Élő televíziós beszédben jelentette be hétfőn reggel Pedro Sánchez miniszterelnök a parlament feloszlatását és a november 29-re kiírt előrehozott választást. A lakhatási válság terebélyesedése, a bérlők védelmét erősítő két sürgősségi kormányrendelet pénteki parlamenti elutasítása, és az ezt követő hétvégi hatalmas országos tüntetések csak a kegyelemdöfés volt Pedro Sanchez kisebbségi kormánya számára.
A kisebb regionális pártok, de elsősorban a katalán szeparatista Junts per Catalunya támogatásától függő baloldali kabinet hosszú ideje csak vergődik, 2023 óta új költségvetést sem tudott elfogadtatni, miközben korrupciós ügyek sorozata, de még inkább a nyári ceutai migrációs válság gyengítette az Európai Unió legismertebb szocialista miniszterelnökének helyzetét. Sanchez ugyan a válság ellenére mindeddig azt hangoztatta, hogy kitölti 2027. nyaráig tartó négyéves mandátumát, de a hevessé és tömegessé váló lakhatási válság elleni tüntetésekkel elfogyott körülötte a levegő, így utolsó lehetőségként kockáztatva előre próbál menekülni.
Minden közvélemény-kutatás egybehangzóan a konzervatív jobboldali-szélsőjobb koalíció győzelmét valószínűsíti, ugyanakkor a nemzetközi kommentárok hangsúlyozzák, hogy Sánchezt nem lehet leírni.
A szocialista miniszterelnök 2018. június 2-a óta vezeti Spanyolországot, mindvégig külső támogatásra szoruló kisebbségi kormányokkal. 2019-ben két előrehozott választást is tartottak, mert a februári voksolás után senkinek nem sikerült kormányt alakítania. A novemberi voksolás után a Sánchez vezette Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és a radikális baloldali Unidas Podemos létrehozta az 1978-as demokratikus átmenet utáni első madridi koalíciós kormányt, amelynek ugyan nem volt többsége, de parlamenti támogatást kapott a regionális pártoktól.
A 2023-as előrehozott választás után is hasonló erőviszonyok alakultak ki, Sáncheznek újra a regionális és katalán szeparatista erők eseti támogatását kellett megszereznie. A Carles Puigdemont vezette szeparatista Junts per Catalunya (JxCat) azonban nehéz diónak és megbízhatatlan partnernek bizonyult, a lakhatási válság enyhítését célzó sürgősségi kormányrendeletek is a JxCat nem támogatásának hiányában bukott el.
Utcára vitte a lakhatási válság Spanyolországot, Pedro Sánchez előtt szűkül a mozgástérSánchez mindenesetre magabiztosnak és optimistának tűnik. Az előrehozott voksolást bejelentő hétfő reggeli televíziós beszédében bár elismerte, hogy hibákat követett el, és nem sikerült teljesítenie a választási kampányban tett ígéreteit, arról beszélt, hogy „meg kell újítaniuk az emberek támogatását” és „sokkal nagyobb progresszív többséget” kell elérniük a parlamentben, akkorát amely lehetővé teszi számukra, hogy túllépjenek „a meggyökeresedett érdekeken, új társadalmi előrelépéseket érjünk el, és folytassuk Spanyolország átalakítását”.
Nemhogy egy sokkal nagyobb, egyáltalán egyszerű többség elérésére sincs esélye a szocialista-baloldali-progresszív erőknek.
A konzervatív Néppárt (Partido Popular/PP) a legnagyobb spanyol politikai erővé vált, amely ugyan lassan, de fokozatosan erősödik, miközben a szélsőjobb bevándorlás és Európai Unió ellenes, a spanyolországi nemzeti kisebbségekkel szemben ellenséges, az autonómiatörekvéseket mereven elutasító VOX látványosan növeli támogatóinak táborát.
Egyes közvélemény-kutatások szerint a PP és a Vox együttesen szilárd többséget szerezne, a parlament 350 helyéből több mint 200-at. Másik szerint azonban nem ennyire egyértelmű a helyzet. A PolitPro és a The Olive Press közvélemény-kutató intézetek összesített eredménye szerint a Néppárt 32,4 százalékkal vezet a 26,2 százalékon álló szocialista PSOE előtt. Harmadik helyen a Vox áll 17-18 százalékkal, negyedik a jelenlegi kisebbik kormánypárt, a baloldali koalíció, a Sumar 6-12, ötödik a radikális baloldali Podemos 3-4 százalékkal, a jobboldali populista Se Acabó La Fiesta/SALF-ot 1-2 százalékon mérik. A regionális és nacionalista pártok (pl. katalán ERC és Junts, baszk EH Bildu és PNV) 5-8 százalékon osztoznak.
Amennyiben ezek az erőviszonyok nem változnak, a PP és a Vox szűk és ingatag többséget szerez, amivel koalíciós kormányt tud alakítani. Ez jelentős fordulópontot hozna Spanyolország modernkori politikatörténetében: a Franco diktatúra 1975-ös bukása után először kerülne kormányra szélsőjobb párt.
Ugyanakkor azt is jelentené, hogy egy európai uniós konzervatív jobbközép párt saját hatalma biztosítása érdekében EU-szkeptikus, szélsőjobb erőt emelne hatalomba, kockáztatva akár saját megítélését és akár tagságát is az Európai Néppártban.
Ám ha a jobb-szélsőjobb koalíció nem szerzi meg a minimum 176 mandátumot jelentő abszolút többséget a 350 fős madridi képviselőházban, más koalíciós partnerre nem igen számíthat a PP-Vox, hiszen a regionális, etnikai alapú nacionalista pártok nem fognak támogatni egy olyan kormányt, amelynek a velük szemben ellenséges Vox is tagja.
Bár a közvélemény-kutatások mást mutatnak, a spanyol választási rendszer sajátossága miatt egyáltalán nem vehető biztosra a PP-Vox többség. A spanyol egyszintű, zárt listás, arányos választási rendszer, amelyben országos szinten nincs, de kerületenként 3 százalékos bejutási küszöb van érvényben. Ennek az alacsony küszöbnek és a regionális rendszernek köszönhető a pártpaletta töredezettsége, valamint azt, hogy a regionális pártok bár országos szinten gyengébben, regionális szinten viszont tarolva több mandátumot szereznek, mint ami az országos támogatottsági számokból első látásra tűnik.
Sánchez 2023-as kormányalakítása a Junts nehezen és sok olyan kompromisszum árán megszerzett támogatásán múlt, amelynek köszönhetően sok választót veszített a PSOE – mint például a katalán elszakadási referendumban szerepet játszó katalán vezetőknek biztosított amnesztia. Puigdemont pártja tavaly azonban szakított a Sanchez-kormánnyal és az ellenzék részének nyilvánította magát, pénteken pedig, a sürgősségi rendeletek leszavazásával gyakorlatilag megbuktatta a kisebbségi kérdésekre legérzékenyebb spanyol kormányt. A novemberi választáson azonban nem várható Katalóniában sem Junts fölény, a szeparatista erő meggyengült, támogatottsága kevesebb, mint felére csökkent, a katalán szocialisták pártja, a PSC pedig tartósan az élen áll a régióban, és a kompromisszumkészebb ERC is erősödött.
A mindig is kisebbségben kormányzó Sánchez nyolcéves mérlege így is lenyűgöző. Annak ellenére, hogy 2023 óta nem tudtak új költségvetést elfogadni, Spanyolország gazdasága továbbra is a fejlett világ egyik legjobban teljesítője gazdasága maradt.
A spanyol politikai válságra egész Európa fokozottan figyel. Sánchez választási veresége ugyanis az egyik utolsó, Európában még megmaradt baloldali kormány végét jelentené, egy olyan pillanatban, amikor egyre több európai választó fordul el a politikai középtől, virágkorát éli a populizmus, a szélsőjobboldal pedig példátlanul erősödik és előretör az egész kontinensen.
