Fidesz;ügyészség;lefoglalás;Nemzeti Kulturális Alap;

Visszakapta szervereit a Fidesz, de egy ujjal sem érhet hozzájuk

Az ellenzéki párt azt követeli, hogy azonnal, minden korlátozás nélkül állítsák vissza az eszközök működését.

Az eljáró ügyészség pénteken visszaszállította a Fidesz szervereit a szolgáltató telephelyére, úgymond „megőrzésre”, azonban a Fidesz nem helyezheti újra üzembe az informatikai rendszerét - közölte a párt kommunikációs igazgatója a Magyar Távirati Irodával (MTI).

Havasi Bertalan azt írta: ezzel a lépéssel az eljáró ügyészi szerv nyíltan szembemegy a Legfőbb Ügyészség minapi határozatával, amely törvénytelennek nevezte a lefoglalást, többek között amiatt, hogy „a szervergazda számára aránytalan hátránnyal jár” a teljes adatpark lefoglalása, mivel nem folytathatja bűncselekményhez egyébként semmiben sem köthető tevékenységét.

A Fidesz követeli, hogy azonnal, minden korlátozás nélkül állítsák vissza szerverei működését. „Egyben megfontoljuk a szükséges büntetőjogi lépések megtételét a felháborító hatalmi visszaélés ügyében” - fogalmazott a kommunikációs igazgató.

Tótth Árpád új országos kórházi főigazgató átvizsgáltatná a korábbi beszerzéseket, az alapellátás megerősítésével csökkentené a sürgősségi osztályok zsúfoltságát, és újra megpályáztatná a kórházak igazgatói és gazdasági vezetői posztjait. Tótth Árpád szerint mindeközben több pénzre és a jelenlegi ellátórendszer átszervezésére is szükség van.