finanszírozás;kultúrpolitika;nyílt levél;Tarr Zoltán;

Nyílt levélben kérnek sürgős egyeztetést, kiszámítható finanszírozást Tarr Zoltántól a magyar kulturális élet képviselői

Sürgős egyeztetést és kiszámítható finanszírozást kérnek közművelődési szakemberek, szakmai szervezetek, civil szervezetek vezetői, intézményvezetők valamint alkotók és művészek Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztertől. Nyílt levelükben arra figyelmeztetnek, a kiszámíthatatlanság velejéig átjárta a magyar kultúrát.

„A kultúra életben tartása ezért közügy” – fogalmazott a nyílt levélben és kért valódi partnerségre épülő együttműködést az állam és a szakma között Perintfalvi Rita teológus, Alapi Tóth Zoltán rendező, drámapedagógus, Bojár Iván András művészettörténész, építészkritikus, író, Ferenczfi János író, költő, Földiák András népművelő, Jávori Ferenc Fegya zeneszerző, előadóművész, Kékesi Raymund történész, jogász, Kenese Szilvia közgazdász, könyvtáros, Kocsis András Sándor könyvkiadó, szociológus, Lutter Imre előadóművész, költő, Pál Gábor producer, Szabó Zoltán Attila író, költő, dokumentumfilm-rendező és Wiegmann Alfréd rendező, irodalmár, televíziós szerkesztő.

A levél a magyar kultúra legnagyobb problémájának a kiszámíthatatlan működést és az elégtelen finanszírozást jelölte meg, példaként említve, hogy többek között színházak, alkotóközösségek, fesztiválok, folyóiratok és közművelődési intézmények pályázati ciklusoktól, eseti támogatásoktól függnek. Véleményük szerint különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális részvétel, a közösséghez tartozás, a művészeti nevelés és a tehetséggondozás lehetőségét. Hangsúlyozták, a probléma már túlmutat a szakmán, megoldása közügy:  

„A kultúra és társadalmi-szakmai szervezeteinek léte nemzeti ügy, nem politikai kérdés. Fenntartásuk, támogatásuk nem költségvetési teher, sokkal inkább hosszú távú befektetés a nemzet szellemi, közösségi és gazdasági erősítésébe”

– tették hozzá. Ugyanakkor az aláírók nem újabb kulturális törésvonalakat hoznának létre, hanem túlmutatnának ezeken. Véleményük szerint szükség van egy állandó kulturális konzultatív fórum létrehozására és olyan valódi szakmai párbeszédre, amelyben az alkotók, intézmények, országos szakmai szervezetek és kulturális közösségek részt vehetnek az őket érintő döntések előkészítésében.

A nyílt levél szerzői egyben azt kérték Tarr Zoltántól, már ezen a ponton jelölje ki az érdemi szakmai egyeztetés időpontját, kereteit és felelős kapcsolattartóját. Az aláírók ezzel egyetemben felajánlják tudásukat, tapasztalatukat és munkájukat az új kulturális rendszer megújításához. A miniszter cikkünk megjelenéséig a nyilvánosságban nem reagált a levélre.

Elment Berend T. Iván. A név, amely évtizedeken át a tudományos tisztesség és a szellemi nagyság jelképe volt, most már csak múlt időben cseng.