Németország;merénylet;Berlin;melegfelvonulás;

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Több áldozatot szúrt sebek miatt kezelnek, azután ugyanis, hogy gázolt, a fehér furgon sofőrje, egy férfi belerohant egy fába, kiszállt az autójából, egy késsel szurkálni kezdett, végül pedig gyalog menekült a helyszínről.

Legkevesebb egy ember meghalt, többen pedig pedig megsebesültek, amikor szombat este 10 körül valaki a Berlin Pride útvonalán autóval hajtott az ünneplő tömegbe a Tiergarten parkban az Ahornsteignél  – derül ki a Bild cikkéből. A Berliner Morgenpost hatósági közlésekre hivatkozva 16 sebesültről számolt be, akik közül hárman életveszélyes, nyolcan pedig súlyos sebeket szereztek. Több áldozatot szúrt sebek miatt kezelnek, azután ugyanis, hogy gázolt, a fehér furgon sofőrje, egy férfi belerohant egy fába, kiszállt az autójából, egy késsel szurkálni kezdett, végül pedig gyalog menekült a helyszínről. Nagy erőkkel indították el utána a hajtóvadászatot.

A Bikd beszélt egy szemtanúval, aki szerint a fehér furgon sofőrje gyorsított is, mielőtt gázolni kezdett volna. A helyszínre hatalmas rendőri kontingenst vezényeltek ki a sebesülteket ellátó rengeteg mentős mellett. 

Eközben a Berlin Pride – vagyis a Christopher Street Day  – buliját a Brandenburgi kapunál este negyed 11 körül megszakították a szervezők. Először kivetítőn szólítottak fel evakuálásra mindenkit, aztán az Instagramon kérték, hogy mindenki hagyja el a területet, de ne a Siegessäule és a Tiergarten, hanem a pályaudvar felé.

Mint minden évben, a Berlin Pride-on idén is több száz ezer ember vett részt.

Ez egy támadás volt a szabad társadalom ellen – írta az X-en  Kai Wegner berlini főpolgármester, aki maga is részt vett a felvonuláson. Német politikusok sorra nyilvánítják részvétüket és együttérzésüket az áldozatoknak, a Berliner Morgenpost pedig úgy értesült, a merénylet és a hajtóvadászat fejleményeiről folyamatosan tájékoztatják Alexander Dobrindt szövetségi belügyminisztert és Friedrich Merz kancellárt

A Moszkva és Phenjan közötti kölcsönös védelmi megállapodás értelmében Kim-rezsim 2024-ben mintegy 14 ezer katonát küldött Oroszországba, hogy a Kurszki régióban harcoljanak az orosz erők oldalán Ukrajna ellen.