Honvédelmi Minisztérium;öltöny;Ruszin-Szendi Romulusz;

Ruszin-Szendi Romulusz 2021. október 15-én

Ruszin-Szendi Romulusz szerint 1,2 millió forintért akart venni egy-egy öltönyt a katonáknak a Szalay-Bobrovniczky-féle HM

A Fidesz azt közölte, hogy a brit céggel kötött tanácsadói szerződés értéke nem érte el a nyolcmilliárd forintot, és az új egyenruhák elkészítése a kormányváltás miatt maradt el.

Darabonként 1,2 millió forintért szereztek volna be öltönyöket a katonáknak a Honvédelmi Minisztérium korábbi vezetése alatt - közölte egy pénteki sajtótájékoztatón a szakminiszter. 

Ruszin-Szendi Romulusz a hvg kérdésére azt mondta, utánanézett a tervezett beszerzésnek, és az adott szövetből ennyibe került volna egy-egy öltöny. Nyomatékosította, hogy ilyen összeget nem kíván öltönyre költeni. „Darabonként biztos nem fogok ennyit költeni egy egyenruhára. Még egyéni harcászati felszerelésre sem, pedig az sokkal fontosabb” - mondta.

A tervezett öltönyök egy nagyobb tanácsadói megbízás részét képezték. A korábbi honvédelmi miniszter vezetése idején a tárca egy brit céggel kötött szerződést, amelynek keretében szabályzatokra, vezetői tréningre és egy végül nem rendszeresített egyenruhára is költöttek. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hivatali idejéhez kötődően Ruszin-Szendi Romulusz mintegy 12 milliárd forintos összegről beszélt, míg a Fidesz pénteken azt közölte, hogy a szerződés nem érte el a nyolcmilliárd forintot. A párt korábban azt is állította, hogy a beszerzések indokoltak, célszerűek és jogszerűek voltak. 

A szerződést a londoni Anders de Wiart Associates céggel kötötték. A megállapodás oktatási feladatokra is kiterjedt a német tervezésű Lynx harcjárművek használatával kapcsolatban, miközben Ruszin-Szendi Romulusz azt mondta, annak idején úgy kötötték meg a szerződést, hogy a magyar katonákat a német kiképzőközpontban ki is képzik a Lynx harcjárművek használatára.

Ahogy arra sincs, elképzelhető-e, hogy társaihoz hasonlóan a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója is szabadlábon védekezhet.