Jelenleg a paksi vízállás -122 centiméter, a Duna apad. A jelenlegi előrejelzés alapján hétfő hajnalban süllyedne -132 centiméter alá a vízszint, aminél a két üzemelő turbinából az egyiket le kellene állítani – közölte szombat reggel Magyar Péter.
A miniszterelnök Pakson, két szakember – Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese és Kovács Gyula műszaki ellenőr – társaságában elmondta: az újabb előrejelzések kisebb vízszint-emelkedésről számolnak be, de „ez olyan mint a kutya vacsorája”, majd ha leesett az eső Ausztriában, akkor fog számítani valamit.
A kormányfő által közzétett videón látható volt, hogy elkezdődött mindkét bárkának az ütemezett süllyesztése. A vízügyi szakemberek mérőhajóval és telepített mérőeszközökkel folyamatosan monitorozzák a vízállást, a víz sebességét, valamint a mederfenék állapotát.
Magyar Péter arról is beszámolt, hogy folyamatosan érkeznek teherautóval a kőtömbök, csak ma 4500 köbméter kő jön Paksra különböző bányákból, egyrészt az állami megrendelések alapján, másrészt felajánlásokból. Dunakilitinél sok ezer fel nem használt betonkocka van, amit a honvédség elkezdett átszállítani. Négy helikoptert rendeltek a helyszínre, ezekkel emelik be a betonkockákat a Dunába.
Még reggel, valamivel 8 óra után a miniszterelnök még úgy foglalta össze a helyzetet: „A két 80 méteres bárka a kijelölt helyre beállítva, rögzítve, a süllyesztésre felkészítve. Szivattyúk indításra készen. Tegnap este az üzemi próba megtörtént”.
Magyar Péter: Szombat hajnalban kezdődik a bárkák elsüllyesztése PaksnálMagyar Péter: Orbán Viktor a paksi távolmaradásával kiírta magát a politikai élet releváns szereplői közülMagyar Péter: Paksnál újra apad a Duna, a helyzet nehéz, de néhány nap alatt megépülhet a fenékküszöb
