Lelkesen tapsoltak Bayer Zsolt szavai hallatán a Terror Házával szemben lévő fagyizó teraszán ücsörgő tüntetők. Nem mindenkinek jutott hely azonban a néhány nyugdíjasból álló ellenzéki kerekasztalnál, így egy idős bácsi például kénytelen volt a saját sámliján ülni. „A Terror Háza a miénk, és meg fogjuk védeni” – jelentette ki dacosan a „tiszások rémálmaként” felkonferált Bayer.
A legnagyobb derűt a fagyizóban talán a publicista azon mondata váltotta ki, hogy ha visszaszerzik a Terror Házát, akkor
javasolnak majd egy „apró, pici változtatást” a kiállításban.
Bár ezen kijelentés a fentebb idézett dacos kiállás tükrében egy csekély logikai bukfencnek tűnhet, a fagyizó hallgatói heves találgatásba kezdtek az „apró, pici változtatás” kapcsán. „Magyar Péter arcképét kell majd kiállítani” – hangsúlyozta beszélgetőpartnereinek a sámlin ülő úr, és ő járt legközelebb a rejtélyes kijelentés feloldásához. Bayer Zsolt ugyanis nem sokkal később lerántotta a leplet az „apró, pici változtatásról”: javasolni fogják, hogy szenteljenek egy szobát a múzeumban a 21. század „szörnyideológiáinak” is, gondolva itt részben a miniszterelnökre és a Tisza-kormány tevékenységére.
A Terror Háza Múzeum mellé szerveztek tüntetést Fidesz-közeli megmondóemberek vasárnap délutánra. Méghozzá azért, mert Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a napokban felmentette Schmidt Mária főigazgatót, és bezárta a múzeumot annak érdekében, hogy szakemberek bevonásával átvilágítsák azt. Később aztán visszakozott a miniszter, és bejelentette, hogy keddtől ismét látogatható lesz az egykori Államvédelmi Hatóság (ÁVH) székhelyének épülete, ráadásul a jövő héten mindezt ingyen tehetik meg az érdeklődők. Utóbbi módosítás azonban nem tántorította el a szervezőket attól, hogy mégis megtartsák a tüntetést, ráadásul több felszólaló is hatalmas sikernek könyvelte el beszédében a miniszter visszakozását.
„Menjetek haza, üzenjétek meg, hogy sokan vagyunk!”
– buzdította beszédében Szentesi Zöldi László újságíró az Andrássy út és a Csengery utca kereszteződésében összegyűlt egy-két ezres tömeget. Kétségtelen, hogy a színpadról jobban rá lehet látni a a közönségre, lentről azonban nem tűnt olyan kiemelkedően nagynak a közönség. Így megkérdeztünk néhány tüntetőt, ők hogy látják a helyzetet.
„Kevesen voltunk”
– összegezte tömören egy idős férfi a rendezvény után. Azt azonban hozzátette, annyian voltak, hogy a becsületüket megőrizzék. Egy másik férfi szerint ez egy kettős dolog: ahhoz képest, hogy milyen rövid idő alatt jött létre a rendezvény, elegen voltak, másfelől viszont nyilvánvalóan nem.
A Terror Háza Múzeum ideiglenes bezárása ellen tüntettek BudapestenA tömeg nagyságának értékelésében azonban fideszes politikusok is segítségünkre voltak. Takács Péter országgyűlési képviselő szerint természetes, hogy a választások után az emberek egy kicsit elfordulnak a politikától, hangsúlyozva, hogy Magyar Péter pécsi fórumán is kevesebben voltak, mint a kampányidőszakban. A volt egészségügyi államtitkár azonban a következő mondatában már azt ecsetelte, hogy egy „permanens kampányban” ragadtunk, ami pszichésen megterhelő a társadalomra nézve. Úgy véli, a kormányzó erő feladata lenne hűteni a kedélyeket. Németh Balázs országgyűlési képviselőnek nem voltak elvárásai a tüntetők számának tekintetében, magával szemben támasztott csak olyan elvárást, hogy ott kell lenni. „Mindig ott kell lenni, ha a jobboldali konzervatív közösség összegyűlik” – magyarázta.
A képviselő által jobboldali konzervatív közösségnek aposztrofált fideszes közönségben még mindig kimagasló volt az egy négyzetméterre jutó nemzeti lobogók száma. Menczer Tamás, a Fidesz volt kommunikációs igazgatója beszédében ki is tért a nemzeti színekre. „A mi identitásunkat nem a Csipke Józsika határozza meg, hanem a piros, a fehér és a zöld” – utalt a politikus Bódis Kriszta tiszás képviselő könyvére, amelynek célja a másság elfogadása.
Nemzeti trikolórból egy magyar válogatott mezben kilátogató férfinek akadt rögtön három is a zászlórúdján. A leghevesebben akkor kezdett lengetésébe, amikor a demonstráció zárásaként Nagy Feró előadta a Boldog szép napok című slágerét. Igen, ugyanis a tüntetésen a Beatrice frontembere, a nyíltan fideszes zenész szolgáltatta a talpalávalót. A szocializmus rocksztárjával zömében egykorú vagy idősebb közönség szinte egy húron pendült a nóták hallatán. Páran néhány apró tánclépést is bemutattak. Nem mindenki tudta azonban ezt megtenni, ugyanis az árnyékos padok sokak számára vonzóbb opciónak bizonyultak a napsütéses őszi délutánon. Egy néni még a járdát az úttesttől elválasztó térdmagasságú kerítésre is leült a pihentetőbb szolgáltatás reményében, és onnan helyeselt Bayer Zsolt lelkesítő szavaira.
A tüntetésen jelenlévők egyébként viszonylag aktívak, és változatosak voltak, ami a skandálásokat illeti.
Több miniszter lemondását követelték, szólt a „Viktor, Viktor!” és a „hazaáruló”, sőt, még az Orbán-rendszerben állandósult reménytelen ellenzéki tüntetések szállóigévé vált skandálását, a „nem hagyjuk”-ot is kölcsön vették.
A demonstráció előre be nem jelentett sztárvendége maga a felmentett főigazgató, Schmidt Mária volt. Kritikusai szerint azért kellett felmenteni, mert több szálon is kötődik a volt kormánypárthoz, így nem tudja garantálni a múzeum független működését. A tüntetés egyik szervezőjét és felszólalóját, Bencsik Andrást arról kérdeztük a helyszínen, hogy ő hogyan igazodik el ebben a kérdésben. A Magyar Demokrata főszerkesztője nem lát kivetnivalót Schmidt főigazgatóságában, ugyanis szerinte a kiállításon nem érződik a történész politikai kötődése..
Schmidt Mária egyébként többek közt az igazságtételről beszélt a Terror Háza bezárása kapcsán. Szerinte a múzeum igazságot szolgáltat azzal, hogy kimondja a kommunizmus bűnöseinek nevét és meg is mutatja az arcukat.
Schmidt úgy véli, hogy ebbe a Tisza-kormány nem tud beletörődni, ezzel pedig elszabotálja a történelmi igazságtételt.
A felmentett főigazgató ezen kijelentései azért is különösen érdekesek, mert pont a Tisza-kormány lépi meg azt, amit 36 év alatt egyik kormánynak se sikerült: nyilvánosságra hozza az ügynökaktákat. „Ez egy elég buta dolog” – vágott a közepébe egy idős férfi, amikor az ügynökaktákról kérdeztük. Később meg is indokolta, hogy miért gondolja így: azért, mert már elég sok mindent tudunk és sok mindent eltüntettek. „Tehát ha egy cenzúrázott aktát nyilvánosságra hoznak, az nem segít” – elemezte a helyzetet. Úgy vélte továbbá, hogy a Tisza-kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával nem tud igazságot tenni, maximum sebeket tud feltépni.
Schmidt Mária megbízatása megszűnt, a Terror Háza ideiglenesen bezár
