RTL;felmérés;sorozat;szomszédok;Z generáció;Jóbarátok;Panelhősök;Grace klinika;

A Panelhősök szeptember 17-én indul

Jön az új Szomszédok, jöhet a Z generációs Jóbarátok

A rossz nyelvekkel ellentétben nem feltétlenül az ötlettelenség az oka annak, hogy a műsorkészítők előszeretettel melegítenek fel legendás produkciókat. Számos kutatás bizonyítja, hogy a nosztalgia igazi aranybánya lehet a megfelelő kezekben – és korántsem csak az idősebb generáció körében.

Panelhősök címmel melegíti fel a Szomszédok eredeti ötletét az RTL, szeptember 17-től már érkezik is a sorozat a csatorna streamingfelületére. A Szomszédokhoz hasonlóan ebben is különféle családok életét kíséri majd a történet, egy budapesti lakótelepen. Az első beharangozók szerint csak némiképp hasonlít majd az 1980-as évek második felében indult, több mint tíz évig futó és összesen 331 epizódot megélt sorozatra. A 24.hu értesülései alapján az egyes epizódok alig több mint 20 percig fognak tartani, és a szereplők között lesznek egyedülálló szülők, fiatal családok, többgenerációs háztartások és klasszikus családmodellek is.

Habár a Szomszédok közel harminc éve véget ért, így is máig az egyik legnépszerűbb magyar sorozatként tartják számon. Sőt némiképp reneszánszát élte bő tíz évvel ezelőtt, köszönhetően a Szomszédok forever nevű Facebook-oldalnak is: máig több mint 60 ezer követője van a közéleti és politikai témákra a sorozatból kölcsönzött képekkel reagáló mémoldalnak. Legalább a Szomszédok forever berobbanása óta tudni lehet, meglehetősen jó húzás a nosztalgiára építeni, de egy ideje ezt több, televíziós műsor fogyasztással kapcsolatos kutatás is alátámasztja. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb, még a 2025-ös évre vonatkozó adatai szerint simán befért a tíz legnézettebb közé az év egy pontján a Reszkessetek, betörők! című amerikai vígjáték (750 000 nézővel), 2024-ben pedig volt időszak, mikor a Legyen Ön is milliomos! 789 000 nézőt vonzott. 

Bár ezek inkább úgymond jolly jokerek, mindkét műsornak bőven megvan a maga rajongótábora hosszú idő óta, mint a magyar közönség szívének szintén kedves Columbo- vagy Terence Hill–Bud Spencer-filmmel, nagyon nem lehet velük mellélőni. 

Viszont korántsem csak a magyar piacon érezhető a nosztalgia iránti igény. 

A nézői szokásokat mérő amerikai digital i nevű piackutató cég már bő egy éve arról írt, hogy a legnézettebb sorozatok között olyan, mondhatni, már évtizedek óta futó (egyes esetekben bő egy évtizede befejezett) produkció szerepel, mint a Grace klinika, a Lost – Eltűntek, az Agymenők, a Dexter, A szökés, a Simpson család vagy a Gyilkos elmék. A kutatások szerint az európai piacon is hasonló a helyzet, előfordul, hogy a Grace klinika vagy az Agymenők könnyűszerrel maga mögé utasítja az amúgy szintén nem túl csekély rajongótáborral rendelkező, 2020 óta futó A Bridgerton család című sorozatot. A 2005-ben indult Grace klinika már 23. évadánál jár, megért már jó pár szereplőgárda-váltást, évről évre vicc tárgya, hogy kvázi mindannyiunkat túlél, mégis, láthatólag a gyártó hülye lenne levenni a műsorról. (A Euronews még 2025 tavaszán a jelenséget azzal a világszerte gyakori műsorfogyasztási szokással hozta összefüggésbe, hogy a fogyasztók jelentős hányada előszeretettel pörgeti a közösségi médiát egy-egy sorozat vagy film nézése közben. Így pedig a műsor egyfajta háttérzajként funkcionál inkább, ebben az esetben meg gyakorlatilag praktikusabb is, ha valami olyan műsor megy a tévében, amelyet már ismer a fogyasztó, ezért fél szemmel is élvezhető.)

Ugyanakkor úgy néz ki, korántsem csupán az idősebb korosztály miatt érdemes építeni a nosztalgiára.

A Vevo nevű online videómegosztó felmérésében egy csapat Z generációs fiatalt kérdeztek meg fogyasztási szokásaikról: 64 százalékukat pedig kifejezetten a nosztalgia vezérli a tartalmak kiválasztásában. Ez elsősorban a zenefogyasztási szokásokra igaz – tipikus példa erre, mennyire népszerűvé tette a Stranger Things című sorozat a 80-as évek több slágerét –, de a filmek és a televíziós műsorok fogyasztásával is döntő szerepet kap.

A Jóbarátok esetében máris van spekuláció arra vonatkozóan, mikor készülhet el a legendás sorozat Z generációs változata: a BBC értesülései szerint egyre nagyobb a nyomás a közönség részéről, hogy erre sor kerüljön. A 2004-ben befejeződött, 10 évadot megélt produkciót valóban minden idők egyik legnépszerűbb sorozataként tartják számon többek között a Trónok harca és a Breaking Bad – Totál szívás mellett, sőt a mai napig rendszeresen sugározzák számos országban – például nálunk is. Nem csoda, hogy az elmúlt évtizedekben rengetegen próbálták lemásolni, de közel sem értek el vele akkora sikert. A hat huszonéves, Manhattanben élő barátról szóló Jóbarátok a Kaliforniai Egyetem egy 2025-ben készült felmérése szerint a Z generáció 16. legnézettebb műsora. Ennek ellenére sokan úgy gondolják, habár kecsegtető ez a népszerűség a műsorgyártóknak, mint potenciális bevételforrás, mégse olyan egyértelmű, hogy a sorozat valóban sikeres lehet. A BBC megjegyzi, hogy a Jóbarátok minden fikciós eleme ellenére azért rengeteg olyan problémát érintett, amellyel közönsége is tudott azonosulni, ennek is köszönhette népszerűségét, ellenben olyan Z generációs forgatókönyvírók még viszonylag kevesen vannak a piacon, akik hitelesen tudnának írni saját problémáikról.

Mi történik velünk akkor, amikor a megszokott világunk többé már nem tűnik magától értetődőnek? Mi van akkor, ha minden, amit tapasztalunk, csak számítógépes szimuláció? És hogyan reagálnánk akkor, ha önmagunk egy frissített verziójával találkoznánk? Lipcsey Emőke Svédországban élő magyar írónő legújabb, Cancel című novelláskötete ezekre a kérdésekre keresi a választ.