Orbán Viktor megérdemelt pihenéséből megtérve szeptember 12-én Kötcsén zárt körben, majd 13-án a Bayer-showban nyilvánosan is zászlót bontott. A zászlóra írt központi narratíva egyszerű, de azért nem egybites. Hanem kettő.
Az ellenzék politikájának centrumában az a cseppet sem új ellentétpár áll ezután, mely szerint a jelenlegi kormány üldözi a magyar - azaz nemzeti - tulajdonú vállalkozásokat, ezért globalista, no pláne „újkommunista”, a nyugati multik szekértolója, tehát az országot „Brüsszel” gyarmatává akarja tenni.
A mag hamar szárba szökkent: már tömegével olvastam azokat a kommenteket, amelyek szerint az ú.n. „nemzeti” vállalkozásokat azért kell megvédelmezni, mert még akkor is, ha túláraztak (azaz loptak – a szerző megj.), az extraprofit itthon maradt, szemben a gaz nyugatiakkal, akik a hasznot kitalicskázzák. További argumentum a NER-cégbirodalom mellett, hogy ők munkát, azaz stabilitást adnak.
A narratíva épp olyan veszélyes, mint amilyen egyszerű és hazug. Ugyanis ebben a koordinátarendszerben csak kétféle vállalkozó fér el: a „nemzeti” (v.ö. NER-oligarcha) és a gaz multi. Az fel sem merül, hogy a hazai vállalkozói szférának van egy jelentős szegmense, amelyet a NER még nem darált be, és amelynek tagjai eddig is becsülettel, csendben teljesítettek egy olyan piacon, ahol politikai háttér híján rájuk csak a munka elvégzése maradt, amely után az extra hasznot a NER oligarchái fölözték le.
És persze munkát az tud adni, aki kap is. Április 12. után elérkezett az idő arra, hogy ez a „csendes többség” is megjelenjen az állami beszerzések és szolgáltatások térképén.
És ennek a térképnek nemcsak jövő ideje van, hanem múltja is. Ugyanis mostanában már az is megtörtént, hogy egy pályázatból azért zárták ki pl. a Mészáros Lőrinchez köthető céget, mert tulajdonosi háttere nem minősült átláthatónak.
Erre csak azt mondhatom, hogy „jó reggelt kívánok”. Ugyanis elkerülhetetlenül idekívánkozik, hogy már több mint három éve írtam egy cikket, amelyben levezettem, hogy az összes olyan szerződés, amelyet közpénzből finanszírozott beszerzésre vagy szolgáltatásra vonatkozóan olyan céggel kötnek, amelynek tulajdonosai között magántőkealapok vannak és végső tulajdonosuk nem ismert, Alaptörvényt sért. Ráadásul ezek a szerződések a vonatkozó uniós szabályokat is sértik.
Mindez úgy történhetett meg, hogy a NER évei alatt mind a tilalmat rögzítő Alaptörvényt, mind az átláthatóságot definiáló nemzeti vagyonról, illetve az államháztartásról szóló törvényt „kreatívan”, azaz önkényesen szűkítően értelmezték. Egyrészt a támogatások esetében csak egy formális „átláthatósági nyilatkozatot” követeltek meg, másrészt a visszterhes szerződések esetében az átláthatóságot úgy értelmezték, hogy az teljesül, ha a közpénzes szerződő fél megismeri a partner mögött álló magántőkealapok adatait.
A közpénz lényege, hogy annak minden állampolgár tulajdonosa, tehát az állam részéről szerződő fél az állampolgárok közössége nevében jár el.
Evidens lenne, hogy a szerződéses ellenérték végső tulajdonosának – azaz az állampolgárnak - rendelkeznie kellene azzal a joggal, hogy a vele szerződő fél végső tulajdonosát megismerhesse.
Ez így is volt egészen 2022-ig, amikor is az EU Bírósága megsemmisítette az erre vonatkozó szabályt, erősebbnek ítélve az adatvédelmi rendelkezéseket.
A 2024-ben hozott új rendelkezések (a pénzmosásról ill. a közbeszerzésekről) már csak azok számára teszik kötelezően elérhetővé a magántőkealapok végső tulajdonosainak adatait, akik legitim érdekeltségüket igazolni tudják (pl. hatóságok és szerződő felek). Ehhez képest az EU az uniós források elérhetőségének egyik feltételéül szabta, hogy az állam 2020-ig visszamenően derítse fel ezeket a rejtett tulajdonosi viszonyokat. Az Országgyűlés és a kormány idén nyáron meg is hozta az ezekhez szükséges jogszabályokat.
A felületes szemlélő könnyen mondhatná, hogy a fenti elmélkedés „eső után köpönyeg”, mert olyan, mintha a fogatlan oroszlánon végeznének fogkőeltávolítást. Pedig nem, sőt ellenkezőleg! Ugyanis a fentiekből következik, hogy azokkal a cégekkel, amelyek most esetleg megbuknak az átláthatósági követelmények nem teljesítése miatt, eddig sem lehetett volna szerződni.
Azaz lehetnek olyan korábbi NER-es szerződések, amelyek jogszabályba ütköznek. Az pedig ősrégi Ptk.-szabály, hogy a jogszabályba ütköző megállapodás semmis. A bírósági gyakorlat szerint akkor, ha egy ilyen megállapodás nem a szerződés egészét érinti és ezért kiküszöbölhető, a szerződés a jogsértő megállapodás nélkül fenntartható, ha azonban a szerződés egészét érinti, akkor az egész szerződés semmis.
Márpedig a végső tulajdonosokat elrejtő magántőkealapok tulajdonában álló szervezetekkel a közpénzből finanszírozott tárgyakra vonatkozóan nem lett volna szabad szerződést kötni akkor, ha a tulajdonosi lánc utolsó, természetes személy tagjainak kilétét nem tisztázzák, ezért ezek a szerződések jogszabályba – nota bene az Alaptörvénybe – ütközhetnek, ezért semmisek lehetnek. Amikor tehát az állam a NER „rabló szerződéseit” – mint például legutóbb a 35 évre szóló autópálya-koncessziót – semmisnek tekinti, akkor a szemérmetlen túlárazás mellett az átláthatatlan tulajdonosi kör is felmerülhet semmisségi okként.
A semmisség persze nem azt jelenti, hogy a már elvégzett munkák, igazolt teljesítések valóságos ellenértéke nem illeti meg a kötelezettet. Ebben az esetben ú.n. „szerződés nélküli teljesítésről” van szó, aminek keretében a feleknek el kell számolniuk. Ennek eredményeként az államnak akár követelése, akár kötelezettsége is keletkezhet, amelyről borítékolhatóan sok éves, szakértőkkel vívott jogvita várható.
A lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy
a feltehetően bíróság által kimondott semmisség megnyitja az utat az előtt, hogy az extraprofitot felmarkoló NER-cégek helyét a már említett „csendes többséghez” tartozó – remélhetőleg magyar – cégek vegyék át,
felkerülve a fentebb említett térképre.
Amikor „jó reggelt” kívántam, erre gondoltam. Mert úgy tűnik, ez a reggel már virrad.
A szerző mérnök-közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.