmonopólium működött Magyarországon. Minden, a nyilvánossághoz kapcsolódó tevékenység szabályozottan és a pártállam irányításával folyt. Szabályozták a távirati iroda működését, a hírszerkesztést, a könyvkiadást, a hírlapkiadást, a rádió- és a tévéműsorok szerkesztését, a nyomtatást, a terjesztést, a műsorsugárzást. Mind, külön-külön kizárólagos állami tevékenység volt. A szervezet a posta keretei között kapott helyet.
A rendszerváltást követően kísérlet történt a hírmonopólium feloldására, ami a kereskedelmi és a közszolgálati státusz bevezetésével, majd a médiatanács, illetve a hírközlési hatóság létrejöttével elég sokszínű médiateret eredményezett. A nagy médiamonopóliumok létrejöttének tiltásával sokszereplős, a közönségért versengő, a reklámpiacon érdemben jelen lévő média született.
Ehhez képest amióta az MTI 2011 májusában, a NER első évének végén beindította ingyenes hírfolyamát – túlnyomórészt kormánypropagandát és bulvárt kínálva a potyázóknak, de nem sokkal több hasznavehető tartalmat tartogatva a fizető közönségnek sem –, a gazdasági alapon létrehozott hírügynökségek működése összeomlott. Nyilvánvaló, hogy az ingyenesség gazdasági tiltótarifájával felszerelt hírszolgáltatással szemben csak hasonló megoldással lehet versenytársat állítani. Nem véletlen, hogy amikor az MTI Erdélyben indított ingyenes román nyelvű hírszolgáltatást, a román állam azonnal saját hírfolyamot szervezett ugyanott, szintén ingyenesen.
Magyarországon ma sincs akadálya hírügynökséget alapítani és működtetni, ennek minden jogi és technikai feltétele szabadon elérhető. De az, hogy az MTI a folyamatos hírszolgáltatást kvázi ingyen adja szerződött partnereinek, mindenki mást, aki hasonló hírszolgáltatást nyújtana, piaci alapon működésképtelenné tesz. Ebből közvetlenül adódik a hírmonopólium létrejötte.
A belföldi hírellátás, műsorszolgáltatás mögött szerkesztőségek állnak, amelyek a közszolgálati változatban a költségvetésből és a reklámpiacról, kereskedelmi változatban pedig főként a reklámpiacról, illetve befektetői forrásokból működnek. Ebben már nagy szerepe van az ingyenes folyamatos hírszolgáltatásnak, illetve annak, hogy az arra alapozottan készült hírműsorokat az NMHH rendben elfogadja, elfogadta.
Ez a kényszerítő mechanizmus a frekvenciákhoz kapcsolt koncessziós feltételekkel együtt már valódi hírmonopóliumot eredményez, ami az ingyenesség tiltótarifájával megalapozva alig tér el a rendszerváltás előtti nyílt, törvényben rögzített monopóliumtól.
Most akkor itt a kérdés, hogy mi lesz. Milyen anyagi forrásokból fognak működni a szerkesztőségek, milyen médiumokat képes eltartani a mai digitalizált világban a közönség? Kinek az álláspontját fogja sugározni a közszolgálati MTI? Meglehetősen fontos lenne, hogy legyen élhető átmenet a szerkesztőségek számára, és ha létezne olyan mechanizmus, amely a független szerkesztőségeket támogatja.