Vészterhesebben nehezebb lenne megjelenni, mint ahogy Klamm tanár úr belép az osztályba. Feldúltság, visszafojtott düh, agresszió tükröződik az arcán. Még nem mond egy szót sem, máris dermesztő. A tanár úr megbuktatott egy diákot, aki így nem mehetett érettségire, öngyilkos lett, felkötötte magát egy fára. Az osztály a tanárt okolja a haláláért. Felháborodott levelet írt neki. A társai passzív rezisztenciába vonulnak, nemigen hajlandók kommunikálni vele. Várják a bűnhődést.
Kai Hensel monodrámája kemény darab. 2002-ben ifjúsági színházi díjat nyert Németországban. Ugyanebben az évben már bemutatták a Kolibri Pincében, Novák János rendezésében, Scherer Péter döbbenetes alakításában, aki osztálytermekben is játszotta a produkciót – sajnos azt kell írnom, hogy szinte mindhalálig.
A Miskolci Nemzeti Színház kiváló színésze, Fandl Ferenc tíz éve játssza iskolákban, tavasz óta pedig a színházban is. A minap a Szemle Plusz versenyprogram keretében Budapesten, a Kristály Színtérben is láthattuk.
Úgy rendezték be a teret, hogy a pódium, ha úgy tetszik, katedra elé két padsort tettek, amelyekben ugyanúgy nézők foglalnak helyet, mint a körülöttük lévő széksorokban. A teremben nem oltják le a villanyt, így mindannyiunkat lát Klamm: nemritkán lidércesen néz ránk. Leginkább azokat fixírozza, akik a padokban ülnek. Többségük veszi a lapot, és mogorva farkasszemet néz vele. Feszültség árad a tanárból, frusztráció, amit a tudásával fölényeskedve igyekszik leplezni. Irodalomórát tart. Goethéről, a Faustról beszél, ismérveket ír a táblára, magyarázza mi is az a panteizmus, és hogy aki ezt nem tudja, nem értheti meg sem Goethét, sem a Faustot. Rideg ez a magyarázat. Nincs benne a művészet lényege, csak a lexikális tudás. Ennek alapján egyetlen művet sem lehet megszeretni, amúgy megérteni sem.
Gyakran lenézéssel szól a diákokhoz, vagy éppen magából kikelve üvölt. Máskor iparkodik kedves lenni, akár mézesmázos, behízelgő, de ez fölöttébb rosszul áll neki. Próbálja megnyerni a tanulókat, majd megint pokolian bepipul. Érződik, hogy elvesztette a lába alól a talajt. Fennhangon is bizonygatja, hogy ő az ég egy adta világon nem tehet semmiről. Ám közben gyötrődik, marja magát, lerí róla, hogy álmatlan éjszakái vannak, de mondja és mondja, hogy a lány nem kaphatott jobb osztályzatot, nem tudott semmit, nem is volt ehhez a tantárgyhoz érzéke, a kettest sem érdemelte meg. Viaskodik magával, hogy emberségből adhatott volna-e neki jobb osztályzatot. A lány egyszer be is csöngetett hozzá, hogy rimánkodjon, ekkor döntötte el végképp, hogy megbuktatja.
Észre kellett volna-e vennie, hogy nagy a baj, ennyire a lelkére veszi a lány a rossz osztályzatot és az ezzel járó következményeket? A diáktársainak nem kellett volna-e ezt látniuk, ők nem segíthettek volna? Nem kollektív a felelősség, miközben egymásra mutogatnak? Egyáltalán, miért létkérdés, életfontosságú egy „nyamvadt” érettségi?
Miért szorongással teli egy-egy óra, a tanárnak ugyanúgy, mint a diákoknak?
Klamm tesztlapokat is oszt, kaján ábrázattal, hogy na, majd úgysem tudják ezeket a tanítványai kitölteni. Személyes kapcsolat helyett miért ilyen „űrlapokon” kell visszaböfögni? Miért nem interaktív, egyénre szabott az oktatás? Tán mert leképezi a társadalmat.
Tollat amúgy nem kapnak, így a közönség tagjai nem tudnak semmit írni a papírra. Amúgy érdekes lenne, ha valaki elővenné a saját tollát, és kitöltené a tesztlapot, vagy éppen szidalmazná a tanárt. Valószínűleg volt hasonlóra példa. Bár az előadás gyakran inkább csak imitálja az interaktivitást, mint valóban csinálja, de azért a színésznek nyilván fel kellett készülnie arra, hogy váratlan helyzetekre is reagáljon.
Ha kérdez, van, hogy válaszolnak. Jót vagy rosszat, netán a tanárra tesznek megjegyzést, esetleg fogalmuk sincs a helyes válaszról. Mások pedig csak dacosan, ellenállóan ülnek, elhatározták, hogy semmire nem reagálnak, amit a tanár mond. Lényegében diszkvalifikálják. Igyekeznek levegőnek nézni. Amúgy nemigen lehet, mert oda-odamegy valakihez egészen közel, beletrappol a személyes aurájába, akár magából kikelve ordít, nyilvánvalóvá válik, mennyire tudathasadásossá vált.
Már-már átlépi azt a határt, amit a színész egy nézővel megtehet. De ez szükséges ahhoz, hogy érzékeltesse, mennyire kifordul magából ez az ember, mennyire mardossa a lelkiismeret-furdalás, amit próbál és próbál elhessegetni, győzködi a diákokat is, hogy totálisan ártatlan, de hát mindhiába. Lúdbőröztetőek tudnak lenni a megnyilvánulásai, az éles hangulatváltásai, amikor akár a nyájaskodó kiengesztelési kísérletből hirtelen felhorgad, egészen elállatiasodva üvölt, majd valamennyire észbe kapva iparkodik konszolidáltabb hangot megütni. Ez olykor rémisztő, azonban sokszor nevetünk rajta, mert mégiscsak érződik, hogy azért ez játék, ami persze lidércesen hasonlíthat a rögvalóra.
A Benkő Nóra által vezetett közönségtalálkozón Fandl elmesélt egy különös esetet, amikor az egy napja nevelőintézetből érkezett srác, aki nem ismerte még az iskola tanárainak zömét, elkésett, és azt hitte, igazi órára ült be. Kiborulva mondta, hogy inkább visszamegy oda, ahonnan érkezett, ha itt ilyen elviselhetetlen, goromba tanárok vannak. Az is előfordult, hogy kinyitotta az osztály ablakát, lekiabált az udvarra, ahol tornaórát tartottak, és az igazgató jött fel, hogy ki mer így ordibálni? Az előadás sok mindennel szembesít bennünket, a diákokat a temérdek helyen még jelen lévő poroszos, diktatórikus iskolarendszerrel, és annak lélek- és gondolkodásölő hatásaival. Sokan nőttünk föl ebben, az utóbbi időszakban ezt a katonásan rideg módszert direkt is alkalmazták, vagy akár újra visszahozták az oktatásba. Remélni lehet, hogy most olvadóban a jég.
Hatalmukkal visszaélő Klamm tanár urak, akik igencsak torzulnak attól, amit tesznek, mindig lesznek. Fandl remekül megmutatja, hogy az ő sorsuk is, mások tönkretétele mellett, elmagányosodáshoz, tudathasadáshoz, tragédiához vezethet.
A színész rendezte is az előadást, amihez nyilván igencsak mélyre kellett ásnia saját magában. A lelke legmélyebb bugyraiban kellett kutatnia, akár förmedvényes dolgokat felszínre hozva, netán a poklot is megjárva, és mindezt formába öntve, átvitt értelemben lemeztelenedve a nézők elé tárnia.
Hatalmas teljesítmény, nagy színészet.
