Jugoszlávia szétesése után az egykori tag-, illetve immár szuverén államok filmgyártása nem a legfontosabb reformok közé tartozott, ám a nemzeti önmegvalósítás és kulturális szétválás miatt mégiscsak az egyik legfontosabb üggyé vált. Az exjugó filmművészet új hullámai közül első körben a horvát mozgóképművészetet vizsgáljuk, amely leginkább hasonlít a Magyarországon lezajlott változásokhoz. Díjakban mi vagyunk a sikeresebbek, a közönséget ők találták meg jobban.
Horvátország 1991-ben kiáltotta ki függetlenségét, amelyet azonban a majdnem öt évig tartó véres háború követett, így kijelenthetjük, hogy a filmfinanszírozás szempontjából ez „lehetetlen” időszak volt, és nemcsak a gyártás szenvedett, hanem számos klasszikus mozi is bezárta a kapuit. Ebben a káoszban egy intézmény maradt talpon: a Zágrábi Szín- és Filmművészeti Akadémia, ahol az oktatás folytatódott, és olyan tehetséget nevelt ki, mint Goran Dukić, akinek az 1991-es bemutatkozó rövidfilmje, a Mirta statisztikát tanul nagyot futott. Ez épp elég volt ahhoz, hogy a rendező a képtelen hazai helyzet miatt az Egyasült Államokba távozzon, és olyan művek rendezője legyen, mint a 2006-os Wristcutters: A Love Story (Csuklónyiszálók). E generáció kimagasló alkotói, Nataša Dorčić, Sven Medvešek és Barbara Živković a jó indulás után nem igazán jutottak játékfilmhez, főleg tévés produkcióban futottak zátonyra, így déli szomszédunknál sokkal fájdalmasabb a kilencvenes évek rendezőgenerációjának elvesztése, mint hazánkban.
A nagy változást a 2007-es filmtörvény elfogadása (három évvel az új magyar rendelet után), majd egy évvel később a Horvát Audiovizuális Centrum megalakulása hozta. Bár már az átmenet időszakában is voltak markáns sikerek az országon belül, illetve a nemzetközi fesztiválokon egyaránt – a minisztériumokon keresztül folyósított állami támogatásoknak köszönhetően. Ilyen volt a 2006-os Határátkelő, a veterán Rajko Grlić tragikomédiája, amely egy kis határállomás életét mutatta be a jugoszláv–albán határon 1987 tavaszán. A rendező még egy korszakalkotó művet jegyez, az Ustav Republike Hrvatskét (Az alkotmány), mely a délszláv kortárs filmművészet talán legjobban sikerült társadalomkritikus alkotása. Antihőse, egy meleg horvát egyetemi tanár szembesül saját idegengyűlöletével, miután beleegyezik, hogy segít szerb szomszédjának felkészülni az állampolgársági vizsgára, miközben a szomszéd felesége gondoskodik a professzor idős, homofób, mozgássérült apjáról – jellemző, hogy épp ez az alkotás kerülte el a magyar forgalmazást.
Fontos mű volt a Kristijan Milić jegyezte Élők és holtak (2007), mely klasszikus háborús mozi, a horror és a fantasy elemeit is beemelve a nagy nemzeti délszláv tragédiáról. A film elején hallható Ivo Andric-idézet konkrétan elmondja az egész következő szűk másfél órát: „Mind halottak vagyunk, szép sorban eltemetve." Egyszóval az új horvát film simán áttörte a határokat, de az Oscar-díjat valamilyen módon mindig elkerülték.
Amiben igen gyorsan ébredt a horvát filmipar, az annak a belátása volt, hogy nézőkkel is el lehet érni anyagi sikert. Ha a sikerfilmeseket listázzuk, akkor nem lehet kihagyni Vinko Brešant (Ivo Brešan drámairó gyermeke), akit röviden csak a horvát fekete komédia királyának szokás nevezni. Emlékezetes siker volt a Tito marsall szelleme (1999), de a legjobban sikerült mozija A pap gyermekei (2013), melyben a címszereplőnek az a forradalmi ötlete támad, hogy a szigetén növelje a születési arányt, ezért az óvszereket átszúrja, mielőtt azokat eladnák – aztán amikor jönnek a terhességek, érkeznek a kérdések is: ki kit ejtett teherbe?
A mindent áttörő csoda azonban 2026. január 26-án érkezett meg a horvát mozikba. Az Igor Šeregi rendezte Lagzi filmtörténetet írt, miután három hét alatt 2,27 millió mozijegyet adtak el rá – csak hogy az arányokkal tisztában legyünk, Horvátország becsült lakossága összesen 3,8 millió fő –, ezzel még szép, hogy minden idők legnézettebb horvát mozifilmje lett. A boszniai premier óta ez a szám már jócskán hárommillió felett van.
A komédia Miljenko Loncaricról, egy befolyásos horvát oligarcháról szól, akinek az élete egy nap alatt összeomlik: megtudja, hogy cége a csőd szélén áll, majd lánya felhívja Londonból, hogy elmondja: terhes, és feleségül megy a szerb fejlesztési miniszter (kiköpött Lázár János) fiához. A történet innentől kezdve a két család kaotikus összecsapását követi nyomon, ötvözve az esküvői vígjátékot, a családi drámát és a horvát–szerb és a vallási feszültségeket, miközben a családi esküvő komikus politikai és kulturális aknamezővé válik. De mi az üzenet? Szerelem mindenekfelett.
Infó: Igor Šeregi Lagzi című filmjének magyarországi bemutatója szeptember 4-én és 5-én a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz.
