A svájci Szövetségi Hírszerző Szolgálat nemrég tette hozzáférhetővé a Szövetségi Levéltárban őrzött Josef Mengele-dossziét. Az iratanyag nyilvánosságra hozatala egy történész hozzáférési kérelme és az azt követő jogvita után vált lehetővé. A szolgálat korábban arra hivatkozott, hogy a dokumentumokra 2071 végéig meghosszabbított védelmi idő vonatkozik, az eljárás során azonban kiderült: a Bergier-bizottság által vizsgált iratok esetében egy 2001-es kormányhatározat liberálisabb hozzáférést ír elő.
A hírszerzés szeptember 8-án új döntést hozott, két nappal később pedig közzétette az anyagot, miközben forrásvédelemre és harmadik személyek adatainak védelmére hivatkozva több részletet kitakart.
A dosszié története önmagában is példája annak, milyen nehezen nyílnak meg a második világháború utáni titkosszolgálati archívumok.
A mintegy kétszáz oldalas iratcsomót a svájci főügyészség rendőri szolgálata, a mai hírszerzés egyik jogelődje állította össze, majd 2001-ben került a levéltárba. A dokumentumok nem egy új életrajzot adnak Mengeléről, hanem rendőrségi jelentések, megkeresések, belső feljegyzések és értesülések segítségével mutatják meg, miként próbálták követni a háború után eltűnt orvos mozgását. A mostani közzététel azért különösen érdekes, mert az akták alapján a svájci szerveknek többször is mérlegelniük kellett olyan jelzéseket, amelyek Mengele esetleges svájci jelenlétére vagy átutazására utaltak.
A dokumentumokból kirajzolódik a háború utáni Európa bizonytalan hírszerzési környezete is. A hatóságok egyszerre kaptak ellenőrzött és bizonytalan eredetű információkat, miközben különböző országok ügynökei és nyomozói próbálták követni a Dél-Amerikába menekült náci tisztségviselőket. Egyes feljegyzések olyan külföldiekről szólnak, akik diáknak adták ki magukat, és Svájcban próbáltak információkat szerezni. A svájci hivatalnokok azonban nem minden megkeresést fogadtak bizalommal, ami tovább nehezítette a nemzetközi együttműködést.
Évtizedes levéltári vita
A hírszerzés közleménye szerint az archív szolgálati iratoknál rendszerint szigorú mércét alkalmaznak, mert azok gyakran ma is védendő forrásokra vagy harmadik személyekre vonatkozó adatokat tartalmaznak. A Mengele-dosszié esetében azonban a 2001-es szövetségi tanácsi határozat más megközelítést követelt volna. A szolgálat azt közölte, hogy nem létezett olyan nyilvántartás, amely egyértelműen megmutatta volna, mely iratok tartoztak a Bergier-bizottság által vizsgált anyagok közé, ezért korábban nem ismerték fel, hogy erre a dossziéra is a könnyített szabályok vonatkoznak.
A hivatalos magyarázat szerint a mostani ügy nyomán általánosabban is felülvizsgálják a régi hírszerzési dokumentumok hozzáférési gyakorlatát. Ez önmagában túlmutat Mengele ügyén, mert további, évtizedek óta zárt akták sorsára is hatással lehet. A közzétett változat ugyanakkor nem teljesen cenzúrázatlan: neveket, dátumokat és egyes részleteket kitakartak. A szolgálat szerint erre a források és az érintett harmadik személyek védelme miatt volt szükség. A történészek szempontjából éppen ezért továbbra is kérdés, hogy a redakciók mennyire nehezítik a korabeli kapcsolati hálók és hatósági döntések pontos rekonstruálását.
A most nyilvánossá vált iratok azt is megmutatják, mennyire töredezett volt a háborús bűnösök felkutatásának nemzetközi rendszere.
Mengele a náci megsemmisítő gépezet egyik legismertebb alakja lett. Auschwitzban orvosként részt vett a foglyok szelekciójában, és embertelen kísérleteket végzett, különösen ikreken és gyermekeken. A háború után hamis személyazonossággal elhagyta Európát, majd Argentínában, Paraguayban és Brazíliában bujkált. Az ellene folyó hajtóvadászat ellenére soha nem állt bíróság elé. 1979-ben Brazíliában vízbe fulladt, személyazonosságát később igazságügyi vizsgálatok is megerősítették.
A svájci akták jelentősége ezért nem abban áll, hogy alapjaiban átírnák Mengele ismert történetét. Sokkal inkább azt dokumentálják, hogyan működtek a nyugat-európai rendőri és hírszerző szervek egy olyan korszakban, amikor a háborús bűnösök felkutatása, a hidegháborús érdekek és az állami titoktartás gyakran egyszerre határozta meg a döntéseket. A dossziéban szereplő információk egy része tévesnek vagy ellenőrizetlennek bizonyulhatott, más elemei viszont fontos nyomokat adnak arról, milyen lehetőségei voltak Mengelének az európai mozgásra és kapcsolattartásra.
Svájc a saját múltját vizsgálja
A történet szorosan kapcsolódik a Bergier-bizottság munkájához. A testületet 1996-ban hozták létre, hogy feltárja Svájc második világháborús gazdasági, pénzügyi és menekültpolitikai szerepét, köztük a náci Németországhoz fűződő kapcsolatokat és a rabolt vagyon kezelését. Jelentései érzékenyen érintették az ország hagyományos önképét, ugyanakkor hozzájárultak ahhoz, hogy a hatóságok nyitottabban kezeljék a korszak levéltári anyagait.
A Mengele-dosszié mostani publikálása ennek a hosszú múltfeltárási folyamatnak egy újabb állomása. A hírszerzés hangsúlyozza, hogy az anyag a kitakarások ellenére egészében olvasható, és a dokumentált folyamatok követhetők maradnak. A vita azonban ezzel aligha ér véget: a kutatók számára továbbra is az lesz a kérdés, hogy a személyes adatok védelme és a történelmi átláthatóság között hol húzható meg az indokolható határ.
