Európa katonai kiadásai egyetlen év alatt 14 százalékkal ugrottak meg, ami a hidegháború vége óta a legnagyobb éves növekedés. Az Oeconomus elemzése szerint viszont hiába a történelmi léptékű pénzeső, az Egyesült Államoktól független, önálló európai védelmi képesség – a stratégiai autonómia – továbbra is távoli cél. Írja az Origo.
A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) – a világ katonai kiadásait évtizedek óta nyomon követő független kutatóintézet – friss adatai szerint a globális védelmi költés 2025-ben elérte a 2887 milliárd dollárt,
ami reálértéken 2,9 százalékos növekedést jelentett – világított rá elemzésében az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
Európa fizet, Trump elégedett lehet, mert miközben az Egyesült Államok 7,5 százalékkal csökkentette ráfordításait, Európa katonai kiadásai 14,14 százalékkal, 864 milliárd dollárra nőttek.
A legtöbbet védelemre költő országok dobogóján továbbra is az Egyesült Államok, Kína és Oroszország áll – hárman együtt a globális összeg több mint felét adják.
A 29 európai NATO-tagállam tavaly 559 milliárd dollárt fordított védelemre, ezen belül Németország produkálta a legnagyobb ugrást: kiadásai 24 százalékkal nőttek. A rekordévből kiemelkedik Spanyolország is, amelynek védelmi költése 50 százalékkal, 40,2 milliárd dollárra emelkedett.
Az európai kiadások az idei ankarai NATO-csúcsnak is az egyik fő témáját adták. A szövetség régi kritikusa, Donald Trump alapvetően elégedett lehet: első elnöksége óta az európai NATO-tagok ezermilliárd dollárral költenek többet védelemre.
A felfutó európai költés mögött az elemzés három egyszerre jelentkező tényezőt lát, amelyek együttállására korábban nem volt példa a kontinensen: a romló geopolitikai helyzet miatti szükség, az ezt támogató politikai akarat, valamint az ezt finanszírozó források védelmi célú átcsoportosítása.
A hidegháború után sokáig egyik sem állt rendelkezésre. Hiába jelezte a délszláv háború, majd Oroszország 2008-as grúziai hadjárata, hogy a „történelem vége”-elmélet – amely a nagy ideológiai konfliktusok lezárultát hirdette – inkább csak illúzió volt, valódi politikai akarat nem alakult ki az újrafegyverkezésre.
A források tekintetében pedig a legtöbb európai állam a „békeosztalék” logikáját követte: a hidegháború elmúltával inkább csökkentette a védelmi kiadásait, és más területekre csoportosította át a pénzt.
A tényleges forrásátcsoportosítás csak lassan indult meg – a jóléti kiadások elsőbbsége sokáig felülírta a védelmi prioritásokat.
Az igazi, Európa védelempolitikáját is átalakító pillanatot Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója hozta el.
Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk egyértelművé tették, hogy nemcsak a konfliktusok kora nem ért véget, de az elhúzódó, hagyományos háborúkra is fel kell készülnie a kontinensnek.
Az okok felsorolásánál Donald Trump mellett sem lehet elmenni. Az amerikai elnök éles kommunikációjával és a kollektív védelem megkérdőjelezésével kikezdte a transzatlanti kapcsolatokat. Ezzel egyszerre ösztönözte védelmi kiadásaik növelésére az európai tagállamokat és tette hangsúlyosabbá az Egyesült Államoktól is független stratégiai autonómia gondolatát.
Lám, hova jutott a világ! Nem volt elég Hirosima és Nagaszaki, nem volt elég Korea és Vietnám, Kelet-Berlin, a számtalan helyi konfliktus. A világ csak forog, körbe-körbe.
