Novellák, átiratok, továbbgondolások – olvashatjuk az alcímben. A felsorolás első eleme a könyvbeli szövegek műfajára utal, a továbbiak pedig ezt teszik árnyaltabbá. A szerző tehát most hátat fordít visszatérő figurájának, a detektív Szindbádnak, és az új kötetében magyar és világirodalmi szerzők egy-egy alapművének humoros-ironikus parafrázisát, olykor kifejezetten a paródiáját nyújtja. A tájékozódásunkat igencsak megkönnyíti, hogy mindegyik elbeszélés alcímében ott szerepel az ihlető-inspiráló írónagyság neve. Együttesen impozáns – E.T.A. Hoffmanntól vagy Dan Browntól Tar Sándorig és Mészöly Miklósig ívelő – listát alkotnak.
Ennyiben tehát ezeknek a műveknek az autonómiája csak korlátozott lehet, hiszen jelentésrétegeik a maguk teljességében csak akkor tárulhatnak föl, ha valamennyire ismerjük a megidézett írót, illetve azt a munkáját, amelyik itt a továbbgondolás/kifigurázás tárgya lett. Némely esetben viszont épp ez a meghatározottság válhat az érdemi befogadás gátjává. A Veres Péter ihlette Busa című novella értelmezésekor például óhatatlanul fölvetődik a kérdés: Csabai László olvasói közül vajon hányan lapozták fel az egykor híres népi író műveit? (Egyáltalán: munkássága napjainkra nem lett-e egészében a feledés áldozata?) Miközben persze, az elbizakodott, hidegvérű sorozatgyilkossá váló tenyészbika története a beavatottak – azaz a Veres Péter regényeiben legalább valamennyire jártasak – számára fontos többletüzenetet közvetít.
A találó „továbbgondolások” sorában szerepel az, amelyik Petőfi közismert hajlíthatatlanságát, olykor gorombaságig fokozódó szókimondását viszi ad abszurdum (A tettek mezején).
Mint tudjuk, 1848 nyarán Szabadszálláson Petőfi is indult az országgyűlési követválasztáson. A potenciális szavazókhoz intézett nevezetes kiáltványában (A Kis Kunokhoz) – kétségkívül meghökkentően – ilyeneket olvashatunk: „azt korántse várjátok, hogy én titeket magasztaljalak, mert akkor szemtelenül hazudnám. Becsületemre mondom, hogy ti nem vagytok remek emberek, vagy eddig legalább nem voltatok. Március 15-kéig az egész Magyarország szolgalelkű, kutyaalázatosságú ország volt, és ti ebben a virtusban közelebb álltatok az elsőkhöz, mint az utósókhoz.” A novella ezt a harcias (és önsorsrontó) attitűdöt fokozza szinte a végletekig: a válogatott szidalmakig, a tettlegességgel való fenyegetőzésig. A zárópoén szellemes ugyan, csak éppen – ellentétben a korábbiakkal – életidegen: a konfliktuskereső forradalmár otthon ugyanis itt galamblelkű, sőt meghunyászkodó papucsférjnek bizonyul.
Szintén a kötet legjavához tartozik a szibériai Petőfi-legendát – így a végtelenül blőd, eleve parodisztikus barguzini sírkeresést – kacagásba fordító novella is. Ebben a nagy utazó, Xantus János Kaliforniában találkozik egy Peterson nevű vendéglőssel, akiről kiderül, hogy költőnkkel azonos. A Bajkál mellől szőrmekereskedőkkel előbb Irkutszkba, onnan Alaszkába, végül Kaliforniába került. Természetesen, mit sem tud a hazai állapotokról, családja sorsáról, amikor pedig az utazó szembesíti a legelemibb tényekkel, csak megerősödik elhatározása: tapodtat sem mozdul Amerikából. A történet totális képtelensége híven jelzi a szibériai mítosz megannyi változatának abszurditását.
Kevésbé sikeres „átirat” az, amelyik Kölcsey Parainesisét igyekszik mulatságossá alakítani. Ebben feltétlenül szerepe van annak, hogy a költő alkata és műve szinte eredendően ellenáll a komikus formálásnak, kiváltképp annak, ha emelkedett stílusát, magas nívójú témavilágát, szellemi komolyságát „lefelé” transzformálva próbáljuk parodizálni. Alighanem a viccesség itt csak „felfelé” működik. Akkor tehát, ha a választékosságot, az elvont intellektuális tartalmak és az erkölcsi szigor iránti vonzalmat hiperbolizálnánk.
A világirodalmi hírességek példái közül kiemelhetjük Franz Kafka Az átváltozás című emblematikus remekművének parafrázisát: A visszaváltozásban az álombeli rovarlétből felébredő férfit a felesége csak azért ajnározza, hogy új végrendeletet készítsen, amikor aztán a célját elérte, azonnal vált: a továbbiakban undorító féregként bánik a szerencsétlen társával.
A szatíra forrása a kafkai helyzet profán inverzéből fakad: a radikális átváltozás – méghozzá alantas indítékkal – a feleség magatartásában történik, miközben a férj szánalmasan ugyanaz marad. Csak még nyomorult baleknek is bizonyul.
Emlékezetes továbbá a Molnár Ferencet és a Rejtő Jenőt, valamint a Gogolt, a Csehovot vagy a Grimm testvéreket idéző „továbbgondolás” is. Egyáltalán: az irodalombarátok számára a kötet csaknem egésze elgondolkodtató, egyszersmind szórakoztató olvasmányt kínál. Nem véletlen tehát, hogy éppen a nagy nyári szabadságolások, az iskolai szünidő előtt jelent meg.
Infó
Csabai László: A Da Vinci-köd
Magvető, 2026.
