Máskor szellemesen kihívó sorozatod új opusát a minap így indítottad:
„Hallom, neked is sikerült megfogalmazni a véleményed az Eszenyi-ügyben. Hú, de várom!”
Magadat felkonferálva a nálad 33 évvel idősebb Máté Gábornak így kezdted, s ahogy máskor szokásos fogalmazásod, hangütésed többnyire indokoltan vitriolos iróniádat idézte, ez esetben nem kíváncsiságomat keltette fel, hanem meglepődésemet. Máté Gábor mint színész, mint rendező, mint színigazgató, mint pedagógus és mint ember vitathatatlanul egyik megbecsülésre legérdemesebb és számon tartott a színházi szakmában. Első mondatod tónusa és fedett malíciája besorolta egy olyan körbe, amelynek máskor kizárólag gazemberekhez szólsz. Enyhe volna ezt óvatlan szemtelenségnek ítélnem, mert ez már videód elején mentális ártalmasságra utal, amit sajnos egy mára heves politikai hátszél is gerjeszt. Első mondatod máris jele a „győzelem” mámorában nekiszabadult gátlástalanságnak, csak ezúttal egy olyan nemzedék egyik jeles tagja ellen kezdtél vadulni, aki negyven-ötven éven át állta a sarat emberként és művészként, többnyire feddhetetlenül.
Ámde menjünk tovább nyilatkozatod egyéb részleteit követve.
Nem sorolom fel, mi mindenben volt és van igazad Eszenyi-ügyben. Megértem szenvedélyességed, hiszen magad is elszenvedője voltál agresszivitásának. Amit tehát érveid mentén felvázoltál, azzal nincs bajom. Azzal azonban van, ami azután következik, hogy Máté Gábor firtatja: mit kellene még Eszenyinek slampos bocsánatkérése után elszenvednie, csak mert következményként még nem történt nyilvánosan rituális autodafé. Abbeli kifogásaid, hogy a Főváros miért hagyta lezáratlanul a vizsgálatot, Karácsony Gergelyt kellene kérdezned. Megengedem, hogy nem értesz egyet Máté Gábor időszerűen emberséges és szakmai véleményével – amiben osztozom vele én is –, de hogy mi legyen itt és most a teendő, azt te sem vázolod fel. (Javaslom, nézz utána, hogy az ügy kirobbanásakor nyilatkozataimban mit javasoltam egy hiteles szakmai testület létrehozásának ügyében, amire való véleményezés, vitatás soha sehonnan nem érkezett. A ti nemzedéketek, sértettek, új világnézetűek részéről sem. Ebbe most nem is bocsátkozom bele mélyebben, mert belátom, könnyebb naponta proklamálni sértettként, mint nekifogni megszervezni, megszerveztetni egy közös etikai grémiumot, szóba állni mindazokkal, akiknek kötelessége volna eljárni – együtt, közösen.)
Te Máté Gábort hívod tetemre véleményéért, és nem vitatkozol, hanem tapintatlanul minősítesz, élből ítéletet mondasz egy generáció fölött.
Amit állítasz, hogy „eddig, és ne tovább”, azt nem a szakma mondta, hanem csak ti, a sértettek. Szakma egyelőre még mindig nincs, csak egymást kiközösítő tenyészetek vannak, és nem csak tizenhat éve. Ezért áll a helyzet úgy, hogy ami történt, az „nem elég”, és ami lehetne, az nincs. Ahogy te állítod, úgy nem igaz, hogy nem lettek következményei az ügynek, csak egy közös szakmának morális intézménye híján olyanok a fejlemények, amilyenek: ideiglenesen rögtönzöttek. Vagyis az elégedetlenséged helyénvaló, az ügyben eljárók valóban adósai a nyilvánosságnak, de a te kapva kapott, Máté Gábor másféle értelmezése kapcsán háborgó végső monológod semmi mást nem gerjeszt, mint a további széthúzást.
„Vége ennek a világnak, Gábor” címezed ezt nagy mellénnyel Máténak. Nem. Áron, soha nincs semmilyen világnak vége.
Folyamatok vannak, amelyek vagy jobbat ígérnek, vagy beleragadnak a régi világba. A te fenyegető mondatod inkább ragadós.
„Pontot kell tennünk erre a gondolkodásra”, folytatod. Senki gondolkodására nincs felhatalmazásod, s nem is ajánlatos pontot tenni, mert az a szellemiség szabadságát sérti. Annak, aminek te egyébként nagyon helyesen következetes harcosa vagy.
Majd továbbra is mind jobban bekeményedsz:
„Amit képviselsz és képviseltek, mert jól mondod, amin eddig nevettetek a büfében, azért büntetés jár.”
Ezt szétszálazom.
Miféle átgondolatlan és szemtelen általánosítás a többes szám? Egyáltalán tisztában vagy azzal, hogy amíg Máté vagy akár én is – külön-külön – átgondoljunk kérdéseinket, előbb mit és hogyan képviseltünk és képviselünk ma is? Mint a morzsát az asztalról, lesöpröd a véleményünket, mert te épp vérszomjas állapotban vagy?
Mert a konstelláció épp hagyja, pártolja, hogy az lehess?
Felfogtad, hogy ahogy Máté Gábort letámadod, az egy jeles, eredményes életútnak a tiszteletlen semmibevétele, lebecsülése?
Az általad fellengzős kivagyisággal fogalmazott többes számot engedelmeddel én is magamra veszem. Hogy jössz te ahhoz, hogy nem felmérve, nem megismerve leszóld a pályámon máig összegyűlt állásfoglalásaim, kilúgozott értékrendem? Köztük egy még időben kifejtett véleményem Eszenyiről. Szálltál vele vitába? Javasoltál helyette valami konkrétat? Vagy elég, ha engem is besorolsz az általatok eltűnésre utalt világ megvetettjei közé, mert ezzel azt hiszed, hogy a jelenlegi miniszterelnökkel karöltve még inkább divatossá válsz.
Kioktatásoddal egy érzéketlen hülyének feltételezed Máté Gábort is:
„Mert tudod, az áldozatoknak nem volt más lehetősége, mint együtt nevetni az elkövetőkkel.”
Nem vagyok biztos benne, hogy más lehetőség nem adódott. Te viszont tudod-e, hogy a mi apáink nemzedékének mit kellett elviselnie az én nemzedékem érzéketlensége okán? Ismered annak történeteit?
Hogy azokban apáink mit tehettek volna, és mi az, amit biztos nem. Csak épp bennük volt még tisztelet a múlt iránt, élt bennük szakmai és morális – hogy ne írjam: keresztényi – megbocsátás. Nem, erről te semmit nem tudsz, fogalmad sincs róla. Ismeretek nélkül való nyers ítéleteitek vannak. No, akkor itt vagyunk, söpörjetek el az útból, pontosabban: már csak az utunk végéből.
„Így éltük túl a rendszereteket.”
Mármint a Máté, és a többes szám miatt az én rendszeremet is. Felvilágosítalak, hogy nem csak Eszenyi, Gothár és Kerényi Miklós Gábor tűrhetetlenségeivel lehetett megtörni önbizalmat, hivatástudatot, egészséget. Van és volt módszer rá halk szavú aljas döntésekkel, jól elhelyezett nemtelen minősítéseket terjesztve is. Azzal a vérszomjas radikalizmussal, ami néha rátok is jellemző, és akkor kérdezem én, hogy álljunk mellétek – pontosan saját magunk mellé?
„…és igen, Vidnyánszky Attilának abban igaza van, hogy ennek a rendszernek a létrejöttében, ebben a rendszerben vastagon te is, ti is vastagon benne vagytok.”
Dicséretes, hogy Vidnyánszkynak egy értékelésével végre egyetértesz! Az ő vacak maga mentésével fordulsz ellenünk? Hidd el, sem Máténak, sem nekem, és sokaknak másoknak sem volt „rendszerünk”. Mások rendszerében tettük a dolgunkat, és nem volt rá mód függetlenednünk, mint nektek. Nélkülünk sehol nem lennétek ti sem – és ez esetben nem tudom, kik azok a „ti”, hányan vagytok, és mit akartok.
„A probléma az, hogy Vidnyánszky ugyanezt a rendszert folytatta, pedig korlátlan hatalma lett volna, hogy megváltoztassa.”
Nem, Vidnyánszky nem folytatott semmit, amit pedig teremtett, azt szemétség a legkisebb mértékben is Máté, az én vagy bárki más nyakába varrnod.
„Volt és van lehetőségetek megváltozni”, teszed számunkra nagylelkű ajánlatodat, és kedves tőled, hogy esélyt adsz számunkra, de azért tudd, hogy arroganciád ezen a ponton jár csúcsra.
„Az új generáció már nem nevet veletek a hatalommal való visszaélésen a büfében, hanem ellenáll. Számonkér és új rendszert hoz létre, és ehhez a rendszerhez nektek kell igazodnotok, vagy hallgassatok örökre.”
Tudod, mit, Áron!? Ha az a bizonyos új rendszer, amit ezúttal úgy idézel meg, ahogy, és ezáltal tudni való, milyen lesz – nos, ahhoz nekem semmi kedvem igazodni. De tudd, azután sem hallgatok el, csak majd ha muszáj lesz – majd örökre.
Addig is hallgass rám: legalább hagyjátok magatokat továbbra is szeretni!