Nekünk, romáknak és a szintiknek nem kellett, hogy elmagyarázzák Tino Chrupalla viccét. Augusztus 29-én, a keletnémet Mecklenburg-Előpomeránia tartományban, Grimmenben tartott választási gyűlésen a német Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnöke – egy olyan kifejezést használva, amely már önmagában is a náci korszak faji besorolásának része volt – annak a feltételezésének adott hangot, hogy a berlini erdőben talált fegyverraktárat valószínűleg „gombászó” romák hagyták ott. Ez a legrégebbi – a romákat bűnözőként vagy elmaradott népként ábrázoló – sztereotípia, amelyet olcsó politikai haszonszerzésre használt fel. A közönség pedig még nevetett is rajta.
Kilenc nappal később az AfD 43,8 százaléknyi szavazatot kapott Szász-Anhaltban, ami a második világháború óta a legjobb eredmény, amelyet bármely szélsőjobboldali párt német tartományi választáson elért. Történt mindez 82 évvel azután, hogy az auschwitzi-birkenaui úgynevezett „Zigeunerlager” felszámolása során több mint 4300 romát és szintit meggyilkoltak. Az ország főbb pártjai, amelyek közül egyik sem került még csak közel sem az AfD eredményéhez, zavartan reagáltak erre a helyzetre.
A romák mindig is az elsők között voltak azok sorában, akiket a rasszizmus és a kirekesztés célba vett. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez másokat nem érint. Egy olyan szélsőjobboldali párt, amely a közvélemény-kutatások szerint 40 százalék feletti támogatottságot élvez, minden kisebbséget veszélyeztet a német közéletben, és ami szavakkal és sztereotípiákkal kezdődik, az ritkán marad csak ennyiben.
Az AfD új vezetése megígérte, hogy „az első naptól kezdve” megkezdi az illegális bevándorlók kiutasítását, programját pedig a „visszatelepítés” köré építette. Az AfD szász-anhalti tartományi miniszterjelöltje, Ulrich Siegmund részt vett a 2023-as potsdami találkozón, ahol ezt a koncepciót (a migrációs háttérrel rendelkező személyek kiutasítása állampolgárságtól függetlenül) először dolgozták ki.
A párt emellett a menedékjog alkotmányban való biztosítását egy diszkrecionális „kegyelmi joggal” kívánja felváltani, kiutasítási munkacsoportot készül létrehozni, valamint a menekült gyermekeket külön osztályokba akarja tenni.
Az államban élő muszlimok is joggal aggódnak. Az AfD programja azt szorgalmazza, hogy a mecseteket úgy építsék meg, hogy azok „messziről ne legyenek felismerhetők keleti díszítőépítményekként”, elutasítja az imára hívást és a minareteket, valamint megszüntetné az iszlám vallásoktatást az iskolákban, mert az iszlám „nem tartozik Németországhoz”. A párt frakcióvezető-helyettese, Hans-Thomas Tillschneider úgy jellemezte ezt a megközelítést, hogy a törvényt „a lehető legszigorúbban” értelmezik – vagyis pontosan azt tesztelik, meddig lehet elmenni, mielőtt a bíróság megállítaná őket.
A párt retorikájának következményei máris érezhetők. A németországi cigányellenességgel foglalkozó nemzeti jelentéstevő szerv, a MIA 2025-ben 2076 incidenst regisztrált, ami 24 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest; ezek közül 1193 esetben sztereotípiákról és becsmérlő megjegyzésekről, 55 esetben fizikai támadásról, nyolc esetben pedig rendkívüli erőszakról volt szó.
Ugyanebben az időszakban a német zsidó közösség vezetői is hasonló aggodalmuknak adtak hangot, az EU Alapjogi Ügynöksége pedig csak 2024-ben 6236 antiszemita incidenst regisztrált Németországban.
Az AfD a „mi és ők” ellentétén alapuló narratívából merít erőt – és ez a küzdelem egyre inkább a kultúra területén zajlik.
A párt és szövetségesei a kulturális intézményeket veszik célba, felülvizsgálják a történelmi narratívákat és a tanterveket, és a kultúrát fegyverként használják nacionalista céljaik elérése érdekében.
A Bauhaus, az 1919-ben Weimarban alapított, később a mai Szász-Anhalt tartományban fekvő Dessauba költözött modernista formatervező iskola világszerte átalakította az építészetet és a formatervezést, és továbbra is az állam egyik legmegbecsültebb kulturális exportcikke. Az AfD azonban „a modernizmus torzulásának” bélyegzi, amelynek hiányzik a nemzeti gyökere – ami arra emlékeztet, ahogyan a nácik már 1933-ban támadták a Bauhaust –, és azt javasolja, hogy a tartomány „Gondolkodj modernül!” szlogenjét cseréljék le „Gondolkodj németül!”-re.
A párt kulturális szóvivője azt szorgalmazza, hogy a támogatások kedvezményezettjei kijelentsék: „Németország mellett állok, nem vagyok Németország ellen”; Chrupalla maga pedig bejelentette a civil szervezeteknek nyújtott támogatások pénzügyi felülvizsgálatát. A kultúra és a civil társadalom finanszírozásának megvonása nem véletlen az AfD politikájában – ez a tervük.
A szélsőjobboldal a maga módján megérti, hogy a kultúra az a hely, ahol a társadalmi kohézió kialakul. Éppen ezért az általam vezetett Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet a roma kultúra és identitás ápolását tette központi küldetésévé. A roma kultúra egyedülálló helyzetben van, hogy választ adhasson a bigottságra: transznacionális jellegű, az emberségben, az együttélésben és a közös örökségben gyökerezik, és továbbra is a kevés olyan tér egyike, ahol következetes, pozitív kapcsolat alakul ki a romák és a nem romák között.
Ugyanazokon a gelsenkircheni utcákon, ahol júniusban az AfD politikusai seprűket adtak a roma lakosok kezébe, és kamerákkal rögzítették, ahogy sepernek, most a Manifestán – az október 4-ig tartó európai művészeti biennálén – bemutatják a roma művész, Małgorzata Mirga-Tas (ő képviselte Lengyelországot a 2022-es Velencei Biennálén) alkotásait, valamint a roma zenész, Riah Knight közreműködésével nyilvános programot is szerveznek.
Ez önmagában nem fogja megállítani azt a pártot, amely a közvélemény-kutatások szerint 40 százalék feletti támogatottságot élvez, de emlékeztetőül szolgál arra, amit azok a seprűk el akartak söpörni: a romák jelenlétére a német közéletben, amely kreatív, adakozó és lehetetlen sztereotípiákra redukálni.
A mainstream pártoknak védeniük kellene a kultúrába történő befektetéseket, nem pedig elfordulni tőlük.
Szükségünk van a kisebbségekre, a velük szövetséges intézményekre és a közszereplőkre, hogy erőteljesebben szálljanak szembe a demokráciáinkat aláásó retorikával. Hogy Szász-Anhalt figyelmeztetés volt-e, amelyet Németország majd megfogad, vagy csupán az első győzelem a sok közül, az majd kiderül.
A szerző az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet (ERIAC) ügyvezető igazgatója.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.