Egy magyar kardiológus orvos beszámolóját osztotta meg a Telex, akinek Ryanair Madridból Budapestre tartó járatán akadt dolga - ez még önmagában nem is lenne példátlan, csakhogy az ír fapados légitársaság úgy tűnik, nem volt a helyzet magaslatán.
A cikk szerint az eset július 16-án kora este történt, amikor a felszállás után nagyjából negyed órával egy 40 év körüli férfi rosszul lett. A légiutas-kísérők megkérdezték az utasoktól, van-e közöttük egészségügyi dolgozó, Pálfy Júlia Anna pedig jelezte, hogy ő történetesen az. Az egyik légiutas-kísérő oda is ment hozzá, megkérdezte, nála van-e az orvosi igazolványa.
„Mondtam, hogy nincs. Erre azt válaszolta, hogy akkor nem fogok tudni segíteni”
- idézte fel a kardiológus. Néhány pillanattal később azonban már nem volt annyira fontos a papír, annyira rosszul volt a férfi, így igazolvány nélkül is engedték, hogy segítsen.
„A szívinfarktus tipikus tüneteit produkálta. Szorító mellkasi fájdalma volt, a fájdalom az állkapcsába sugárzott, és fulladt. Annyit mondott, hogy akkor ijedt meg, amikor elsötétült a világ”
- idézte fel a történteket Júlia a lapnak. A férfit a lánya mellől kiemelték az üléséből, és lefektették a folyosóra. Az orvos azonnal megkérdezte a személyzetet, milyen orvosi felszerelések, gyógyszerek állnak a gépen rendelkezésre.
„Azt mondták, hogy semmi. Semmi, csak oxigén. Cukormérőre és a defibrillátorra nem kérdeztem rá, mert még nem tudtuk, mire fut ki ez az egész, de kértem, hogy hozzák az oxigént”
- mesélte.
Nagyjából fél órával az indulás után a vezető légiutas-kísérő a kardiológust kérdezte, mi legyen, hajtsanak-e végre kényszerleszállást, mire ő visszakérdezett, hogy ezt tényleg neki kell-e eldöntenie. „Mi a protokoll? Mit szoktak ilyenkor csinálni? – kérdeztem vissza. Erre azt válaszolták, hogy végül is leszállhatunk, de ezt el kell dönteni, és mondjak valamit”. Ekkor azt mondta, nem zárható ki a szívinfarktus, szóval szerinte szálljanak le. Az utas közben valamelyest jobban lett és visszaült a helyére, mire az orvos is visszament, már csak azért is, mert kisgyermekét egyedül hagyta ott. Nem sokkal később azonban a férfi ismét rosszul lett.
„Akkor hátrakiabáltam, hogy szerintem szálljunk le. Erre a légiutas-kísérők vezetője végre beszólt a pilótafülkébe, a kapitány pedig öt perc múlva bemondta, hogy kényszerleszállást hajtanak végre Marseille-ben”
- mesélte Júlia. A landolásig nagyjából 25 perc volt hátra, ami azonban a kardiológus szerint maga volt a pokol. A férfi elvesztette az eszméletét és a pulzusa sem volt tapintható, ezért az orvos elkezdte az újraélesztést.
A gép tempósan süllyedt és folyamatosan rázkódott, közben egy spanyol utastárs érkezett a nő segítségére, akivel felváltva nyomták a férfi mellkasát, aki időről időre mutatott némi életjelet. Landolás után azonnal felment a fedélzetre egy háromfős francia sürgősségi személyzet és át is vették a férfit, de a kommunikáció itt sem volt egyszerű, ugyanis ők kizárólag franciául beszéltek. A tolmácsolást egy másik utas segítségével sikerült megoldani, végül stabil állapotban kórházba szállították. Később az orvos a férfi lányától megtudta, túlélte a történteket és már Magyarországon van, de a mentőben még többször elvesztette az eszméletét.
A Telex megkeresésére a Ryanair azt állította, minden gépük fedélzetén található defibrillátor, azt azonban az orvos nem kérte a személyzettől.
A kérdésre, hogy ilyenkor nem kellene-e azonnal felajánlani az eszközt, az ír fapados légitársaság már nem válaszolt, miképp arra sem, hogy a személyzet tisztában volt-e azzal, milyen eszközeik vannak a fedélzeten.
Júlia elismerte, hogy nem kérdezett rá külön a defibrillátorra, miután a személyzet közölte vele, hogy semmilyen orvosi műszer sincs a gépen. Mindenesetre akár volt a fedélzeten defibrillátor, akár nem, a légiutas-kísérők nem ajánlották fel neki, miközben az egyik utas életéért küzdött.

