A Sámuelnek tulajdonított maradványokat Nikolaosz Mucopulosz görög régész 1965-ben tárta fel a Preszpa-tó egyik szigetén, a Szent Akhilleusz-bazilikában. A templom a X–XI. század fordulóján épült, és szorosan kötődik az uralkodóhoz, aki a térséget birodalma egyik központjává tette. A maradványokat azóta Thesszalonikiben, a Bizánci Kultúra Múzeumában őrizték. Az azonosítás ugyanakkor antropológiai és történeti érveken alapul; genetikai bizonyíték nincs arra, hogy valóban Sámuel csontjairól van szó.
A koporsót katonai repülőgéppel vitték Szófiába, a bolgár légtérben vadászgépek kísérték, a fővárosban pedig 21 ágyúlövéssel és állami tiszteletadással fogadták az AP tudósítása szerint. A maradványokat a VI. századi Szent Szófia-templomban helyezték el. Sámuel 997 és 1014 között uralkodott, hosszú háborút vívott a Bizánci Birodalommal, és a bolgár történelmi emlékezet egyik meghatározó alakja.
A történet azonban legalább ennyire szól arról, amit Bulgária adott vissza. Az ikonokat, kereszteket, miseruhákat, ereklyetartókat és egy püspöki trónt 1917-ben, az első világháború idején vitték el görög kolostorokból és egyházi intézményekből. Athén és Szófia több mint tíz éven át tárgyalt a kölcsönös restitúcióról.
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök az átadást egy nagyobb nemzetközi vitához is hozzákapcsolta.
Szerinte az ügy azt jelzi, hogy változik a kulturális örökség visszaszolgáltatásának nemzetközi megítélése: történelmi emlékeket nem lehet egyszerűen háborús zsákmányként kezelni.
Nem véletlenül említette ebben az összefüggésben a Parthenón-szobrokat sem, amelyek visszaadásáról Görögország évtizedek óta vitázik a British Museummal.
Sámuel cár így több mint ezer évvel halála után furcsa szerepet kapott: az egykor egymással háborúzó balkáni államok uralkodója most két ország kulturális megbékélésének a jelképévé vált.
