Pécs;zuhanás;lány;gyermekotthon;14 éves;

Lezuhant egy 14 éves lány a pécsi gyermekotthon tetejéről

A két hete történt baleset után a gyermeket kórházban ápolják, a rendőrség nyomoz.

Lezuhant a pécsi gyermekotthon tetejéről egy 14 éves lány – írja a Telex a portál egyik olvasójának elmondása alapján a két héttel ezelőtt történtekről. A lapnak a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a történteket. Az ügyben büntetőeljárást indítottak, de annak részleteiről bővebb tájékoztatást nem adtak.

Két hete szombaton, több mint tíz napig tartó engedély nélküli távollét után a Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai szállították vissza a gyermekotthonba a kislányt. A gyerek az éjszakai elhelyezésre kialakított helyiségbe ment, majd az azzal egy légtérben lévő konyha tetőablakának biztonsági láncait rögzítő csavarokat eltávolítva kimászott a tetőablakon – közölte a Telex megkeresésére Sinkó Szilárd, a baranyai Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője

Sinkó szerint a műszakos kolléga ekkor már észrevette a kislány eltűnését, de mivel az épületben nem találta, ezért hívni akarta a központi segélyhívó számot. Ekkor érkeztek oda ismét a rendőrök, akik egy szintén folyamatosan szökésben lévő gyereket szállítottak vissza. A gyermekotthon egyik lakója ekkor szólt, hogy valakit láttak a tetőn, ezért a rendőrök értesítették a tűzoltókat és a mentőket, majd elkezdték átvizsgálni az épület környékét. Ekkor találták meg a kislányt a földön fekve. A mentők a helyszíni ellátás után a sérült gyereket kórházba szállították, a rendőrök pedig lefolytatták a helyszíni szemlét.

A rendszerben már évek óta probléma az éjszakai műszakokban az egyszemélyes munkavégzés. Sajnos a bekerülő gyermekek egyre rosszabb általános állapotban vannak. Jelenleg a súlyos krízishelyzetekben – rendkívüli intézkedésként – időszakosan van csak lehetőségünk párhuzamos munkavégzésre két dolgozóval – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy az ügyben belső vizsgálat is indult. 

A vízbefulladásos esetek legnagyobb része bizonyos szabályok betartásával megelőzhető.