A bérstatisztika igen ravasz dolog. Az érintettek általában kételkednek az adatok hitelességében, alacsonyabbra teszik az átlagos növekedés mértékét a valóságosnál, míg a szakemberek azt sugallják, márpedig annyi az annyi. Most azonban az emberek többsége is elismeri, hogy a rendszeres havi jövedelme gyarapodásának mértéke tartósan meghaladja az infláció növekedéséét.
Ha feltételezzük, hogy a KSH számai csaknem a valóságot tükrözik, vagyis a háztartások vásárlóereje átlagosan 7,6 százalékkal meghaladja az egy esztendővel ezelőttit, akkor aktuálissá válik a nagy kérdés: mi lett a bevételi többletek sorsa?
A Magyar Nemzeti Bank friss jelentéséből kiderül, hogy a magyar háztartások immáron 126 ezer milliárd forintos pénzügyi vagyona, akárcsak tavaly, idén is rekordot döntött. Köszönhető ez annak a nyakló nélküli pénzszórásának, amelyet az előző kormányzat a választásokat megelőzően, egyébként politikailag teljesen eredménytelenül mutatott be.
A megtakarítások jelentős része, más kockázatmentes befektetés nem lévén, az egyre kevesebbet fizető állampapírokba áramlott. A meglepő azonban nem ez, hanem az, hogy eközben csúcsot döntött a készpénzállomány, csakúgy, mint a folyószámlákon lekötetlenül heverő 19 ezer milliárd forint is.
Elgondolkodtató, hogy a lakosság pénzügyi vagyonán belül a készpénzállomány nőtt a legnagyobb mértékben.
Ennek okát csak találgatni lehet. Az Orbán-kormányok annak érdekében, hogy a folyamatosan növekvő költségvetési hiányt kipótolják, a mindenkori inflációt jóval meghaladó kamatozású állampapírokkal igyekeztek magukhoz csalogatni a lakosság szabad pénzeszközeit. A kereskedelmi bankok viszont időközben feladták az államkötvényekkel vívott kilátástalan kamatversenyt, új pénzügyi termékekkel csak korlátozott mértékben jelentek meg.
Sok okuk ugyanis nincs arra, hogy ügyfeleiket megtakarításra ösztönözzék, hiszen ahogy pénzügyi körökben mondani szokás: fuldoklanak a kihelyezésre szánt pénzben, ugyanakkor az egyre alacsonyabb hitelkamatok is csak mérsékelt ütemben lendítik fel a hitelpiacot.
A parlagon heverő pénzállománynak a rendezett megtakarítási piacra való becsatornázására több kísérlet is történt, ám ennek semmi hatása nem volt.
Nagy Márton előbb jegybanki alelnökként, majd az Orbán-kormány gazdasági csúcsminisztereként arról ábrándozott, hogy ezt a hatalmas, nem kamatozó állományt „jó útra” terelheti. Amíg az MNB egyik vezetőjeként arra ösztönözte a lakosságot, hogy inflációkövető állampapírokat vegyenek, nemzetgazdasági miniszterként egészen más húrokat pengetett. Kijelentette, hogy a lakossági állampapírok túl drágán finanszírozzák az államadósságot, ezért lépéseket sürgetett a kamatok leszorítására – amit egyébként azóta végre is hajtott az MNB.
Sőt, egy nagyobb államkötvény-sorozat lejártakor, 2025 elején a tárcavezető szinte könyörgött az embereknek, hogy a kapott pénzt ne forgassák vissza állampapírokba, hanem költsék el. Azonban a rendszerváltás utáni korszak legeredménytelenebb gazdasági miniszterének az az érvelése is süket fülekre talált, hogy legalább a friss pénzekért ne állampapírokat vegyenek a háztartások, hanem fogyasszanak. Vásároljanak lakást, autót, miegyebet, ezzel is pörgessék fel a lefékeződött GDP-t.
Aligha tévedünk, ha úgy gondoljuk: ebben az országban nincs olyan, aki csupán hazafias buzgólkodásból többletfogyasztásba kezd, hogy ezzel is hozzájáruljon a bruttó nemzeti termék gyarapodásához.
Az új kormány megalakulása óta eltelt alig több mint 100 nap még nem volt elegendő, hogy meggyőzzék az embereket: érdemes az átmeneti pénzeszközöket a bankokban elhelyezni, mert ott kellő biztonságban vannak, és még kamatot is fizetnek utánuk. Ezért jelentős tömegek inkább otthon tartják a készpénzt.
Nem a bankrablástól vagy az árfolyamváltozásoktól félnek, hanem még nem győződtek meg arról, hogy a jövőben elkerülhetik-e a rendkívüli kormányzati beavatkozásokat, várható-e olyan jogi stabilitás, amely garantálja a befektetések biztonságát, a megtakarításokhoz való szabad hozzáférést.
A mögöttünk hagyott bő másfél évtized szertefoszlott hitelességét nehéz lesz kiheverni. A lakosság tekintélyes hányada sajnos még mindig nem hisz a hosszú távú célok teljesülésében.
