Jeff Bezos, az Amazon alapítója és a világ egyik leggazdagabb embere hamarosan tulajdonrészt vásárolhat a Liverpool FC-ben - írja a brit Sky Sports.
A lap szerint a Szobszolai Dominiket és Kerkez Milost is foglalkoztató futballklubban egy nemzetközi konzorcium szerezne tulajdonrész, amelynek tagja Bezos mellett például Eduardo Saverin, a Facebook társalapítója is. A konzorciumot Lakshmi Mittal indiai acélipari milliárdos veje, Amit Bhatia vezeti, aki 18 szezonon keresztül volt igazgató és társtulajdonos a Queens Park Rangersnél.
Úgy hírlik, az üzletemberek hatmilliárd dollárt fizetnének a klub egyharmadnyi részesedéséért. Mindez a futballtörténet egyik legnagyobb üzlete lenne, ugyanakkor a két üzletember számára aprópénz, hiszen Bezos vagyona a becslések szerint meghaladja a 280 milliárd dollárt, Saverin pedig legalább 32 milliárd dollárral rendelkezik.
A Liverpool tulajdonosa, a Fenway Sports Group (FSG) a múlt héten közölte, hogy érkezett ajánlat hozzájuk a klub kisebbségi tulajdonrészének megvásárlására. A Sky Sports szerint akár már a héten bejelentés születhet.

