Az Egyesült Királyság alkotmányos jövőjéről szóló vita új szakaszba lépett hétfőn Cardiffban. John Swinney skót, Rhun ap Iorwerth walesi és Michelle O’Neill északír első miniszter pártvezetőként – az SNP, a Plaid Cymru és a Sinn Féin nevében – együttműködési megállapodást írt alá, amely az önrendelkezés jogát és a demokratikus referendumok lehetőségét állítja középpontba. A dokumentum nem közös elszakadási menetrend, és egyik résztvevő sem vállalt egységes határidőt. Politikai súlya abból fakad, hogy a három decentralizált országrész élén most először egyszerre áll olyan kormányfő, aki hosszabb távon az Egyesült Királyság jelenlegi szerkezetének megváltoztatását támogatja.
A memorandum szerint a Westminsternek fel kell készülnie arra, hogy Skóciában, Walesben és Észak-Írországban megerősödhet „az alkotmányos változás” iránti igény. A résztvevők hangsúlyozták, hogy a végső döntést a politikai jövőről minden esetben az adott terület lakosságának kell meghoznia. Ez még nem jelenti azt, hogy Cardiffban egyfajta „elszakadási szerződést” írtak volna alá, inkább arról van szó, hogy a három nacionalista párt vezetője közös politikai elvekben állapodott meg. O’Neill ráadásul Észak-Írország hatalommegosztási rendszere miatt nem a teljes stormonti végrehajtó hatalom nevében írta alá a dokumentumot.
A legerősebb konkrét vállalást John Swinney tette.
A skót miniszterelnök azt mondta, öt éven belül újabb függetlenségi népszavazást akar,
és azt jósolta, hogy Andy Burnham lehet az Egyesült Királyság utolsó miniszterelnöke. A skót nacionalisták számára különösen fontossá vált Burnham múlt heti parlamenti mondata, amelyben az északír határszavazás logikájáról beszélve azt mondta: ha egyértelmű társadalmi igény alakul ki, Skóciában is hasonló helyzet állhat elő. A Downing Street utóbb igyekezett lehűteni az értelmezéseket, és jelezte, hogy nincs hivatalos fordulat a második skót referendum ügyében.
A referendumok útjai eltérnek
Skócia és Észak-Írország jogi helyzete azonban nem azonos. A nagypénteki megállapodás kifejezetten rendelkezik arról, hogy a brit kormánynak határszavazást kell kiírnia, ha valószínűsíthető, hogy az északír választók többsége az Ír Köztársasággal való egyesülést támogatná. Skóciában nincs ilyen automatikus mechanizmus. A 2014-es referendumhoz a Westminster ideiglenesen átadta a szükséges jogkört Edinburghnak, és a brit legfelsőbb bíróság 2022-ben kimondta, hogy a skót parlament önállóan nem írhat ki jogilag kötelező függetlenségi népszavazást.
Walesben még távolabbi az elszakadás. A Plaid Cymru májusi választási győzelme történelmi fordulatot hozott, Rhun ap Iorwerth személyében először vezeti a walesi kormányt a párt politikusa. Az új kabinet azonban első ciklusában nem ígért függetlenségi referendumot. A közvélemény is óvatosabb: egy szeptemberben ismertetett Survation-felmérés szerint a biztos választók 32 százaléka támogatná az önálló Walest, 68 százaléka ellenezné. A fiatalabb korosztályokban viszont már többségben vannak a függetlenség hívei, ami hosszabb távon változtathat az erőviszonyokon.
Skóciában már jóval kiegyenlítettebb a helyzet.
A támogatottság évek óta ötven százalék körüli, ezért az SNP abból indul ki, hogy tartós többségi igény esetén London politikailag egyre nehezebben tagadhatná meg az új voksolást. Észak-Írországban az ír egység támogatottsága alacsonyabb, de a Sinn Féin szerint a vita ma már nem elméleti kérdés. O’Neill 2030 körül szeretne referendumot, miközben a brit kormány azt állítja: jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy az egyesüléspártiak többségben lennének.
Trump is belépett a vitába
A cardiffi találkozónak különös hátteret adott Donald Trump írországi látogatása. Az amerikai elnök Dublinban előbb azt mondta, „szívesen látná” az ír sziget egyesülését, majd vasárnap megjegyezte, szerinte az előbb-utóbb úgyis bekövetkezik. A kijelentés szokatlanul közvetlen beavatkozás volt egy olyan ügybe, amelyben Washington korábban jellemzően a nagypénteki megállapodás kereteinek tiszteletben tartását hangsúlyozta. Az unionista pártok élesen bírálták Trumpot, Michelle O’Neill viszont úgy értékelte, hogy a megjegyzések is bizonyítják: az ír egységről szóló vita élő politikai kérdés.
Andy Burnham kormánya eközben próbál különbséget tenni a decentralizáció további mélyítése és az Egyesült Királyság felbomlása között. A miniszterelnök júliusban még kategorikusan kizárta az újabb skót népszavazást, majd szeptemberben árnyaltabban fogalmazott, amikor társadalmi konszenzus esetére nyitva hagyott egy elvi lehetőséget. Észak-Írország viszont ragaszkodik ahhoz, hogy a nagypénteki megállapodásban lefektetett feltételek teljesülése nélkül nincs helye határszavazásnak. A Downing Street most is a megélhetési válságot, a közszolgáltatásokat és a gazdasági növekedést nevezi fontosabb feladatnak az alkotmányos vitánál.
A három nacionalista párt közös fellépése ezért egyelőre inkább politikai nyomásgyakorlás, mintsem közvetlen útiterv az Egyesült Királyság széteséséhez.
A résztvevők céljai és időzítése eltérő, és egyikük sem tudja London nélkül egyszerűen kikényszeríteni a saját forgatókönyvét. A helyzet újdonsága mégis kézzelfogható: először áll egyszerre Skócia, Wales és Észak-Írország élén olyan politikus, aki saját nemzete hosszú távú jövőjét nem feltétlenül a brit állam jelenlegi keretei között képzeli el. Cardiffban ezt a különálló törekvésekből közös politikai üzenetté formálták.
