„Megkongatom a lélekharangot a szociáldemokrácia fölött… Önök nem fognak többet politizálni Magyarországon” − mondta beszédében Gömbös Gyula magyar miniszterelnök 1932 októberében a képviselőházban. Így hangzott e fasiszta átok, ez a rosszindulatú rontás. 94 év után beteljesült.
2026. május 9-től már csak négy jobboldali párt képviselői alkotják a magyar Országgyűlést. Nincs a parlamentben szociáldemokrata párt, és nincs hiteles, társadalmi támogatással bíró mozgalom vagy pártközösség.
Valójában a baloldali közösség kirekesztése már jóval korábban megtörtént, amikor a baloldali szavazók többször vonultak el − sokan „befogott orral” − a szavazófülkék magányába, hogy „most utoljára” leadják szavazatukat az érdemtelen, alkalmatlan és méltatlan politikai színpadi társulat baloldalinak hazudott tagjaira.
A szociáldemokrata identitás kapuőrei eltűnésének egyértelmű jelei voltak, de a vészjelzésekre kiközösítés, gúnyos legyintés és megvetés volt a válasz.
A hazai baloldalt képviselők hibái, bűnei mellett nem utolsósorban a magyar választók jelentős részének manipulálhatósága, értékvesztése is hozzájárult a jelenlegi politikai helyzet kialakulásához.
Most Magyarország politikai országútjának egy újabb drámai kereszteződésében állunk, kételyekkel telve: merre van a XXI. századi új szocialista út? Ez most egy történelmi vég, és a szociáldemokrácia az eszmék nagy csatájában veszített? Vagy valójában ez nem is keresztút, hanem zsákutca? Létezik egyáltalán helyes út, mely egyértelműen az eredeti célok felé vezet?
A lehetséges válaszok különböző kilátások, más-más nézőpontok pilléreire épülnek. A válaszokat keresve nem árt a gazdag történelmi hagyatékainkra gondolni, de főleg olvasni, értelmezni, mert a kérdéseinkre a válasz mindig ott keresendő.
Mónus Illés, a magyar munkásmozgalom teoretikusa szerint a pártok és a politikai hatalmak mulandók, a küzdelem megmarad, csak a formái változnak. A mai szociáldemokrata pártok nem azonosak a XIX. század végi munkásmozgalommal, de a cél és a felismerés nem változott. Nem a szocializmus eszméje jutott válságba, hanem az adott társadalom értékrendszere. Értékválságok jönnek-mennek a történelemben, az emberek a csalódásokból tanulva újrakezdik a harcukat, és az elárult ideáljaikhoz más módon ugyan, de visszatérnek.
Az emberi történelem nagy mozgásaiban a politikai gondolkodástörténet különböző eszméi és irányzatai folytonosan megújuló utópiák, feltevések és érvkészletek jegyében íródtak. Ezek fogalmai napjainkra sokat változtak, ám a használt nyelvezet nagy fokú állandóságot hordoz mégis magában. Utópiákra a mai modern világnak is szüksége van, hogy alternatív megoldásokat kínáljon az emberi együttélés rendszerére.
A baloldali hitek viszályainak töredezettségében, mély kihívásaiban is van valami jó: hiszen felszabadulnak a gátak az új gondolatiság és a stratégia előtt.
Aki azt mondja, hogy jelenleg hazánkban szocialista ideológiai vákuum van, az nagyon téved. Az új generációs baloldali szellemi műhelyekben kiváló tanulmányok születtek már eddig is, bár való igaz, hogy széles társadalmi ismertséggel nem bírnak.
Ezek az új baloldali independensek elutasítják a barbárság eluralkodását, vagy akár a díszlet- és jelmezcseréjét, a szabadságjogok és az egyenlőség elvét egyszerre alapvetőnek és elidegeníthetetlennek vallják. Minden lassan formálódik, nincs még tiszta, konzisztens kép. Sokféle irányzat létezik, és ezek egyike sem jobb vagy rosszabb, mint a másik.
Egyvalami biztos, hogy az új independensek közösségei új rendszerkeretek szülőivé válnak majd. Most történelmi felelősség van a baloldali szellemi munkások, írástudók vállán, mert úgy szükséges irányt mutatniuk a jövő generációjának, ahogyan elvárták volna, hogy velük tegyék.
Ez csupán a rontáslevétel első lépése, mivel a szemünk előtt zajlik a demokrácia teljes transzformációja, így emberi jellemtelenségek, észérvek nélküli politikai viták jellemzik nyilvános közéletünket. A jobboldal egyik fele a dicsőség paroxizmusában vergődik, a másik nyíltan felvállalja rasszista nézeteit. A bukott harmadik jobboldal pedig egyre jobban hasonlít arra a Grand Hotelre, mely vesztegzár alá került a sok szélhámos vendéggel. A jelenlegi politikai helyzet különlegességét éppen ez a pillanatkép adja.
Az átoklevétel a könyörtelen szembenézéssel folytatódik: nem mismásolással, az igazság homályos ködösítésével, a felelősség eltussolásával, hanem önkritikával. Nem máglyán való nyilvános elégetésre van szükség, hanem a visszavonulásra, az emlékiratok rendezésére, de legfőképpen utat kell biztosítani az új nemzedéknek.
Több írás született már a leendő baloldal jövőjéről, így nemrégen Puzsér Róbert tollából is (2026. július 3., Magyar Hang), aki az eljövendő új baloldal elé Kéthly Anna politikai örökségét állítja. Nincs egyedül ezzel a felvetéssel, ám vannak ténybeli tévedései. Valóban az első és sokáig az egyetlen demokratikus szocialista elveket valló nő volt Kéthly Anna, egyben a magyar szociáldemokrata párt legtekintélyesebb személyisége. Tény, hogy nem forradalmi nézetei voltak, hanem pacifista személyiségéből adódóan a polgári demokratikus átalakulás híve volt. Első parlamenti beszédében, 1922 júliusában a pártja és a maga nevében kijelentette, hogy 1919. március 21-ig mindent vállalnak, utána semmit.
Ezzel együtt tény, hogy nem rágalmazta Szovjet-Oroszországot egyetlen beszédében sem, a Horthy-rendszer idején pedig mindig a bebörtönzöttek, internáltak és az üldözöttek védelmében szólalt fel, humanistaként. 1944 tavaszán pedig ő kért kegyelmet négy halálra ítélt kommunistának.
1947-ben elhangzott pártkongresszusi beszédében kiemelte az antikapitalista és szocialista termelési viszonyok létrehozásának fontosságát, meghirdette az önálló, a maga útját járó, a demokráciáért küzdő szociáldemokrata pártért való harcot. Az 1956. október 24-én újjászerveződő szociáldemokrata párt elnökeként Nagy Imre mellé állt. Az 1973-ban kiadott új szociáldemokrata programban is demokratikus szocialistának vallotta magát. Kéthly Anna azonban sosem volt radikális antikommunista, így a Puzsér Róbert által ajánlott leendő szociáldemokrata út nem járható.
Ennek bizonyítására és a végső átoklevételre álljon itt egy idézet Kéthly Annától, mely 1933. október 8-án, a Népszava hasábjain jelent meg: „Az üldözött szociáldemokráciának, az »idejétmúlt marxizmus« hitvallóinak, az áldozatra szánt millióknak kell összefogniuk, hogy megmutassák: van még elég józan ember az őrültekházában.”
A szerző történész, a Kéthly Anna Alapítvány elnöke
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.