A sajtóesemény előtt fél órával avatták diszdoktorrá a zongoraművészt. Farkas Gábor, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, aki a laudációt tartotta, tájékoztató bevezetőjeként elmondta, hogy tavaly, miután a tisztséget átvette, Kurtág Györgyöt köszönthette a díszdoktorok sorában, most pedig Schiff Andrást. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet a magyar zenekultúra gazdagságára, amit olyanok képviselnek, mint Liszt Ferenc, Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán, és még sok nagyon nagy mester szerepelhetne a sorban – mondta.
Megemlítette, hogy Schiff András a két koncert honoráriumát felajánlotta a Zeneakadémia Rácz Aladár Roma Szakkollégiuma megalapításának támogatására.
Ezután Siff András beszélt pár percig, felidézte, hogy 2010. október 10-én meghalt az édesanyja, pár nappal később, a temetése után elhagyta Budapestet, mert úgy gondolta, egy olyan korszak kezdődött el akkor, amelyben neki nincs helye. Ez a saját lelkiismereti döntése volt, nem várja el senkitől, hogy helyeselje. Bár tudja, hogy nézetével sokan nem értenek egyet, szerinte a művészet, a társadalom és a politika nem választható külön, és nem érdekli különösebben, hogy ezt a véleményét mások elfogadják vagy sem. Beismerte azt is, nem ért a politikához, de tiszteli a politikusokat, akik ezt a fontos és hálátlan munkát hajlandók végezni. Bizonyos dolgok ellen tiltakozik – ez lelkiismereti kérdés –, legyen az a Fidesz, Orbán Viktor vagy Donald Trump, aki a mai világunk legnagyobb rákfenéje.
Elmondta, boldog, hogy 16 év után itt lehet Magyarországon, Budapesten, a Zenakadémián. Nem különösebben vallásos, de amikor belép ide, az olyan mint egy áldás. Ez még az átkosban is így volt: kívül volt az átok, bent az áldás. A díszdoktori címet bár nem érdemli meg, tisztelettel elfogadja.
Ezután kérdezhettek az újságírók, Schiff András kimerítően, megfontoltan válaszolt, néhány fontos gondolatát idézzük fel most. Elmondta, hogy bár sokszor kérték az ellenkezőjére, megtartotta a szavát, nem tette be a lábát Magyarországra az elmúlt tizenhat évben. A változást – nem volt ezzel egyedül – csodaként élte meg. Bár gyógyíthatatlanul optimista, valóban azt hitte, nem fogja megélni. Orbán és a Fidesz megváltoztatták a szabályokat, az alkotmányt, úgy tűnt nem lehet demokratikus, normális módon legyőzni őket.
Még korai bármit is mondani, de látni az utcán a mosolygó arcokat, az emberek felfelé néznek, érezni a pozitív energiákat. Itt van (Rost) Andrea a teremben, aki alapjaiban szándékozik megváltoztatni a zenei életet, még az Operaháznak is új igazgatója lehet.
Nem szeretné, ha bosszúállás következne, mint zsidó mondja, az egyik legszebb keresztény erény a megbocsátás, a hibák kijavításának mindig a pozitív módjait kell keresnünk.
Lapunk kérdésére, hogy mi volt a tizenhat év alatt a legtöbb, amit veszített, mert nem lehetett jelen az országban, nem koncertezett, nem léphetett a Zeneakadémia falai közé, megszűnhettek mindennapi kapcsolatai, azt válaszolta Schiff, hogy nagyon hiányzott neki Magyarország, Budapest, a Zeneakadémia, a koncertek, különösen a közönséggel való aktív kapcsolat, de ezt ki kellett bírni. Rengeteg barátja van, velük állandóan tartotta a kapcsolatot: az ember legjobb barátai még a gyerekkorból valók. A barátokon kívül a legmélyebb kapcsolat a csodálatos magyar nyelv volt, a távollétében is sokat olvasta a legújabb irodalmi alkotásokat, szerinte a magyar irodalom új aranykorát éli. Amikor májusban először hazajött, az első útja szeretett mesteréhez Kurtág Györgyhöz vezetett, és reméli a következő napokban is sor kerül erre – ez is fontos. És ami még sokat számított, az a humor: a legjobb vicceink nekünk vannak, ez segített túlélni az embereknek a legsötétebb időkben is. A legjobb viccek magyarul vannak – legalábbis nekünk.
Így nem volt meglepetés, hogy egy elég hosszú viccel válaszolt a következő kérdésre, hogy végleg hazaköltözne-e. Röviden a poén: vak vagyok, nem hülye.
Arra kérdésre, hogy milyen lehetőségei vannak egy zenésznek, hogy az általa képviselt politikát hangoztassa, azt válaszolta a zongoraművész, hogy nem naiv, nagyon kis csepp a tengerben. Amit ő képvisel vagy mond, annak nem tudja milyen lesz a hatása, de biztos nem fog a világ attól megváltozni. De mindenkinek hallgatnia kell a lelkiismeretére, ha reggel a tükörbe néz, ne kelljen leköpnie azt, akit ott lát. Milyen jó lett volna, a focicsapatok lemondják szereplésüket az amerikai világbajnokságon, de senki nem tett ilyet, és most teniszezők sem jelentették ki, hogy nem vesznek részt a US Open teniszbajnokságon, pedig ezeknek talán lett volna hatása. Ő nem lép fel az USA-ban, amíg az a „vadállat” ott van, de ennek semmi jelentősége sincs, mert akkor ismarad, ha ő játszik ott.
A koncertek programját előzetesen nem adta meg Schiff András, de egy kérdést erre vonatkozólag is kapott: mennyire befolyásolja a műsorösszeállítást, hogy milyen a kedve, egyszer azt nyilatkozta, hogy ez is számít. Ez így van, válaszolta a művész, a kedve mindig jó, kivéve, amikor nem, de itt és most nagyon. Utoljára 2010-ben játszott a Zeneakadémián, azóta lezajlott itt egy teljes felújítás, de csak másnap reggel fog újra játszani a saját zongoráján a Nagyteremben, amelynek a varázsa ugyanolyan.
A szerzők általában ugyanazok, akiket legjobban szeret: Számára Bach az atyaúristen, egy koncert mindig Bachhal kezdődik, majd jöhet Haydn, Mozart, Beethoven, és természetesen Bartók.
Az utolsó kérdést Schiff ismét társadalmi változásokkal kapcsolatos véleményével kapcsolatban kapta, illetve arra is válszolnia kellett, hogy itt is elmegy-e – mint azt egy korábbi interjúban mondta – kiállításokra, múzeumokba hangversenyei előtt. Természetesen, ha ideje engedi, mindenképpen, válaszolta, mert ezek gyönyörűek, inspirálják.
A társadalom állapotával kapcsolatban azt mondta, még nem lehet igazán belelátni a dolgokba, de a hangulat csodálatos, tele van lelkesedéssel, optimizmussal. Régebben lesütött szemmel jártunk, most mindenki gratulál neki, pedig nem tett semmit. A fiatalság most igen sokat tett, elmentek szavazni, hallatták a hangjukat. És nem csak Budapest lépett, az ország többi része is felébredt, nem hagyta magát félrevezetni.
Az átkosban nagyon fontos volt a kételkedés. Nem hittek az emberek a rádiónak, televíziónak, újságoknak. Hiányolja Schiff a kételkedést nyugaton, az emberek mindent elhisznek az újságoknak, legyen az New York Times, Guardian, de nem teszik fel a kérdést: Biztos, hogy ez így van? Mik a forrásaik? Arra kér mindenkit, bármilyen rendszerben is él, maradjon meg a józan esze, tegye fel a szükséges kérdéseket.
