A közelgő 70. évforduló alkalmából bátorkodom előállni egy szerény javaslattal.
Itt az idő újra megmagyarázni Nagy Imre és társai döntő és pozitív szerepét az 1956-os magyar forradalomban. Itt az idő eloszlatni azt a sok halandzsát és gyerekes fekete-fehér interpretációt, amellyel a kommunista Nagy Imrét illette az Orbán Viktor/Kövér László/Schmidt Mária által fémjelzett hivatalos történetírás az utóbbi évtizedekben.
Végül, de nem utolsósorban:
itt az idő visszavinni a Jászai Mari téri emigrációból Nagy Imre szobrát az eredeti helyére.
’56 mártírja a Vértanúk terén töltött huszonkét évet (1996–2018), ott, a Kossuth tér és a Parlament szomszédságában. Oda való!
2018. december 28-án az Orbán-rendszer először darabokra törte, majd eltávolította Nagy Imre szobrát. Erre kora hajnalban került sor, szinte még az éjszaka árnyékában. Ugyanaz a bolsevik mentalitás kísérte, mint a brutális szovjet katonai beavatkozást 1956. november 4-én, kora hajnalban, még az éjszaka árnyékában.
Nagy Imre válságos életpályáját nem kell újraírni. Rendelkezésünkre áll Rainer M. János kétkötetes könyve. Az én 2006-os könyvem magyar kiadása (Vesztett illúziók) több mint tízezer példányban fogyott el, akkoriban ez rekord volt. Apróbb eltéréseket nem számítva egyikünk sem habozott megírni Nagy Imre kommunista múltjából fakadó rémes, sztálinista tetteit – a moszkvai emigrációtól kezdve az 1940-es évek rákosista terrorjáig.
Ám az is tény, hogy ő lett Magyarország józan, reformista miniszterelnöke 1953-ban, majd az 1956-os forradalom miniszterelnöke és 1958 bátor mártírja. És akik körülvették – Maléter Pál, Losonczy Géza, Vásárhelyi Miklós, Gimes Miklós, az írók, Méray Tibor vagy éppenséggel a Sztálin-díjas Aczél Tamás –, mind egykori kommunisták voltak, csúnya múlttal. De 1953 után ők lettek azok, akik kikaparták a pártállam bukását. (A kisgazda Tildy Zoltán volt a kivétel Nagy Imre kormányában, no meg a „parasztpárti” Erdei Ferenc, akiről később kiderült, hogy titkos kommunista párttag volt, Vas Zoltán szervezte be.)
A fekete-fehérben gondolkodó gyerekek ezt ugye nehezen fogják fel, de a felnőttek társadalma tudja és érti, hogy ilyen volt és talán ma is ilyen a magyar történelem.
Elvégre az általam respektált Magyar Péter és társai még nem is olyan régen a Fidesz korrupt maffiáját támogatták. Vajon mikor kerül elő egy felvétel arról, hogy felállva éltették régi elvtársaikat, mondván, „Éljen Orbán, éljen a Párt!”? És mi történt azzal az Orbán Viktorral, aki 1989-ben még Nagy Imrét és társait éltette, de 2018-ban már végérvényesen bedőlt Kövér László meg Schmidt Mária beteges szólamainak, és száműzetésbe küldte a mártír miniszterelnök szobrát?
Nem szép, hogy a köpönyegforgatás a magyar politika szerves része. De az. És nem csak a magyar politikáé! Amerikában élek csaknem hetven éve; most lettem 92 éves, ha még marad rá időm, talán megírom az amerikai politikusok pálfordulásait is.
Ami pedig Nagy Imre teljes rehabilitációját illeti, ez nem jelentheti a „pesti srácok” szerepének a lebecsülését. Eörsi László fontos tanulmányaiból tudjuk, hogy mintegy 15 ezer pesti srác kockáztatta az életét 1956 – a Nagy Ügy – érdekében.
Ők így – a rossz múltú, de időben talpára álló – Nagy Imrével együtt alkotják 1956 dicső hagyatékát.
A szerző Washingtonban élő magyar politológus.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.