A Genf–Lausanne autópályán szinte hangtalanul suhanok a reptéren imént bérelt autóval, bár a műszerfal monumentális kijelzőjén megjelenő számtalan applikáció inkább azt az érzést kelti, hogy egy négykerekű komputerben ülök. Amikor a rent a car pultnál közölt bérleti díj okozta sokkból valamelyest magamhoz tértem, megemlítettem, hogy valami alapvető tévedésről lehet szó, ugyanis nem megvenni, csak bérelni szeretném az autót. Az ügyintéző megnyugtatott: nincs tévedés, az elhangzott összeg az egyhetes bérleti díj.
Aztán lassanként hozzászokik az ember a svájci árakhoz, bár időnként előfordul, hogy visszaesik. Például egy kávéházban azt hittem, hogy a cappuccino ára a porcelán kávéskészletet és a kanalat is magában foglalja, bár még úgyis sokalltam volna egy kicsit.
Lausanne-ba érve egy 30 kilométer/órás sebességkorlátozó tábla fogadott. Illedelmesen lelassítottam, és a táblán feltüntetett sebességgel gurultam tovább. Mivel sem iskolát, sem kórházat nem láttam az utcában, furcsállottam a drasztikus sebességkorlátozást, és vártam az európai városokban szokásos 50-es táblát. A 30-as korlátozás azonban a városközpont felé közeledve sem szűnt meg, az erre figyelmeztető tábla minden útkereszteződésben makacsul ismétlődött, sőt, a 30-as számot a kocsiútra is sűrűn felfestették. Ráadásul pár száz méterenként egy oszlopra szerelt kijelző mutatta a sebességemet, és ha akár egy kilométerrel is túlléptem a 30-at, a szám felett megjelenő dühös arckifejezésű vörös fej rosszalló tekintetet vetett rám, míg ha 30 alatt maradtam, a kaméleonfejű dicséretképpen zöld színre váltva vigyorgott.
Rá kellett ébredtem, hogy egész Lausanne-ban, beleértve a külvárosokat is, egységesen 30-as sebességkorlátozás van érvényben. Aztán észrevettem, hogy minden közlekedési lámpa tetején radar van, szóval a fele sem tréfa.
A városvezetés a csökkentlátó gépjárművezetőkre is gondolt, őket a sűrűn elhelyezett fekvőrendőrök zökkenésekkel figyelmeztetik a sebességkorlátozás betartására. Nálunk ezt jóval olcsóbban, kátyúkkal, azaz homorú fekvőrendőrökkel oldják meg. Nem okoz nagy nehézséget egy-két utcasarkot 30-cal menni, még akkor sem, ha 150 lóerő dohog az ember alatt, de meg kell mondjam, ha állandósul, komoly kihívást jelent egy, a KRESZ-t kreatívan értelmező pesti autósnak.
A statisztikák szerint a sebességkorlátozás bevezetése óta Lausanne-ban drasztikusan csökkent a közlekedési balesetek száma, tovább javult az amúgy is közmondásosan jó svájci levegő minősége, kisebb a zajártalom. A levegő minőségéhez nyilván az is hozzájárul, hogy meglehetősen magas az elektromos és hibrid autók aránya, pedig nem jár részükre parkolási kedvezmény.
Az EasyRide applikáció segítségével Svájc egész területén valamennyi tömegközlekedési járműre jegyet lehet váltani, csak a tavakon közlekedő hajókra és a sífelvonókra nem, de ez a korlátozás a városokban nem túl zavaró. Tehát az alkalmazást letöltő valamennyi utas egyben Easy Rider is, még Harley-Davidson sem kell hozzá.
Ez mind szép, de kíváncsi lennék az érem másik oldalára is, bár arról bizonyára nem vezetnek statisztikát: az alacsony sebesség okozta állandó idegfeszültség és önmegtartóztatás hány autósnál okoz többé-kevésbé súlyos pszichoszomatikus tüneteket, emésztési problémákat, keringési zavart. (Ez utóbbinál nem a korlátozott számú és eszméletlenül drága parkolóhely keresésével járó idegölő körözésre kell asszociálni.) Az autósok nagyobb sebesség iránt érzett, folyamatosan elfojtott vágyainak lélekromboló hatásaira gondolni sem merek. Elképzelhetetlen, mekkora frusztrációt okozhat a 30-as sebesség mondjuk egy nyolchengeres Porsche- vagy Ferrari-tulajdonosnak, erről a pszichológusok biztosan sokat tudnának mesélni.
Elképzelhető, hogy a szokásokban és morálban több száz éve mélyen gyökeredző kálvinista puritanizmusban kell keresni a lausanne-i önkormányzat intézkedésének indítékát, mely két-három száz méterenként a visszafogottságra, a szélsőségektől való tartózkodásra inti a lakosságot. Ez esetben a drákói sebességkorlátozásban nemcsak közlekedésrendészeti szempontok játszottak szerepet, hanem a hatóságok így próbálják szimbolikusan megtestesíteni a svájci mentalitás talán legfontosabb alappillérét, az élet minden területére érvényes kockázatkerülést, a fontolva haladás elvét.
De este tíztől aztán elszabadul a pokol. Ekkor a 30-as sebességkorlátozás másnap reggel hatig érvényét veszti, és a száguldás frusztrált szerelmesei végre megélhetik az őrült sebesség semmivel sem összehasonlítható mámorító érzését: akár 50-nel is repeszthetnek. Aztán reggel hatkor megszűnik a varázs, vissza a szürke, 30-as hétköznapokba.
A bérautót egy hét után visszaszolgáltattam. Azóta megadóan várom az ámokfutásaimért – időnként azon kaptam magam, hogy óhatatlanul is néhány km/órával túlléptem a megengedett sebességet – járó büntetéseim megérkezését.
