Azt hallottam egy akkori SZDSZ-es képviselőtől, hogy az 1990-es Budapest-törvény az MDF bosszúja volt, mert így akarták megbuktatni Demszkyt. E regényes magyarázatnál valószínűleg jóval bonyolultabb volt a felállás, de ez a végeredmény szempontjából mindegy. Tény, ami tény, Demszky húsz évig nem bukott meg, Budapest viszont már harminchat éve működésképtelen.
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa első érdemi ülése után a héten kitört botrány a maga pőre valójában világít rá, mit baltáztak el irgalmatlanul a rendszerváltó atyák. A vita látszólag a parkolási pénzekről szól – ki szedje be, ki költse el –, de a lényeg az a teljesen eszetlen döntés, amely egyenlő jogosítványokat adott 23 kerületnek és Budapest főváros önkormányzatának.
Ha eltekintünk attól az érvtől, hogy azért kell egy 1,7 milliós városnak 24 egyenrangú önkormányzatot a hátán cipelnie, mert egy emberöltő óta így van, azt fogjuk látni, hogy ez a széttagoltság teljességgel kontraproduktív.
Budapest kiválóan működött akkor is, amikor a főváros választott testületei és kinevezett tisztségviselői egységben kezelték a közlekedést, a közműveket, a tanügyet, a szociálpolitikát és az egészségügyet. És lefogadom: ez a mai, a második világháború előttinél kétségkívül nagyobb város is remekül elboldogulna a teljes agglomeráció 81 településének és 2,6 millió lakosának minden közös gondjával-bajával, ha a hatalom és a pénz valójában nem a 23 kerület kezében lenne.
De ott van, és a vezetők immár három évtizede önálló városállamként tekintenek a maguk résztelepülésére, legyen az tenyérnyi, mint Erzsébetváros, vagy egy vidéki nagyvárossal vetekedő lélekszámú, mint Újbuda. A dolog végtelen fölöslegessége azóta különösen szembeszökő, hogy a kórházak és az iskolák állami kézbe kerültek. Így már különösen nehéz megérteni, miért kell minden kerületnek külön csendrendelet, szociális intézményrendszer, köztisztasági géppark vagy éppen parkolási társaság.
Lehet ezt cifrázni, de talán fölösleges.
Ezt az értelmetlen szisztémát a pártok közötti, rendszereken átívelő konszenzus tartja már évtizedek óta életben.
A kerületek – most nem számítva a karácsonyi utalványokat és az utcabálokat – egyszerű kifizetőhelyek. Jobbára a klientúra életben tartására valók: kifutópályák, parkolóhelyek, mellékjövedelmek folyósítói. A pártok főhadiszállásai, ahol be lehet fészkelni, ahol ki lehet fehéríteni az innen-onnan érkező pénzeket.
És vegyük észre:
valójában arról szól ez a mostani földindulás, hogy e pillanatban kegyelmi állapot van Budapesten, olyan, amilyenre 36 éve nem volt példa.
A hagyományos pártrendszer összecsuklott, az Országgyűlést uraló egypárt viszont csak a fővárosban van jelen, a kerületekben a Tiszának nincsenek érdekeltségei és kitartottjai. Ha valamikor, hát most lehet tenni valamit Budapest városegyesítéséért.
Innen nézve van nagy tétje annak, hogy a főváros jól és költséghatékonyan tudja-e megszervezni és üzemeltetni az egységes parkolási rendszert, illetve látványos fejlődést mutat-e a kormány és Budapest közös vállalkozásában működni kezdő BKK. Mert ha igen, akkor senki sem fogja vitatni, ha a törvényhozás is a kerületek további gyengítése, feladataik visszanyesése, apparátusuk gyérítése mellett teszi le a voksot, és számos odavaló kérdésben visszaadja a döntés jogát a fővárosnak.
Így lenne igazán értelme a könnyű kézzel felskiccelt FKT névnek. A névelőd, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa egy erős kormány és az erős Budapest szövetségén alapult ugyanis.