Őrizetbe vették azt a férfit, aki a rendőrség szerint megszegte a bíróság által elrendelt megelőző távoltartás szabályait, és akivel szemben később zaklatás minősített esete miatt is felmerült a bűncselekmény gyanúja - írja a 444 a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása alapján.
A férfit augusztus 16-án délelőtt fogták el, majd gyanúsítottként hallgatták ki.
Az ügy előzményeiről egy járókelő számolt be Facebookon. Bejegyzése szerint augusztus 14-én Budapesten, a Lehel téri aluljáróban látta meg, hogy egy férfi a nyakánál fogva a falhoz szorít egy síró nőt. Egy másik nővel együtt közbeléptek, majd a bántalmazott nővel a Lehel téri piachoz mentek, és értesítették a rendőrséget.
A beszámoló szerint a nőnél egy 60 napra szóló bírósági távoltartási végzés volt a férfival szemben. A poszt szerzője azt írta, hogy a férfi korábban is bántalmazta a nőt, egy alkalommal sodrófával ütötte. A bejegyzés szerint a rendőrségen négy órát vártak, majd azt a tájékoztatást kapták, hogy a nőt akkor nem hallgatják ki, a férfit pedig elengedik.
A BRFK közlése szerint a rendőrök augusztus 14-én délután bejelentésre mentek a Lehel térhez, ahol elfogták és előállították a férfit. Mivel a bíróság korábbi megelőző távoltartását megszegte, emiatt már akkor eljárás indult vele szemben.
A rendőrség szerint később a férfi magatartása miatt a zaklatás minősített esetének gyanúja is felmerült, ezért a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki ellene. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói vasárnap délelőtt fogták el; kihallgatását követően őrizetbe vették.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája ide kattintva érhető el.A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Online bántalmazás vagy visszaélés esetén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által működtetett Internet Hotline internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálathoz bárki tehet bejelentést a bejelentőfelületen keresztül.

