„A fideszes Németh Zsolt Tusványoson még poloskázott, ma pedig már nemzeti egységről beszélt, és kunyerált volna néhány százmillió forint közpénzt a jövő évi táborra. Hát nem. Jövőre a saját pénzükből rendezhetik a tábort” – írta Magyar Péter a parlament keddi ülésnapján a témában elhangzott felszólalás egy részét, illetve az idei tusnádfürdői rendezvényen felolvasott gyalázkodást bemutató videó elé.
Németh Zsolt július 25-én, Orbán Viktor tusványosi előadása után olvasott fel néhány kérdést és levelet a pódiumon, hogy az exkormányfő reagáljon rájuk. „Túlélte a nemzet a tatárjárást is. Túl fogja élni a poloskajárást is, mert van Istenünk” – hangzott az egyik levél, amit Orbán Viktor elégedett mosollyal nyugtázott, hiszen nyilvánosság előtt ő poloskának az ellenfeleit a hírhedt 2025. március 15-i beszédében. Ehhez képest a keddi napirend előtti felszólalásában Tusványosról Németh Zsolt már azt mondta: – A polgári, patrióta erők nem rekesztenek ki senkit a nemzetből, legfeljebb egyesek magukat rekeszthetik és rekesztették ki. Majd azt is kérte, rögzítsék „azt a százalékot” a magyar költségvetésben, amelyet a határon túli magyarokra fordíthatnak.
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela, ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani – Ez volt a 2026-os tusnádfürdői beszéd percről percreAmikor elhangzott a miniszterelnöki beszéd, akkor felolvasta a kérdéséket. (...) Ön a nemzet egységéről beszélt, a nemzetpolitikáról beszélt, hogy nem szabad senkit kirekeszteni a nemzetből, és mélységesen egyetértek. Az ön miniszterelnöke, Orbán Viktor 2025 márciusában nemzeti ünnepünkön lepoloskázta magyarok millióit. Civileket, bírókat, művészeket, sok magyar embert. (...) Ön ugyanezt megtette most Tusványoson. (...) Ön felolvasta azt a kérdést, nem rendre utasítva, nem félretéve, hogy poloskahadjárat van Magyarországon, az anyaországban, és a poloskák győztek. Ön ezt tette. Ugyanazt, mint a bukott miniszterelnök, az egykori haverja – válaszolt a parlamentben Magyar Péter, aki nemrég a Facebook-oldalán tette közzé a videót a tusványosi közjátékkal és az előbb idézett válaszával.

