Fáy utcai sorok

A Népszabadság brutális bezárása után (lassan tíz éve már…) néhány esztendőt a Vasasnál töltöttem, ez idő alatt Markovits elnök úr a tenyerén hordott, és mindenről kikérte a véleményemet, sokszor még olyasmiről is, amiről nyilvánvalóan fogalmam sem volt. Egy nap azzal fordult hozzám: „Kaptam egy levelet a szurkolóktól. Azt kérik, legalább nyolcezres legyen a nézőtér, az 5054-es kapacitás szerintük túl kicsi lenne.”

Azt mondtam az elöljárónak: Lacikám, maradjon az ötezer, s ha ezt a befogadóképességet kinőné a tábor, akkor majd esetenként tárgyalhatsz a Puskás Aréna kibérléséről, a múltat és a Népstadiont tekintve az úgyis a Vasas történetének megkerülhetetlen része.

De persze sosem kellett a legnagyobb magyar sportlétesítménynél kilincselni, az új Illovszky Rudolf stadion a megnyitón kívül egyszer sem telt meg.

Ezt azért mesélem el, mert szombaton kinn voltam a Fáy utcában, ahol a Vasas az NB I első helyéért játszott. Nem az FTC-vel, nem az Újpesttel, nem a Honvéddal, nem is az MTK-val. A Felcsúttal. A négy hajdani nagy mindegyikével futballozott 80 000 néző előtt, de az régen volt, most 3024 szurkoló váltott jegyet, s ez arra ösztönözte régi, kedves komámat, Vajda Györgyöt, hogy a politikai napilap jellegét remélhetőleg elveszítő Nemzeti Sportban azt írja: „Rég nem tapasztalt futball-lázat diagnosztizáltunk Angyalföldön.”

Kétségtelen, már benn voltam a nézőtéren, amikor még százméteres sorok kígyóztak a bejáratoknál, de ez inkább csak azért lehetett, mert a beléptetőkapuk nem ahhoz mérten működnek, hogy kikről nevezték el a szektorokat: Bundzsák, Machos, Mészöly, Farkas idejében ezekkel a berendezésekkel reggel kellett volna érkezni, hogy délután bejusson az ember…

Az első hely – a névsor nem – a legendákra emlékeztetett volna, de a Vasas nem került az élre, amit főként önmagának „köszönhetett”. Simán 3-0-ra vezethetett volna, olyan sok helyzete volt, de Koszta rontópállal a főszerepben valamennyit elhibázta, majd Rab középpályás az ellenfél tizenhatosa környékén érthetetlen módon beleszállt a zöldfoki-szigeteki vb-résztvevő Laros Duartéba, e miatt Káprály játékvezető – a VAR-szoba szíves közreműködésével – kiállította.

A folytatásban sem volt rosszabb ellenfelénél a Vasas, de már nem játszott jobban a vendégcsapatnál, majd a hajrára elfáradt, s mindinkább a térfelére szorult. A piros-kék ultrák érezték a bajt, és „ria, ria, Hungária!” kórussal biztatták csapatukat, utalva arra, hogy a letűnt rezsim kivételezett csapata hat légióssal, míg a Vasas kizárólag magyarokkal állt fel. Amúgy a szeszélyes április hatalmas eredménye, hogy a felcsúti „akadémián” 10:6-ra módosult a hazaiak és a külföldiek aránya, korábban ez fordítva volt a legalábbis a Vál völgyében Európa-hírű neveldében.

A végén egy magyar, Németh András három méterről a kapuba segítette honfitársa, Orján Roland gólpasszát, ezzel 1-0-ra nyert a leghíresebb hazánkfia nevét viselő klub, s bár a találkozó az utóbbi évtizedek konstans apátiájához képest kiváltképp nem keltett csalódást, az azért sokat mond a mai NB I-ről, hogy a Felcsút vezet, s hogy az előző évadban még másodosztályú Vasas egyetlen vetélytársánál sem volt gyengébb, jóllehet az első öt fordulóban találkozott a bajnoki cím védőjével, a 2025/26-os ezüstérmessel, valamint a jelenlegi listavezetővel is.

Akár azt is lehetne mondani, hogy lám, nálunk már az NB II is NB I-es.

De ekkorát még a „felcsúti” berendezkedés idején sem lódítottak, pedig egyébként összehordtak az égvilágon mindent.