Freddie Woodward tehetségének köszönhetően kisiskoláskánt bekerült abba a tehetséggondozó programba, amelynek célja volt profi műugróként indítani őt a 2016-os riói olimpián. „A műugrás talált rám; nem én találtam rá a műugrásra” – mondta a CNN Sportsnak. Nem nagyon hitt a riói győzelemben, mert felülmúlhatatlan „aranygenerációt” látott maga előtt, mint például az olimpiai bajnok Tom Daley. Kishitűen ugyan, de küzdött és bizakodott, és Woodward megszerezte az utolsó helyet a brit olimpiai csapatban 2016-ban. A háromméteres műugrásban végül a 19. helyen végzett. 2018-ban pedig a brit 3 méteres szinkronúszás (James Heatlyvel) és 1 méteres egyéni bajnok lett.
A sport színpadán kiválóan teljesített, ám Woodward egyre mélyebbre süllyedt az online pornó világában. Miközben a pornónézés szinte mindennapossá vált az életében, Woodward továbbra is társasági életet élt, randizott, és egyébként teljes életet élt.
„Először egy kicsit idősebb tinédzserként, a vizsgákra való felkészülés idején kezdtem érezni, hogy valami nincs rendben. Valahányszor leültem tanulni, a pornó folyamatosan ott volt a fejemben. Ekkor vettem észre először, hogy problémát jelent, mert konkrétan láttam, hogy nem vagyok produktív”
– mondta.
Tinédzserként rákeresett az interneten arra, hogy egyáltalán létezik-e pornófüggőség, és azt találta, hogy akkor lehet problémáról beszélni, ha valaki napi több mint tíz órán át néz pornót. Ez jóval több volt annál, amennyit ő átlagosan nézett, így nyugodtan folytatta. Ám más függőségekhez hasonlóan Woodward is egyre nagyobb kockázatokat vállalt egyre nagyobb dopaminlöketek reményében. Elkezdett saját magáról készült tartalmakat cserélni mások videóira és képeire. Izgalmas érzés volt várni, hogy megérkezzen egy-egy üzenet.
„Visszatekintve: ez a viselkedés már jelezte a függőséget. Nem voltál őszinte önmagaddal, és furcsa módon igazoltad magadnak a dolgokat, hogy megkapd, amit akarsz. De soha nem volt elég” – nyilatkozta a CNN-nek a napokban.
Aztán 2017-ben, egy évvel az olimpiai szereplése után Woodwardról készült tartalmak kerültek fel az internetre. „Életem egyik legrosszabb pillanata volt. Nagyon, nagyon, nagyon összetört” – mondta.
Woodward ekkor még versenyszerűen sportolt, de próbálta fokozatosan kiiktatni életéből a pornót. Ekkor tudatosult benne igazán, hogy komoly a probléma. A következmények és az, hogy mennyire mélypontra került, sem voltak elegendők ahhoz, hogy abbahagyja. Rájött, hogy függővé vált.
A probléma felismerése a felépülés első lépése volt. Amikor fokozatosan maga mögött hagyta a profi sportolói életet, egy hajótársaságnál kezdett dolgozni, ahol műugrómutatványokat adott elő a karib-tengeri üdülőhajókon. A menekülés egyben azt is jelentette a számára, hogy végre felfedezze, ki is ő valójában.
További olvasással és mindennapos meditációval hat évbe telt, mire teljesen felgyógyult. Most már két éve pornómentes.
Azóta úgy döntött, hogy nyíltan beszél a sokak számára tabunak számító témáról. Már akkor nagy visszhangja lett, és közben kiderült, nincs egyedül, sokan szenvednek ugyanebben a betegségben – csendben, elszigetelődve. Viszont volt egy olyan érzése, hogy a szakmája szerepet játszhatott a függősége kialakulásában – igaz, meglehetősen összetett módon. Más sportolók is beszéltek korábban hasonló problémákról, köztük az egykori NFL-es punter, Steve Weatherford, az egykori NFL-sztár, jelenlegi színész Terry Crews, valamint az új-zélandi olimpikon, Nick Willis.
„Nem éled egy normális fiatal életét, és szerintem ez a teljesítményközpontú gondolkodásmód egyfajta csapda. Az önértékelésedet arra építed, hogy mit tudsz elérni sportolóként, így ha nem sikerül valamit elérned, akkor úgy érzed, hogy alapvetően emberként is kudarcot vallottál” – fogalmazott az interjúban.
Az elmúlt hetekben több sportoló is felkereste Woodwardot a története miatt, ami felveti a kérdést: vajon a sportolók hajlamosabbak-e erre a függőségre, mint mások?
„Ez a menekülés, ami nem kérdőjelezi meg a képességeidet. Mindig elérhető. Mindig új” – figyelmeztet Woodward.
A pornóhasználatot hivatalosan még nem ismerik el függőségként. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ehelyett a kényszeres szexuális viselkedészavar kategóriájába sorolja.
A viszonylag új problémával kapcsolatban azonban folyamatosan zajlanak a kutatások, mert az online pornóhoz való könnyű hozzáférés felgyorsította a jelenség terjedését.
Paula Hall szexuál- és párkapcsolati pszichoterapeuta, aki többek között a Laurel Centre és a Pivotal Recovery programjain keresztül segít ezeken a szenvedélybetegeken. Ő úgy látja: végső soron az a kérdés, hogy a pornó negatív hatással van-e az ember életére – legyen szó párkapcsolatról, munkáról vagy saját önértékeléséről.
Hall ezt spektrumzavarnak tekinti, amely elsősorban a férfiakat érinti. Gyakori, hogy kudarcok vagy szorongások, depresszió, magány vagy akár stressz ellen is vigasznak tekintik a pornófüggőséget. Így akarják magukat normálisnak érezni – véli Hall.
Hall több sportolóval is dolgozott már ezen a területen, de Woodwardhoz hasonlóan tisztában van azzal, hogy nincs elegendő kutatás vagy bizonyíték annak igazolására, hogy összefüggés lenne a sportolói lét és a pornófüggőség között. Azt azonban elismeri, hogy egy sportoló életmódja – különösen a tinédzserévek alatt – sebezhetőbbé teheti az embert.
A fiatal sportolók ugyanis jellemzően kerülnek más káros szenvedélyeket, például az alkoholt, a drogokat vagy a dohányzást, mert ezek rontanák a teljesítményüket.
A pornó viszont látszólag ártalmatlan módot kínál arra, hogy levezessék az intenzív edzés és versenyzés után felgyülemlett feszültséget.
A profi sportolók ráadásul sokat vannak úton, üres hotelszobákban, sok szabadidővel, miközben hektikus időbeosztásuk miatt talán arra sincs lehetőségük, hogy normális kapcsolatokat alakítsanak ki.
„Ha profi sportoló vagy, rengeteg testi kontrollra van szükséged. Figyelned kell az étrendedre. Nyilvánvalóan edzened kell, tehát folyamatosan jelen van a fizikai önkontroll” – tette hozzá Hall.
Hall szerint kevés kutatás utal arra, hogy a pornófüggőség súlyosan rontaná a sportteljesítményt, ugyanakkor ezt a lehetőséget teljesen nem zárja ki. Woodward, aki kizárólag saját tapasztalataira tud támaszkodni, úgy érzi, hogy nála valóban visszaesett a sportteljesítmény – fizikailag is, de még inkább mentálisan.
Woodward most úgy érzi, nagykövete lett az ügynek, de el is bizonytalanodik, vajon jól tette-e, hogy a nyilvánosság elé állt a sztorijával. Ilyenkor az őt megerősítő levelek adnak biztatást a missziójához, és azt is mondja, legalább ők kapnak most támogatást, amit ő egész fiatal korában nem kapott meg.
