Az interneten már az terjed, hogy „ahogyan a Fidesz elkergette a CEU-t, úgy zavar el most az új kormány egy Nobel-díjas magyar tudóst” – Krausz Ferencre gondolva. Ami persze (szerencsére) nem igaz, de egyrészt jelzi, hogy milyen felajzott állapotban van a közélet, másrészt azt is, hogy mennyire tévútra visz, ha komplex folyamatokat végletesen leegyszerűsítve, hamis analógiákat használva próbál valaki megmagyarázni.
Krausz lemondott a Corvin-láncról és a vele járó testületi tagságról. Indokai komolyak, validak, ráadásul meg is nevezte őket, ami maximálisan korrekt és szokatlan a mai magyar nyilvánosságban. Ettől persze még nem feltétlenül lesz – mindenben – igaza, de legalább lehet vele vitatkozni: erről, vagyis a közügyek megvitathatóságáról szól többek között a demokrácia.
A tudós azzal érvel, hogy részben azért került szembe a nagy tekintélyű testülettel, mert az az elmúlt években egyetlen olyan közéleti/morális kérdésben sem hallatta a hangját, ahol a megszólalás egyébként nagyon is indokolt lett volna. (Időintervallumot valójában nem említett, de az általa példának hozott eset, az ukrán gyermekkórház bombázása kapcsán valószínűsíthetjük, hogy valóban az elmúlt évekre, és nem mondjuk az elmúlt hetekre gondolt.)
Ezzel az állásfoglalással csak egyetérteni lehet: nem szólt sem a Corvin-láncosok egylete, sem a Professzorok Batthyány köre, sem bármelyik történelmi egyház – senki azok közül, akiket a közbizalom erre a felszólamlásra egyébként kijelölt volna. Hihető, hogy Krausz Ferencet ez zavarja; minket is nagyon zavar.
A másik argumentum szerint a Corvin-csapat nem állt ki mellette, amikor az Élvonal Alapítvány pénzei kapcsán méltatlannak érzett támadások érték. Simán lehet, hogy bántotta őt a kiállás elmaradása és a támadás is, de itt a kép azért sokkal árnyaltabb.
Az Élvonal jelentős részben arról szólt, amiről a többi KEKVA: a Fidesz az állam alaptevékenységeit a hozzájuk tartozó finanszírozással együtt megpróbálta kiszervezni olyan alapítványokba, amelyek Fidesz-közelben, bizalmi emberek kezében élhetnek túl akár egy esetleges kormányváltást is.
Egészen biztos, hogy Krauszt nem ez a szándék motiválta, nem szorult rá, hogy a volt kormánypárt teremtsen számára egzisztenciát. De a tény attól még tény: az Élvonal a NER része volt, indokolt, hogy vele együtt tűnjön el.
Öröm az ürömben, hogy Krausz Ferencet – ellentétben sok már „kollégájával” – nem a Fidesz nevezte ki tudóssá, és ha etikusan jár el, a Corvin-láncain túl semmit nem veszíthet a lemondással; mindenféle stallum nélkül is a világ egyik legnagyobb elméje marad. Maga a lánc is anakronisztikus és terhelt múltú némiképp, a mögé gründolt háttér pedig a társadalmi felelősségvállalás és lelkiismeret helyett inkább az esztelen pénzszórásról marad emlékezetes.
Nekünk meg marad a tanulság: nincs az a tudományos/kulturális/közéleti teljesítmény, amelyet ne tudna legalább átmenetileg összesározni egy alapvetően amorális rezsim, ha egy időre kellően közel kerülnek egymáshoz.