Ha valakire, akkor a tavaly decemberben 75 éves korában elhunyt Daniel Brélazra, a Zöld Óriásra, Lausanne 2002 és 2016 között hivatalban lévő polgármesterére mindenképpen érvényes a karizmatikus jelző. Nemcsak ő volt az első zöld párti politikus a svájci parlamentben, pontosabban az alsóháznak megfelelő Nemzeti Tanácsban (Nationalrat), de 29 évesen minden idők legfiatalabb svájci parlamenti képviselője lett 1979-ben. Még ötször választották újra, így húsz éven át képviselte Vaud kanton érdekeit a berni Bundeshausban.
A környezetvédelem érdekében kifejtett tevékenységét személyes indíttatás is vezérelte: utálta az autókat. Négyéves korában ugyanis elgázolták a zebrán, belső, illetve fejsérüléseket szenvedett.
Gyógyulása hosszú ideig tartott, de nemcsak hogy teljesen felépült, hanem impozáns hústoronnyá cseperedett: 190 centi magasra nőtt, és 180 kilót nyomott. Így később némi szarkazmussal, de joggal jegyezték meg, hogy nemcsak átvitt értelemben, hanem fizikailag is megkerülhetetlen politikus volt.
Matematika szakon végzett, politikusi karrierje előtt gimnáziumban tanított. Kiváló memóriájának köszönhetően – valamennyi aktuális ügy dossziéját a legapróbb részletekig kívülről tudta – félelmetes ellenfél volt a lausanne-i városházán és a berni parlamentben folytatott vitákban. Hatvanhárom éves korában aztán intenzív, emberfeletti akaraterőt követelő, akupunktúrával támogatott fogyókúrába kezdett. Ettől fogva a zöld szín nemcsak politikai hitvallását jelezte, hanem a tányérján is dominált. Célkitűzése fiatalkora 88 kilós súlyának elérése volt, senki sem gondolta, hogy sikerülhet. 90 kilónál hagyta abba az önmagára kirótt szenvedést. Miután a bőre már elvesztette a rugalmasságát, külseje egy ráncos, nyolcvanéves öregember képét mutatta. A fogyókúra esztétikailag kedvezőtlen eredményét maga is konstatálhatta, mert nem sokkal később bejelentette, hogy újra kövér akar lenni. 127 kilóig hízott vissza, és ott megállt.
Brélaz védjegye egy macskát és egy számítógépes egeret ábrázoló zöld színű, széles nyakkendő volt. Kizárólag ezt viselte, több is volt neki belőle. Egy alkalommal az emblematikus nyakkendő konfliktus forrásává vált. 2010-ben Montreux-ben rendezték a Frankofón Országok Szervezetének (OIF) éves konferenciáját, melyre Daniel Brélazt, mint a szomszédos Lausanne, egyben Vaud kanton fővárosának a polgármesterét is meghívták. Az éber ajtónálló azonban a bejáratnál közölte vele, hogy a szigorú rendezvény dresszkódja nem teszi lehetővé ilyen extravagáns nyakkendő viseletét. De semmi gond, kölcsönöznek neki egy puritán nyakkendőt az ülés és az azt követő fogadás idejére. Brélaz azonban ragaszkodott a cirmoshoz és az egérhez. Azzal érvelt, hogy a berni parlamenti üléseken is mindig ezt a nyakkendőt hordja, és emiatt még sohasem keletkezett fennakadás a törvénykezésben, talán itt sem fog. Miután a hajthatatlan cerberust ez az érv sem hatotta meg, Brélaz sarkon fordult, és hazament.
Kiemelten fontosnak tartotta a tömegközlekedés fejlesztését a környezetszennyező autók alternatívájaként. Ő maga általában gyalog vagy busszal közlekedett a városban. Ha az utcán hangos szuszogás hallatszott az ember háta mögött, szinte biztosra vehető volt, hogy Brélaz rója ellenőrző körútját.
Tőle származik a lausanne-i metró első látásra őrültnek tűnő ötlete is. A projekt ellenzői azzal érveltek, hogy a világon sehol sincs egy 130 ezer lakosú városnak metrója, és ez nem véletlen. Egyrészt nem lehet kihasználni, tehát ez egy megalomániás presztízsberuházás lenne, másrészt a város topográfiája – 12 százalékos az átlagos lejtés – miatt műszakilag nehezen kivitelezhető, és emiatt rendkívül drága lenne. A Lac Léman (külföldieknek Genfi-tó) partjától majdnem a Jura hegység lábáig húzódó város szintkülönbsége több mint 400 méter, tehát megvalósulás esetén a lausanne-i valóban a világ legmeredekebb pályájú metróvonala lenne.
A kantontanács és az önkormányzat a lakosságra bízta a döntést, népszavazást írtak ki. A közvélekedés az volt, hogy a projektet a lakosság a magas költségek miatt úgyis el fogja utasítani. De az emberek mertek nagyot álmodni, a javaslatot rekordrészvétel mellett simán megszavazták.
A metró a Lac Léman – jó, legyen Genfi-tó – kikötőjéből, Ouchyból a városközpontig húzódó jelenlegi nyomvonalának egy része megegyezik az 1877 óta működő kötélvontatású siklóéval. A kikötőbe érkező áruk szamárháton történő szállításának kiváltására a városi tanács 1853-ban funikuláré (drótkötélvontatású sikló) építéséről döntött. (Mint látható, nem kapkodták el a kivitelezést.) A siklót 1954-től változatlan nyomvonalon vízturbina hajtotta fogaskerekű helyettesítette. A fogaskerekű-szerelvények két-három, maximum 35 személy befogadására alkalmas kocsiból álltak, tehát szerepe majdhogynem elhanyagolható volt a tömegközlekedésben.
A metróvonal építkezése 2004-ben kezdődött, A város alatt kanyargó két folyó, a XIX. században befedett Flon és Louve medrének áthidalása s a laza kőzettörmelékből álló talaj miatt az alagútépítés óriási műszaki kihívást jelentett. Ráadásul az építkezés következtében egy nagy bevásárlóközpont, a Coop City alatt 2005 februárban beomlott az alagút, és a tartóívek stabilizálásáig hetekre evakuálni kellett az áruházat és a környék épületeit. Személyi sérülés nem történt.
A vezető nélküli, hat kilométer hosszú, 14 állomásból álló metrót 2008-ban adták át ünnepélyesen a forgalomnak, Brélaz sokak szemében őrültnek tűnő álma megvalósult. Az annak idején túl optimistának ítélt megvalósíthatósági tanulmány 25 millió utassal számolt évente, 2025-ben az utasszám elérte a 36 milliót. A sikertörténet folytatódik: a metróhálózat nagy léptékű további bővítésére a tervezés beindult, a kivitelezés határideje 2031.
Daniel Brélaz egy nagy teherbírású felhőről elégedetten mosolyogva néz le szeretett városára. A vonzalom kölcsönös, tanújeleként a macskás nyakkendő 2018-tól a lausanne-i történeti múzeumban van kiállítva.
