Felmentette a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját, Jákli Gergelyt a gazdasági és energetikai miniszter.
Kapitány István tájékoztatása szerint utódját délután mutatja be.
Jákli Gergely 2022 szeptemberében vette át a vállalatot, amikor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter irányítása alatt átalakították az orosz Roszatom közreműködésével megvalósuló atomerőmű-bővítés projektcégének vezetését. Elnök-vezérigazgatóként az új, ötödik és hatodik paksi blokk előkészítéséért, engedélyezéséért és kivitelezésének vállalati irányításáért felelt. Később a nukleáris ágazat állami koordinációjára létrehozott Hunatom vezetését is rábízták, így a paksi beruházás egyik meghatározó szereplőjévé vált.
Csontvázak lapulnak a paksi szekrényben, a Putyin-rezsim már fogást keres a Tisza-kormányon is
